— Ledobott a hálózat! Nézd már meg a routert, lehet, hogy újra kell indítani!
Nem szóltam egy szót sem. Inkább kihúztam az éjjeliszekrény fiókjából a papírkatalógust, és kinyitottam annál az oldalnál, ahol a homokszínű kabát volt.
— Nóra, az önjáró lövegem ott áll megdermedve a nyílt terepen! Mindjárt kilőnek! Te most komolyan elaludtál?
Gábor megjelent a hálószoba ajtajában. Borzas volt, az arca kivörösödött, a markában pedig ott szorongatta a telefonját, amelynek képernyőjén csak a betöltést jelző kis kör forgott reménytelenül.
— Mi történt a nettel? — kérdezte rekedten, inkább már morogva.
— Mellesleg én fizetek érte!
— Nem, Gábor — igazítottam meg a szemüvegemet. A középső ujjammal.
— Én fizetem. Pontosabban fizettem. Eddig a pillanatig.
Erre elakadt a szava. A szája félig nyitva maradt.
— Hogy érted ezt?
— Úgy, ahogy mondom. Mindent lekapcsoltam. A telefonszámod mostantól a saját lábán áll. A lövöldözős játékaid úgyszintén. És a lakás wifijének új jelszava van, amit egyedül én ismerek.
— Te teljesen megőrültél? Nekem most telefonálnom kell! Azonnal kapcsold vissza!
— A kapcsolattartás manapság nem olcsó mulatság, Gábor. Mivel te úgy döntöttél, hogy az én pénzem közös, én meg úgy határoztam, hogy a te kényelmed nem létfontosságú. Netet akarsz? Fizesd ki. A sajátodból. Abból, amit „benzinre” teszel félre, vagy amit anyádnak tartogatsz.
Nem jött ki a mérleg
Gábor erre ordítani kezdett. Hogy tartozás, hogy kicsinyesség, hogy én néhány rongy miatt verem szét a családot.
— Utálod az anyámat, igaz? — üvöltötte.
— Holnap már megyek is hozzá! Aztán majd meglátjuk, egyedül milyen hangon dalolsz!
— Menj — feleltem nyugodtan.
— A csempét már kiválasztottátok, a mestert is kihívtátok. Segíthetsz neki. És ha már ott vagy, az internetét is befizetheted.
Elhallgatott. Aztán tett felém egy óvatos lépést, és megpróbált átölelni.
— Nóra, na, ne csináld már… Felkaptam a vizet. Anyámnál tényleg nagy a káosz.