A fürdőszobájában teljes a káosz. Szétesett minden, ami csak széteshetett. Tegnap sírt is miattam. Fiúként nem tehettem mást. Te meg erős vagy, nálunk mindig te bírod jobban. Majd megkeresed újra. Anyámnak most nagyobb szüksége volt rá.
Befejezte az ebédet, félretolta a tányért; a porcelánon halvány céklaszínű maszat maradt. Aztán visszament a szobába. Megnyikordult alatta a fotel, és pár másodperccel később újra eldördült valami a játékában.
Én csak ültem, és azt a rózsaszínes foltot bámultam a tányéron. Aztán a hűtő repedt fogantyújára esett a pillantásom, amelyet még egy évvel korábban én tekertem körbe szigetelőszalaggal, mert Gábornak akkor sem „volt rá ideje”.
És egyszer csak világosan megértettem valamit: én szoktattam rá erre. Én tettem magam ennyire kényelmessé. Olyan voltam neki, mint egy korlátlan csomag, amelyből mindig lehet meríteni. Csakhogy ennek a csomagnak is elfogyott egyszer a türelmi kerete.
Három kattintás
Bezárkóztam a hálószobába, és leültem az ágy szélére. A talpam alatt hidegen simult a linóleum. Odabent végre csend volt.
Elővettem a telefonomat. Ebben a lakásban én voltam a könyvelő, a finanszírozó, az ügyfélszolgálat és a műszaki mentőszolgálat egy személyben. Az egész családi előfizetés az én bankkártyámról ment.
Beléptem a szolgáltató alkalmazásába, kikerestem Gábor számát.
„Leválasztja a számot a közös számláról?” — kérdezte a rendszer.
Igen.
Első érintés. A másodiknál jóváhagytam.
Az automatikus fizetés a lövöldözős játékaihoz? Törlés.
Az online filmes előfizetés? Ugyanoda került.
Az otthoni router? Beállítások megnyitása… új jelszó megadása.
Három mozdulat kellett hozzá. Kivettem a pipát a „közös csomag” mellől, megerősítettem, hogy a férjem száma lekerüljön róla, végül átírtam a hozzáférési pont jelszavát is. A mobil a tenyeremben felmelegedett, mintha csak visszaigazolná: a saját életem megmentésére indított művelet sikeresen lezárult.
Úgy éreztem magam, mint egy tűzszerész. Sorra vágtam el azokat a vezetékeket, amelyeken át évek óta szivárgott el belőlem minden erő. Nincs több fedezet, Gábor. Semmilyen értelemben.
A nyílt terepen
— Nóra! — üvöltötte öt perc múlva.
— Nóra, hallasz engem?!