méghozzá drága, termelői túró formájában. Ma reggel pedig valahogy ez a nagy energia már nem volt képes kifizetni a bérlet árát.
Ekkor Kinga kisiklott a szobából, mintha nem is egy albérlet folyosóján járna, hanem egy kastély márványtermében. Úgy mozgott az otthonomban, mint egy régi nemesi család elkényeztetett sarja, akit a sors tévedésből egy laktanyába vetett, és most nagylelkűen elviseli a személyzet közelségét.
— Eszter, te mostanában olyan rideg lettél — közölte leereszkedően. — Semmi nőiesség nincs benned. Egy nőnek az lenne a dolga, hogy felemelje a férfit, nem az, hogy apró-cseprő háztartási ügyekkel szekálja. Ja, és bedobtam a blúzaimat a mosógépbe. Ha indítod a mosást, kímélő programra állítsd. A port is azt a hipoallergént használd, jó?
— A te blúzaid, a te mosásod — feleltem. — A gép ott van, nem harap.
— Balázs! — visította Kinga azonnal. — A feleséged sérteget!
— Eszter, ne bántsd már Kingát! — sóhajtott Balázs, mintha ő lenne a békebíró. — Család vagyunk. Válság idején össze kell tartanunk.
Az ő válságukat kizárólag az én két nap munka, két nap pihenő beosztásom tartotta életben, a rendszeres túlóráimmal együtt.
Szótlanul néztem ezt a tökéletesen összeszokott fogyasztói párost. Ők komolyan elhitték, hogy rátaláltak egy örökmozgóra, amely majd cipeli őket a hátán, csak mert szépen tudnak beszélni lélekről, energiákról meg magasabb rendű célokról.
Egy hét múlva a főorvos behívatott az irodájába.
— Eszter, új telephelyet nyitunk egy másik városban. Oda kellene nekem egy megbízható vezető. A fizetés a mostaninak a két és félszerese lenne, és a klinika biztosít egy szolgálati, kétszobás lakást is. Viszont gyors döntés kell. Huszonnégy órát tudok adni.
Egyetlen másodpercig sem gondolkodtam.
Ez nem egyszerű előléptetés volt. Inkább olyan, mint amikor kinyílik egy ajtó egy levegőtlen cellán, ahol az ember a saját engedékenysége miatt tölti a büntetését.
Este hazamentem. A mosogatóban edényhegy magasodott, a tűzhelyen üres serpenyő árválkodott. Balázs és Kinga a kanapén terpeszkedve valami beszélgetős műsort bámultak, közben az én kedvenc magvaimat ropogtatták.
— Ó, hát megjöttél — pillantott fel Balázs kényelmesen.