A papírok között a dédapa legféltettebb, legkülönlegesebb receptjei rejtőztek, vastag pergamenlapokra gondosan feljegyezve.
Katalin arcán végigcsorogtak a könnyek. Úgy érezte, mintha a dédapja évtizedeken átívelve nyújtaná felé a kezét, éppen akkor, amikor már semmiben sem reménykedett.
Másnap elutazott a megyeszékhelyre.
Felkeresett egy numizmatikai üzletet, elvégeztette a szükséges vizsgálatokat, kifizette a jutalékokat, majd az érmék felét eladta. Az összeg, amelyet kapott értük, még őt is megdöbbentette: nemcsak a ház teljes felújítására volt bőven elegendő, hanem arra is, hogy belefogjon egy új, merész álom megvalósításába.
Katalin felmondott a boltban. Professzionális felszereléseket rendelt: sterilizálókat, elszívókat, üvegedényeket, mérlegeket és minden olyan eszközt, amelyre szüksége lehetett. A verandát átalakíttatta; a régi, huzatos helyiségből világos, tiszta, valódi kis laboratórium lett. Egész tavasszal a nagyapjától örökölt térképek alapján járta a réteket és erdőszéleket, gyógynövényeket gyűjtött, olajokat áztatott, viaszt olvasztott, jegyzetelt és kísérletezett.
Az első vevője éppen Erzsi néni lett.
Katalin ajándékba adott neki egy apró tégely gyógyító balzsamot a kirepedezett, fájós kezére. Három nap sem telt el, a postásasszony már futva érkezett hozzá, arca ragyogott az izgatottságtól.
– Katuskám, te boszorkány vagy! De jóféle boszorkány! Nézd meg a kezemet, mintha egy fiatal lányé lenne! Adj még öt tégellyel, mert a postán már minden asszony ilyet akar!
A hír szinte órák alatt szétterjedt a környéken.
Őszre Katalin már egyedül képtelen volt megbirkózni a rendelésekkel. Két helybeli asszonyt vett maga mellé, kiváltotta az egyéni vállalkozói engedélyt, és elindította saját természetes gyógykozmetikai márkáját, amelynek a „Füvesember titka” nevet adta.
A kézzel készített, kiváló minőségű krémek hamar megtalálták a közönségüket az interneten. Bloggerek dicsérték a különleges összetételeket, az ökotermékeket árusító budapesti üzletek pedig sorban álltak, hogy rendelni tudjanak tőle.
Három év telt el azóta a dermesztő novemberi éjszaka óta, amikor Katalin kilépett abból a fővárosi lakásból, ahol addigi élete összeomlott.
Most langyos, almák illatával telt augusztusi este volt. Katalin a szépen rendbe hozott ház új teraszán ült. Egyszerű, mégis elegáns, nyersselyem ruhát viselt, a haja gondosan feltűzve keretezte az arcát.
Gyógyteát kortyolt, közben a havi eladási kimutatásokat nézte át. A tekintetéből eltűnt az egykori rémült kiszolgáltatottság. Helyét csendes, szilárd magabiztosság vette át; olyan asszonyé, aki végre maga irányítja a sorsát.
Ekkor egy taxi állt meg az új, fehérre festett léckerítés előtt.
A kiskapu megnyikordult, és egy férfi lépett be az udvarra. Lassan jött, láthatóan sántított.
Katalin összehúzta a szemét, és egy pillanatig azt hitte, káprázik. Gábor volt az.
Csakhogy nyoma sem maradt annak a régi, kimért, magabiztos és gőgös üzletembernek. Ijesztően lefogyott, a drága öltöny úgy lógott rajta, mintha nem is rá szabták volna. A haja megritkult, ősz szálak tarkították, az arca szürkés, beteges árnyalatot kapott. Sokkal idősebbnek látszott a koránál.
– Szervusz, Katalin – szólalt meg rekedten, és a hangja megbicsaklott, amikor megállt a veranda lépcsőjénél. Nem mert feljebb jönni.
– Szervusz, Gábor. Mi járatban? – kérdezte a nő nyugodtan. Sem harag, sem öröm nem volt a hangjában. Ehhez az emberhez már nem kötötte semmi indulat.
– Alig találtalak meg… Azt mondták, nagy ember lettél errefelé. Saját vállalkozásod van.
Nehézkesen leereszkedett a fapadra, és kapkodva vette a levegőt.
– Mindent elveszítettem, Kati – kezdte kusza, szánalmas vallomását. – Vivien nem egyszerűen ostoba, csinos baba volt, ahogy hittem. Összejátszott a pénzügyi igazgatómmal.