— Ön a saját székét félti — vágta rá hangosan. — Ez itt a gond lényege.
— Én nem a székemhez ragaszkodom, hanem a szabályos eljáráshoz — feleltem. — A szék pedig ma valahogy nem ott van, ahol ön elképzelte.
A teremben olyan csönd lett, mintha egyszerre mindenki visszatartotta volna a lélegzetét. László homloka összerándult.
— Ezt mégis hogy érti? — kérdezte élesen. — Már megint célozgat?
Kivettem a borítékból a központi irodától érkezett hivatalos behívó másolatát. Nem terítettem szét látványosan a papírokat, nem akartam színházat csinálni belőle; egyszerűen átnyújtottam Juditnak, hogy ellenőrizze.
— A központ áttekinti a kirendeltség első személyzeti döntéseit — mondtam. — És már tudomást szerzett arról is, hogy megpróbáltak indok és üres álláshely nélkül hozzátartozót áthelyezni.
— Kitől szerzett tudomást? — kérdezte az igazgató. — Magától?
— Az iratokból és a tanúktól — válaszoltam. — Én mindössze leírtam, mi történt.
Egy hirtelen mozdulattal felém lépett. Abban a pillanatban az arcán már nem a hatalom magabiztossága látszott, hanem inkább zavartság.
— Tudja maga, hogy ezt feljelentésnek hívják? — sziszegte.
— Nem — mondtam nyugodtan. — Ezt szolgálati feljegyzésnek hívják.
Ekkor megszólalt Judit telefonja. Ránézett a kijelzőre, és azonnal felállt a helyéről.
— Erzsébet hív a központi irodából — jelentette be. — Kihangosítsam?
László arca egy árnyalattal sápadtabb lett. Felemelte a kezét, mintha egyetlen mozdulattal megállíthatná a hívást.
— Nem szükséges — mondta gyorsan. — Belső megbeszélést tartunk.
— Kapcsolja ki hangosra — szóltam közbe. — Ha már mindenki előtt zajlik ez a beszélgetés.
Judit letette a készüléket az asztalra, és bekapcsolta a kihangosítást. Senki nem mozdult, még egy köhintés sem törte meg a csendet.
— Jó napot kívánok, kollégák — hallatszott egy higgadt női hang. — Erzsébet vagyok, a kirendeltségek irányításáért felelős elnökhelyettes.
László kihúzta magát. Megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de az a mosoly nem maradt ott.
— Erzsébet — kezdte —, éppen munkamegbeszélést tartunk, és a személyzeti szükségszerűséget magyarázom.
— Pontosan ezért kapcsolódtam be — felelte a nő. — A központi irodához olyan információ érkezett, hogy a kirendeltségen megkíséreltek egy közeli hozzátartozót kinevezni, méghozzá üres státusz és előzetes jóváhagyás nélkül.
Eszter felpattant, aztán ugyanazzal a lendülettel vissza is ült. Az arca megmerevedett, fehér táskája pedig lecsúszott az öléből a székre.
— Ez csupán előzetes egyeztetés volt — mondta László. — Semmilyen határozat nem született.
— Az imént ön bejelentette Eszter áthelyezését, valamint Mária felmentését az osztályvezetői feladatok alól — közölte Erzsébet. — Judit, kérem, erősítse meg, hogy ezt hallotta.
Judit nyelt egyet. Aztán kiegyenesedett, és nem az igazgatóra nézett, hanem a telefonra.
— Megerősítem — mondta. — A személyzeti osztályon ilyen határozatok nincsenek.
— Mária jelen van? — kérdezte Erzsébet.
— Igen, itt vagyok — feleltem. — Az osztály munkatársai szintén a teremben vannak.
— A folyamatban lévő vizsgálatra és a mai eseményekre tekintettel a központi iroda úgy döntött, hogy megszünteti László kirendeltségvezetői jogkörét — mondta Erzsébet. — Máriát ideiglenesen megbízott igazgatóvá nevezzük ki, a végleges döntés jóváhagyásáig.
