— Elnézést kérek a tehenem miatt! Már megint mérték nélkül zabál! — Gábor hangja úgy hasította ketté az ünnepi hangulatot, mintha lövés dördült volna.
Anna megmerevedett, kezében a villával. A falat francia saláta félúton maradt, már nem jutott el a tányérig. Vékony, törékeny asszony volt, legfeljebb ötven kiló, mégis ott ült a férjével szemben, és érezte, ahogy a társaság minden tekintete rá tapad.
Péter félrenyelte a pezsgőt. A felesége, Júlia kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán mégsem szólt. Az asztal fölé olyan csend telepedett, amelyben az embernek még levegőt venni is kínos.
— Gábor, te hallod egyáltalán, miket beszélsz? — Péter tért magához elsőként.
— Miért, mi van? Az igazat már nem lehet kimondani? — Gábor elégedetten hátradőlt a széken, láthatóan élvezte a hatást. — Az én ostoba nőm megint felszedett pár kilót. Már szégyen vele bárhol megjelenni.
Anna arca lángolt. Nem is annyira a szégyentől, inkább a fájdalomtól. A könnyek ott gyűltek a szemében, de rutinosan visszatartotta őket. Három év házasság alatt megtanulta. Eleinte sírt, aztán leszokott róla. Minek?
— Ugyan már, Gabi — próbálta bizonytalanul oldani a feszültséget Balázs az asztal túlsó végéről. — Anna gyönyörű nő, ezt te is tudod.
— Gyönyörű? — Gábor felnevetett. — Láttad már smink nélkül? Kész rémálom! Néha reggel felébredek, ránézek, és azon gondolkodom: ki feküdt mellém? Honnan került ez ide?
Valaki idegesen felkuncogott. Más inkább a tányérját kezdte bámulni. Anna lassan felállt, óvatos mozdulatokkal, mintha attól tartana, hogy darabokra hullik.
— Kimegyek a mosdóba — mondta halkan, majd elhagyta a szobát.
— Megsértődött! — horkant fel elégedetten Gábor. — Mindjárt visszajön, aztán hajnalig egy szót sem szól. A nőket kordában kell tartani, különben elszemtelenednek.
Péter a barátját nézte, és alig ismert rá. Iskola óta ismerték egymást, tizenöt éve voltak barátok. Gábor régen a társaság középpontja volt: jókedvű, magabiztos, mindenki körülötte nevetett. Amikor feleségül vette Annát, mindenki örült nekik. Szép párnak tűntek. A lány szelíd volt és csendes, hatalmas barna szemekkel; a férfi határozott, sikeres, olyan ember, akiről azt gondolták, tudja, mit akar.
Csakhogy valahol félresiklott minden. Először csak „tréfák” voltak. Gábor mások előtt úgy emlegette a feleségét, hogy „az én kis butuskám”, „tökfej”, „szerencsétlen”. A vendégek zavartan nevettek, mintha ez csak házastársi humor lenne, amihez nem illik hozzászólni. Aztán a megjegyzések egyre durvábbá váltak.
„A tehenem megint felfalta a tortát!” — kiabálta egyszer az egész étterem füle hallatára, amikor Anna desszertet rendelt.
„Ne haragudjatok rá, főzni sem tud rendesen!” — mentegetőzött a vendégek előtt egy olyan vacsora után, amely valójában kifogástalan volt.
„Mit vártok tőle? Valahogy átvánszorgott a főiskolán, most meg aprópénzért dolgozik!” — mondta arról a nőről, aki kitüntetéses diplomát szerzett, és alsó tagozatos tanítóként dolgozott.
Júlia oldalba bökte a férjét.