Az esküvőn Lilla édesapja és édesanyja végig csendben húzódtak meg egy sarokban. A lány számára ez különösen fájdalmas volt, hiszen szerető gyerekként pontosan tudta: művelt, tisztességes emberekről van szó, akik a helyi iskolában tanítottak, és semmivel sem hoztak volna szégyent senkire.
Nem sokkal a házasságkötés után Lillának, aki kitűnő diplomával végzett, kifejezetten jó állást ajánlottak. Ráadásul a munkát otthonról is végezhette volna.
Márk azonban hallani sem akart róla. Szerinte a feleség dolga az volt, hogy otthon maradjon, főzzön, rendet tartson, meleg családi fészket teremtsen, és biztos hátországot nyújtson a férjének. Lilla viszont ezúttal váratlanul ellenállt. Nem akarta elpazarolni a tudását, és nem volt hajlandó hagyni, hogy elavuljon a szakmája. Arról nem is beszélve, hogy egyre erősebben érezte: jobb, ha anyagilag sem függ teljesen Márktól. Az életben bármi megtörténhet.
Így aztán elhelyezkedett szakértő-elemzőként egy egészen jó cégnél, ahol hamar felfigyeltek a képességeire, és megbecsülték a munkáját. Ez azonban váratlanul sértette Márk hiúságát. Kiderült ugyanis, hogy a „falusi” feleség jóval többet keres nála. Márpedig ő úgy képzelte, hogy majd ő lesz a jótevő, aki magához emeli a szegény, ügyetlen lányt.
A szülei szemében Lilla ennek ellenére örökre pincérnő maradt. Márpedig „mindenki tudja”, miféle nők mennek ilyen helyre dolgozni: könnyűvérű lányok, akiknek pénzt dugdosnak a kötényükbe, és akiket a vendégek folyton illetlenül paskolgatnak. Hiszen láttak ők már filmeket, nem igaz?
Ráadásul miféle munka az, ahol az ember egész nap a számítógép előtt ül? Biztosan csak pasziánszozik, mert másra úgysem képes.
Ez a lenézés mindenben ott csúszkált körülötte: a két idősebb ember viselkedésében, pillantásaiban, odavetett mondataiban. Néha nyíltan, néha alattomos célzások formájában.
És bár általában inkább az anyósok szokták megkeseríteni a menyek életét, míg az apósok többnyire közömbösek vagy legalább elviselhetőbbek, ebben a családban éppen fordítva történt. Lillát nap mint nap főként Gábor kezdte ki, mintha csak az lett volna a feladata, hogy apránként felőrölje.
Márk nevelőapja úgy viselkedett, mint egy láncáról elszabadult kutya, amely végre rátalált a kedvenc csontjára. Korábban sem volt könnyű természetű ember. Márk egyszer elmesélte a feleségének, hogy Gábor egész életében igyekezett „igazi férfit” faragni belőle.
Most ugyanilyen elszántsággal látott hozzá, hogy a csendes Lillából „rendes menyet” neveljen. Meg volt győződve róla, hogy ő a világ legjobb pedagógusa és nevelője. Csakhogy Márk, ha elege lett, már visszaszólhatott neki. Lilla viszont nemigen tehette meg. Hová menekülhetett volna abból a házból?
Gábor bármikor kopogás nélkül benyithatott a szobába, mintha minden négyzetcentiméter az övé lenne. Nem érdekelte, hogy Lilla éppen online megbeszélésen vesz részt. Egyszerűen berontott, és már sorolta is a kifogásait vagy a sürgősnek kikiáltott kéréseit.
— Majd folytatod később azt a tanácskozást! Inkább mondd meg, hová kell kattintani, hogy belépjek a netbankba! Hogyhogy most nem érsz rá? A férjed apja jött hozzád, te meg nem vagy képes tisztességesen válaszolni? Úgy látszik, Márk nem nevelt meg eléggé. Este majd beszélek vele!
A kiabálása áthallatszott a mikrofonon, Lilla pedig majd elsüllyedt szégyenében. Ilyenkor inkább megszakította a kapcsolatot, aztán később próbálta behozni, amit elmulasztott.
A piszkálódások pedig olyan sűrűn záporoztak rá, mintha gépfegyverből lőtték volna őket.
— Mi ez a zöld gaz, amit megint főztél? — kérdezte egyszer Nóra, gyanakvó fintorral a leves fölé hajolva.
— Márk sóskalevest kért — felelte Lilla halkan.
— És a tojás miért nincs beleütve? — csattant fel az anyósa, aki mindig nyers tojást kevert a levesbe főzés közben.
— Márk azt mondta, nem szereti, ha a tojás szét van főzve benne.
— Ne beszélj ostobaságokat! Hogyne tudnám én, mit szeret a saját fiam?
— Azt mondta, hogy soha nem ízlett neki úgy igazán az ön sóskalevese, csak nem akarta megbántani — hebegte Lilla. — És megkért, hogy a tojást inkább külön tegyem a tányérjába.
Ez felért egy kiütéssel. Márk ellent mert mondani a drága mamának. Sőt, még azt is kimondta, hogy Nóra nem tökéletes a sóskaleves készítésében.
Mondani sem kell, aznap Lilla munkájának vége szakadt. Könnyeit rejtegetve felhívta a céget, és elkéredzkedett.
Máskor újabb és újabb szemrehányások következtek.
— Miért nem áztattad be előre a törölközőket?
— Ki vasal így inget?
— Mikor törlöd le végre rendesen a port? És a bögréket is alaposabban kellene szárazra törölni. Mondd csak, mit tanítottak neked abban a faluban?
Lilla egy idő után érezte, hogy ezt nem bírja tovább. Elhatározta, hogy albérletbe költözik. Márk természetesen tiltakozott, ám ezúttal a véleménye semmit sem változtatott a helyzeten. Lilla egyértelműen közölte: menni fog.
— De miért? — értetlenkedett Márk őszintén. — Albérletben élni rengeteg pénzbe kerül.
— Viszont nyugodt lesz az életem — felelte a mindig engedékeny feleség, most meglepő határozottsággal. Aztán hozzátette: — Te maradhatsz, ha akarsz. Én költözöm.
Márk először csak dermedten bámult rá. Néhány pillanat múlva azonban megértette, hogy Lilla ezúttal nem fenyegetőzik, és a tréfa ideje lejárt. Sóhajtott, majd ő is csomagolni kezdett.
Gábor, aki mérgező ember volt, afféle energiavámpír — ami lényegében ugyanazt jelenti —, azonnal ordítani kezdett, mert megérezte, hogy valami kicsúszik a kezei közül.