Mozgolódás futott végig a termen. László kinyitotta a száját, de elsőre nem talált szavakat.
— Ez lehetetlen — mondta végül. — Ilyen döntést nem lehet telefonon közölni.
— A határozatot már megküldtük a személyzeti osztályra — válaszolta Erzsébet. — Judit, a hívás befejezése után ellenőrizze a bejövő dokumentumokat, és nyomtassa ki az iratot.
— Értettem — mondta Judit. — Intézem.
— László — folytatta Erzsébet —, a munkanap végéig jegyzőkönyv mellett átadja az utasítások nyilvántartását, a kirendeltség bélyegzőjét és a szolgálati hozzáféréseket.
László élesen rám nézett. Úgy meredt rám, mintha nem a saját elbizakodottsága juttatta volna idáig, hanem az én nyugalmam.
— Ezt maga rendezte el — mondta. — Csendben ült, és kivárta a pillanatot.
— Nem erre vártam — feleltem. — Arra vártam, hogy eszébe jussanak a szabályok.
— Eszter nem a kirendeltség munkavállalója — tette hozzá Erzsébet. — Szolgálati anyagokhoz hozzáférést nem kaphat.
Eszter felállt. Ezúttal nem kereste a férje tekintetét, nem várt engedélyt. Egyszerűen felkapta a táskáját, és kiment a teremből.
— Kollégák — folytatta Erzsébet —, az Eszter áthelyezésére és Mária felmentésére vonatkozó valamennyi szóbeli utasítást érvénytelennek kell tekinteni.
László leült. Reggeli fölénye mintha azon a vékony, iktatószám nélküli papírlapon maradt volna, amelyet korábban olyan magabiztosan lobogtatott.
— Mária, készen áll ma átvenni az ügyeket? — kérdezte Erzsébet.
— Igen — válaszoltam. — Csak azt kérem, hogy az osztályok munkarendje maradjon érvényben, nehogy a folyamatban lévő szerződéseket veszélybe sodorjuk.
— Ésszerű kérés — mondta Erzsébet. — Judit, készítse elő az átadás dokumentumait, a többi részleg pedig folytassa a munkát a jóváhagyott terv szerint.
Rövid elköszönés után megszakadt a vonal. A teremben még néhány másodpercig senki nem mozdult. Olyan érzésem volt, mintha mindenki arra várna, hátha az előbbi rend valami módon mégis visszakúszik a helyére.
Elsőként Judit állt fel. Magához vette a nyilvántartási naplót, és gondosan becsukta.
— Mária, menjünk át a személyzetis irodába — mondta. — El kell készítenünk az ügyek átvételi jegyzőkönyvét.
— Menjünk — bólintottam. — László, ön is jön velünk.
Felemelte a fejét. Az arcáról már eltűnt a reggeli gúnyos mosoly.
— Élvezi? — kérdezte halkan, de metsző hangon. — Jólesik magának?
— Nem — válaszoltam. — Dolgozom.
— Figyelmeztethetett volna reggel — mondta. — Nem kellett volna idáig fajulnia.
— Ön pedig reggel nem küldhetett volna nyugdíjba a saját munkatársaim előtt — feleltem. — És nem vezethette volna be a feleségét az irataim közé.
Végignézett a termen. Azok az emberek, akiknek nemrég még úgy mutatta be a jövőmet, mint eldöntött tényt, most már nem engem figyeltek.
— Én meg akartam újítani a kirendeltséget — mondta. — Maga mindent kiforgatott.
— A megújulás a szabályoknál kezdődik — feleltem. — Nem egy családi kívánságlistánál.
A személyzeti irodában Judit egymás mellé készítette az átvételi jegyzőkönyvet, az utasítások naplóját és a szolgálati hozzáférések listáját. László lassan írta alá a lapokat, mintha minden egyes aláírás lehántana róla egy réteget abból a fontosságból, amelybe reggel még olyan biztosan burkolózott.
— A bélyegző az irodámban van — mondta végül. — Elhozom.
— Most — mondta Judit határozottan. — Az átadás ma megtörténik.