Otthon aztán Anna már nem bírta tovább magában tartani.
— Miért van az, hogy soha, egyetlen egyszer sem állsz mellém? — fordult a férjéhez, amint becsukódott mögöttük az ajtó.
— Tessék? — Márk értetlenül felvonta a szemöldökét. — Most komolyan azt várod, hogy összevesszek az anyámmal?
— Azt várom, hogy megvédd a feleségedet, amikor megalázzák! — Anna ökölbe szorította a kezét. — Elegem van abból, hogy anyád rajtam vezeti le minden rosszindulatát!
— Ne csinálj már ekkora ügyet belőle — legyintett Márk fáradtan. — Anya csak aggódik értünk.
Anna hitetlenkedve megrázta a fejét. Nem volt ereje tovább vitatkozni. Bement a hálószobába, és olyan magány szakadt rá, mintha nem is házasságban élne, hanem teljesen egyedül.
Szombaton Mónika minden előzetes jelzés nélkül toppant be hozzájuk. Anna éppen csak hazaért a tanfolyamról, és azt tervezte, hogy végre befejezi a beadandó feladatát.
— Anna! — Mónika úgy nyitott be a lakásba, mintha a saját otthona volna. — Márk említette, hogy ma megint azon a tanfolyamon voltál. Gondoltam, benézek, rendben van-e itt minden.
— Jó napot, Mónika. Nálunk minden rendben — felelte Anna, de azonnal megfeszült.
— Rendben? — az anyósa kétkedő arccal végignézett a szobán. — Nézd már meg, milyen felfordulás van itt!
Felfordulás persze sehol sem volt. Anna indulás előtt kitakarított, minden a helyén állt.
— Már belefáradtam, hogy magyarázzam Márknak, ő ennél sokkal többet érdemelne — folytatta Mónika, miközben minden szégyenérzet nélkül kinyitogatta a konyhaszekrényeket. — Ezek az olcsó tányérok, ezek a függönyök… hát, rémes.
— Mónika, kérem, ne nyúljon a holmijaimhoz.
Az asszony úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Átvonult a hálóba, feltépte a gardrób ajtaját, és kutatni kezdett Anna ruhái között.
— Jaj, istenem, mik ezek a rongyok? — húzott félre fintorogva egy ruhát. — Hogy tud Márk egyáltalán megjelenni veled bárhol?
Anna az ajtóban állt, és némán figyelte, ahogy az anyósa akadálytalanul betör az életének legszemélyesebb részébe. Eszébe jutott az elmúlt évek összes csípős megjegyzése, gúnyos mosolya, és az a végtelen sor, amelyben Mónika újra meg újra olyan nőkhöz hasonlította, akiket „méltóbbnak” tartott a fiához.
— Márknak rendes feleség kellene, nem egy ilyen… — Mónika tetőtől talpig végigmérte őt, és a pillantásában ott volt minden megvetése. — Még neveltetésed sincs. Ugyan mit érnek azok a tanfolyamaid?
Ekkor valami végleg elpattant Annában. Mindaz, amit éveken át lenyelt, a sértések, a csöndes tűrés, a meg nem kapott védelem egyszerre tört felszínre.
— Elég volt! — lépett oda hirtelen, és egy mozdulattal becsapta a szekrényajtót. — Többé nem engedem, hogy így beszéljen velem!
— Hogy merészeled? — Mónika hátrahőkölt, mert láthatóan nem számított ellenállásra. — Te hálátlan…
— Igen, takarítóként dolgozom. És akkor mi van? — Anna még egy lépést tett felé. — Cserébe a maga fia az én lakásomban él!
Mónika arca bíborszínűre váltott.
— Még te mered felhánytorgatni azt a szánalmas kis tulajdonodat? Márk akár egy autószalon igazgatójának lányát is feleségül vehette volna!
— Vehette volna, de nem őt vette el — Anna kitárta a bejárati ajtót. — Most pedig kérem, távozzon a lakásomból.
— Mi folyik itt? — jelent meg Márk a küszöbön. — Anna? Anya?
— A feleséged kidob engem! — Mónika színpadiasan a mellkasához kapta a kezét. — Teljesen megőrült!
— Anna, mégis mit művelsz? — ráncolta a homlokát Márk.
— Anyád a holmijaim között turkált, és közben sértegetett — mondta Anna meglepően nyugodt, kemény hangon. — Ezt nem vagyok hajlandó tovább elviselni.
— Anya csak segíteni akart…
— Miben? — Anna keserűen felnevetett. — Az állandó megalázással?