Nóra az apró lakása ablakánál ült, és némán figyelte, ahogy Benedek odalent, az udvaron a szomszéd gyerekekkel játszik. Öt év elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember végre teljes súlyában felfogja, mekkorát tévedett. Öt évvel korábban a szerelem úgy elvakította, hogy nem vette észre Zoltán valódi természetét. Amit akkor takarékosságnak, józan megfontoltságnak hitt, az idővel beteges rögeszmévé torzult.
Az esküvő előtt még kedvesnek tűnt, hogy Zoltán minden árcédulát alaposan megnéz. Nóra akkor azt gondolta: lám, felelősségteljes férfi, előre gondolkodik, vigyázni akar a közös pénzükre. A házasságkötés után azonban ez a szokás ijesztő méreteket öltött. Zoltán képes volt fél napot eltölteni egy üzletben, nagyítóval böngészve az akciós címkéket, miközben a lejárati dátumok hidegen hagyták. Az egész világa lassan néhány számra szűkült, amelyeket a csomagolásokon látott.
Benedek születése után Nóra élete végképp rémálommá vált. A férje szentül meg volt győződve róla, hogy egy csecsemőnek nem kell más, csak anyatej és néhány pelenka.
– Minek neki új ruha? – kérdezte Zoltán tettetett döbbenettel, mintha Nóra valami teljes képtelenséget mondott volna. – Talán bálba készül? Egész nap a kiságyban fekszik! Kinőtte? Ugyan már! Te egyszerűen imádsz vásárolni, Nóra. Az okos feleségek az interneten keresnek ingyen elvihető holmikat, vagy fillérekért vesznek használt ruhát. Segítik a férjüket spórolni, nem pedig két kézzel szórják a pénzt.
Három éven át Nóra szinte katonai szigorral beosztott pénzből tengődött. A szülei mentették meg őket: hónapról hónapra hoztak élelmiszert, ruhát a kicsinek, és néha pénzt is hagytak nála.
– Tedd el, kislányom – mondták ilyenkor. – Vegyél magadnak is valami finomat. Ne csak a gyerekre gondolj mindig.
Amikor Benedek betöltötte a harmadik életévét, Nóra beíratta óvodába, ő maga pedig visszament dolgozni. Ekkor érkezett meg benne a döntés is, olyan felszabadító erővel, mint egy mély levegővétel hosszú fuldoklás után: el fog válni.
Zoltán persze egészen másképp fogadta, hogy Nórának újra lesz fizetése.
– Remek! Most aztán végre normálisan élhetünk! – kiáltotta, és mohó csillogással a szemében összedörzsölte a tenyerét. – A fizetésedet majd ideadod nekem, én tudom, hogyan kell okosan beosztani. Nekem átgondolt rendszerem van! Egyetlen forint sem megy kárba!
Nóra ezt hallva nem vitatkozott. Másnap csendben elment, és beadta a válókeresetet.
Zoltán botrányok közepette költözött el. Vagyonmegosztást követelt, csakhogy nem nagyon volt mit megosztani: az öt év házasság alatt egyetlen fillért sem tett bele Nóra lakásába, mert szerinte az „ésszerűtlen kiadás” lett volna. Amikor megpróbálta elvinni a televíziót és a számítógépet, Nóra határozottan útját állta.
– Ezeket még jóval azelőtt vettem, hogy megismertelek, Zoltán, a saját pénzemből. Ne alázd meg magad. Fogd a számológépeidet, és menj.
A válás után úgy viselkedtek egymással, mint esküdt ellenségek. Zoltán könyörgött, panaszkodott, sajnáltatta magát, csak hogy elkerülje a gyerektartást.
– Előbb-utóbb nekem is lesz új családom – nyafogta egyszer telefonon. – Hogy osszam szét a fizetésemet mindenki között? Te dolgozol, neked elég a pénzed! A gyerek még kicsi, ugyan mire kellene neki olyan sok?
Nóra nyugodtan, de megingathatatlanul felelt:
– Benedek a közös gyermekünk, Zoltán. Neked is kötelességed anyagilag gondoskodni róla. Két lehetőséged van: vagy bíróságon keresztül kérem a gyerektartást, vagy megállapodunk békésen. Harmadik út nincs.
Zoltán inkább úgy tett, mintha nem hallotta volna. Nem telt bele sok idő, és a munkahelyére megérkezett a végrehajtható határozat. A bíróság havi hatvanezer forint gyerektartás megfizetésére kötelezte.
Zoltán ezt szabályos rablásnak érezte. Azonnal felhívta Nórát.
– Te teljesen megőrültél! – támadt rá. – Hatvanezer forint egyetlen gyerekre? Nem gondolod, hogy ez túlzás? Egy kisebb vagyon! Biztos vagyok benne, hogy a nagy részét magadra költöd!
– Zoltán – mondta Nóra kemény, nyugodt hangon –, Benedek óvodába jár, a ruhái és a cipői pillanatok alatt elkopnak vagy kicsik lesznek. És akkor még nem beszéltünk az ételről, a rezsiről, a mindennapi kiadásokról. Egy szülőnek nem az a dolga, hogy a gyereke éppen csak életben maradjon, hanem hogy fejlődhessen is. Folyton szükség van írószerekre, külön foglalkozásokra, apróságokra. Benedek növésben van, rendes étel kell neki, gyümölcs, vitaminok. És igen, igyekszem néha apró ajándékokkal is örömet szerezni neki.