– Állj fel.
Andrea rám sem emelte a tekintetét. Odalépett az asztalomhoz, és egyetlen hanyag mozdulattal lesöpörte róla az iratmappáimat. A kupac a padlón landolt, egyenesen a porban.
Réka tátott szájjal dermedt meg. Katalin, a HR-es, aki az ablak mellett ült, hirtelen rendkívüli érdeklődéssel kezdett tanulmányozni valami régi nyomtatványt. Bármit, csak ne kelljen rám néznie.
– Andrea, jó reggelt… – préseltem ki magamból, de a hangom furcsán rekedtnek hallatszott.
– A helyedet a cégnél mától a lányom tölti be. Megírod a felmondásodat. Közös megegyezés nem lesz, saját kérésre. Most azonnal.
Egy üres lapot vágott le elém az asztalra. A papír száraz, éles széle végighasított a mutatóujjamon, vékonyan, alattomosan. Egy apró vércsepp azonnal kibuggyant. Néztem, ahogy lassan telt pirosra, majd ráhullott a fehér lap közepére.
– Kifelé! – Andrea hangja már majdnem sikításba csapott át. – Vivien, ülj ide. Tudom, borzalmas ez a kupleráj, de mindent kidobunk. Ma rendelünk neked új széket az Alzáról, ezt meg visszük a szemétbe.
Vivien két ujjal, fintorogva tolta arrébb a kaktuszomat. Azt a növényt, amelyet három éven át pátyolgattam, mióta még csak egy nyomorult kis hajtás volt.
– Anya, itt valami furcsa szag van – nyújtotta el a szavakat, és úgy nézett rám, mintha egy folt lennék a tapétán.
– Kiszellőztetünk – vágta rá Andrea. Aztán felém fordult; a szeme olyan hideg volt, mint két jégdarab. – Mit állsz itt? Azt mondtam, írj. Öt perced van összepakolni. A papírjaidat majd Katalin kihozza. Elszámolás… ugyan már, miféle elszámolás? Ebben a hónapban annyi levonásod gyűlt össze, hogy örülhetsz, ha az alapbéred megérkezik a számládra.
Harmincegyezer-kétszáz forint. A megígért háromszázhúszezer helyett.
Nem szóltam semmit. Belül üres voltam, és valami dermesztő hideg terült szét bennem. Három évig javítottam itt mindenki jelentéseit, miközben Andrea gyógyfürdőkbe meg wellnesshotelekbe járkált.
– Nóra, én… – kezdte Réka, de azonnal elhallgatott, amikor megérezte Andrea súlyos pillantását.
– Ne avatkozz bele abba, amihez nincs közöd, Réka – vetette oda a főnöknő. – Nóra, várok. Az öt perc most indul.
Lassan a számítógépes egér felé nyúltam.
– El a kezekkel! – csattant fel Andrea, és tenyérrel az asztalra csapott. – Ez a cég eszköze. A jelszavakat leírod egy papírra.
Fogalma sem volt róla. A szerencsétlennek halvány sejtése sem volt arról, hogy a teljes beszállítói adatbázis, az azonnali fizetési hozzáférések, és ami a legfontosabb: a cég Cégkapu- és Ügyfélkapu-ügyintézéséhez tartozó belépések mind az én saját telefonszámomhoz vannak kötve. Azért, mert tavaly sajnált pénzt adni egy céges mobilra, mondván: „jó lesz ez így is”. A NAV-nak küldött bevallás pedig, amelyet öt perccel az ő diadalmas bevonulása előtt adtam fel, még mindig feldolgozás alatt állt. Elég lenne egyetlen hívás az ügyfélszolgálatra, és visszavonják. Utána pedig olyan pótlékok és bírságok jönnének, hogy Viviennek nem maradna pénz az új rózsaszín telefontokra.
Bólintottam. Csak ennyit tettem. Felvettem a táskámat, majd a repedt bögrémet. A kaktuszt nem vittem magammal. Hadd nézzék.
– Azt mondtam, írj! – Andrea az ujjával a lapra bökött, amelyen már száradni kezdett a vérem.
Két sort kanyarítottam rá: „Kérem munkaviszonyom megszüntetését saját elhatározásomból…”
– Ennyi. Mehetsz. – Andrea kitépte a kezemből a papírt.
Kiléptem az irodából. A folyosón egy üres fénymásolópapíros doboz állt; beledobtam a bögrémet. Hallottam, ahogy tompán megcsörren az alján.
Estéig már nem volt sok hátra. Az ő külön bejáratú pokláig pontosan hat óra maradt.
Odakint ráfagyott a hideg a városra. A március nálunk nem hóvirágokról szól, hanem szürke latyakról a járdán, és olyan jeges szélről, amely ragacsos ujjak módjára kúszik be a kabát alá. Elballagtam az öreg Suzukiig; szürke volt, akár az ég fölöttem. Az ajtó odafagyott, erősebben kellett megrántanom. A gumitömítés roppant egyet. Megsajnáltam.
Beültem. Az utastérben régi, „tengeri szellő” illatú légfrissítő és por szaga keveredett. Nem indítottam be a motort. Csak ültem, és a kezemet bámultam. A papírtól felvágott ujjam még mindig sajgott. A vér vékony, sötét csíkká száradt rajta. Valahogy mocskosnak tűnt az egész.
A telefonom megrezzent a táskámban. Röviden. Dühösen.
WhatsApp-üzenet jött Andreától, és már az első sorban a széf kulcsairól volt szó.