Két nap múlva meg is érkezett az új lakótárs. Szombat volt, még egészen kora reggel; a csengő röviden, de olyan makacsul szólalt meg, hogy Anna azonnal felriadt. Magára kapta a vastag frottírköntösét, lábával kitapogatta a papucsát, és összeszorult gyomorral indult az ajtó felé.
A küszöbön egy férfi állt. Magas volt, kissé görnyedt tartású, olajzöld, erős anyagú dzsekit viselt. A kezében akkora hátizsákot szorongatott, amilyet az ember többhetes túrákra visz magával. Ruhájából hideg vonatszag, nedves gyapjú és dohány kesernyés illata áradt.
– Jó reggelt. Márk vagyok – mondta, és egy iratokkal teli, vastag mappát nyújtott felé. – Megvettem itt a fél részt. Ne ijedjen meg, nem leszek állandóan a nyakán. Egy hónapot kint dolgozom, két hetet töltök itt. Előre szólok: nem turkálok más életében, a hűtőt elosztjuk, a fürdőt pedig nem foglalom órákig.
Anna szó nélkül hátrébb lépett, hogy beengedje. Márk levette súlyos bakancsát, gondosan a gumiszőnyegre állította, aztán bement abba a szobába, amely korábban Zoltáné volt.
Az első hét fojtogató csendben telt. Anna minden padlóreccsenésre összerezzent. Hozzászokott ahhoz, hogy Zoltán állandó figyelmet követel: egyszer az ing nem volt elég simára vasalva, máskor a vacsora ízetlennek bizonyult, vagy épp azt rótta fel neki, hogy túl hangosan veszi a levegőt, miközben ő a tévét nézi. Anna folyton valami csapdát, valami újabb megaláztatást várt.
Márk azonban szinte észrevétlenül létezett a lakásban. Reggel hatkor kelt, a zuhany alatt hosszasan csobogott a víz, utána a konyhában kattant a vízforraló. Mire Anna kiment, hogy megfőzze a zabkását, az asztal makulátlanul tiszta volt, a mosogató szárazra törölve, az ablak pedig résnyire nyitva, épp csak annyira, hogy friss levegő jöjjön be.
Csütörtökön Anna későn ért haza a munkából. Odakint undok, hideg őszi eső verte az utcákat, a kabátja teljesen átázott. Amikor belépett a konyhába, a tűzhelyen egy öntöttvas serpenyőt pillantott meg. Mellette sárga cetli feküdt: „Sütöttem krumplit gombával. Egyen belőle, különben kárba vész.”
Bizonytalan mozdulattal emelte fel a fedőt. A fokhagymás erdei gomba, a pirult burgonya és a friss kapor illata azonnal betöltötte a helyiséget. Szedett magának egy keveset, leült az asztalhoz, és egyszer csak érezte, hogy remegni kezd a szája széle. Mikor főzött neki utoljára valaki? Tulajdonképpen soha. Zoltán szerint a konyha kizárólag női felségterület volt.
Amikor Márk bejött egy pohár vízért, Anna még mindig a tányér fölött ült.
– Köszönöm – szólalt meg rekedten. – Nagyon finom.
– Egészségére – felelte Márk, és vállával az ajtófélfának támaszkodott. Egyszerű szürke póló volt rajta, jobb karján pedig egy régi, halvány heg húzódott.