— Lilla, a te szabadságod most elmarad — közölte Péter vacsora közben, miközben elégedett, már-már diadalmas mosolyra húzta a száját. Látszott rajta, hogy minden pillanatát élvezi a bejelentésnek. — Anyának vettem meg az utat. Egész életében arról álmodozott, hogy egyszer eljusson a tengerhez, érted? Hát akkor most menjen ő helyetted, legalább végre kikapcsolódik egy kicsit. Megérdemli.
Lilla lassan felemelte a tekintetét a tányérjáról. Hosszan nézett a férjére, mintha nemcsak a szavait, hanem az egész embert próbálná megfejteni. Aztán nem mondott semmit. Csak halványan elmosolyodott. Nem gúnyosan, nem dühösen, hanem valami különös, nyugtalanító nyugalommal.
Éppen ez a mosoly tette óvatossá Pétert. Ő ugyanis lélekben már felkészült a veszekedésre: kiabálásra, szemrehányásokra, esetleg arra is, hogy egy tányér repül felé. Ehelyett csend lett. És ott volt Lilla arcán az a furcsa, megfejthetetlen mosoly.
— Szóval… akkor nem haragszol? — kérdezte újra, de a hangjából már jóval kevesebb magabiztosság csengett ki. — Komolyan?
— Dehogy, drágám — felelte Lilla szelíden, és tovább evett, mintha semmi rendkívüli nem történt volna. — Ha anyukád ennyire vágyott a tengerre, akkor teljesüljön az álma. Hogy is lehetne másképp?
Péter teljesen összezavarodott. Honnan ez az angyali béketűrés? Tényleg ilyen simán megúszta? „Nahát — gondolta megkönnyebbülve. — Úgy látszik, Lilla sokkal megértőbb, mint hittem.”
Erzsébet három nappal később útnak indult. Horvátországi tengerparti üdülés, vadonatúj fürdőruha, csurig pakolt bőrönd és boldogságtól ragyogó arc — minden megvolt hozzá. Megállás nélkül csacsogott:
— Nézd csak, Lillácska, milyen jól áll nekem ez a kalap! Judittól könyörögtem ki a szomszédból, de vissza nem adom neki, hadd egye a méreg. Péterkém, kisfiam, nagyon köszönöm neked! Igazi férfi vagy, az én büszkeségem. Te meg, Lillácska, ne nagyon búsulj itthon. Bár… — kuncogott fel — még a végén lelkiismeret-furdalásod lesz, amiért én a parton pihenek, te meg itt ülsz ebben a fülledt lakásban.
Az anyósa humora mindig is sajátos volt, Lilla azonban csak bólintott, és tovább mosolygott.
Aznap este Péter kényelmesen elterült a tévé előtt, lassan kortyolgatta a sörét, és a focimeccset nézte. Hősnek érezte magát: örömet szerzett az anyjának, otthon pedig még botrány sem lett belőle. „Na, ez az — állapította meg elégedetten. — Ilyen az érett, nyugodt családi élet. Minden kézben van tartva.”
Aztán másnap kezdődött csak igazán minden.
Lilla este nem ment haza. A telefonját hiába hívta, nem vette fel. Péter csak éjfél körül kezdett komolyabban nyugtalankodni, amikor benézett a fürdőszobába, és a fogkeféje helyén ürességet látott.