Eszter a konyha ablakánál álldogált, tekintete pedig a szomszédjukra tapadt, aki éppen a babakocsit próbálta beemelni a saját autója csomagtartójába. Negyvenegy évesen még mindig buszokhoz, villamosokhoz és ritka alkalmakhoz volt kötve, amikor elkérhette Gábor kocsiját. A lakberendezési megbízásai a város különböző pontjaira szólították, az ügyfelek sokszor lehetetlen időpontokban tudták fogadni, ő pedig ilyenkor tömött járatokon préselődött az emberek közé, a portfólióját szorongatva.
— Eszter, min gondolkodsz ennyire? — jelent meg Gábor a konyhában, miközben a kedvenc bögréjéből kortyolgatta a kávéját.
— Semmin, igazán. — Eszter elhúzódott az ablaktól. — Csak a munkám járt a fejemben.
Gábor odalépett hozzá, és gyengéden átkarolta a vállát. Ennyi együtt töltött év után már nem kellett hosszasan magyarázni neki semmit: érezte, mi húzódik a szavak mögött.
— Megint azon rágódsz, hogy jó lenne egy saját autó?
Eszter teste egy pillanatra megmerevedett a karjai között. Nem először beszéltek erről. A régi Honda szinte mindig Gábornál volt, hiszen az építőipari cégnél folyton egyik helyszínről a másikra kellett mennie.
— Nem élhetek örökké ábrándokból — próbálta tréfásra venni a hangot. — Mindjárt itt a születésnapom, hátha akkor betoppan egy jóságos tündér a varázspálcájával.
Gábor nem válaszolt azonnal, csak elnézett valahová, és a pillantásában megvillant valami különös. Eszter azonban ezt már nem fogta fel, mert fejben éppen azt számolgatta, hogyan jut majd el a következő ügyfélhez három átszállással.
Az ezt követő két hétben Gábor feltűnően titkolózó lett. Hosszú telefonbeszélgetésekbe merült, de amint Eszter belépett a helyiségbe, hirtelen lezárta a hívást. Néha sejtelmesen mosolygott, máskor ügyesen kitért a legegyszerűbb kérdések elől is. Eszterben lassan megerősödött a gyanú: a férje készül valamire.
— Gáborkám, ugye nem felejtetted el, hogy egy hét múlva harmincöt éves leszek? — kérdezte egyik este vacsora közben, közben figyelmesen fürkészte az arcát.
— Hogy felejteném el? — húzta fel a szemöldökét Gábor, mintha valóban sértette volna a feltételezés. — Készülök neked valamivel.
— Mivel?
— Ha most elárulnám, már nem lenne meglepetés — kacsintott rá. — De azt hiszem, örülni fogsz neki.
Szombaton Gábor a megszokottnál jóval korábban kipattant az ágyból, és hosszú ideig időzött a fürdőszobában. A zuhany alól még éneklés is kiszűrődött. Eszter a takaró alatt fekve hallgatta, és észrevette, hogy önkéntelenül is mosolyogni kezd.
— Vegyél fel valami csinosat — mondta Gábor, amikor derekán törölközővel kilépett a fürdőből. — Elmegyünk elintézni egy ügyet.
— Szombat reggel? Miféle ügyet?
— Majd meglátod.
Nagyjából egy óra múlva már egy használtautó-kereskedésben sétáltak a sorok között. Eszter a felsorakoztatott autókat bámulta, és alig merte elhinni, hogy mindez tényleg vele történik.
— Gábor, ezt most komolyan mondod?
— Nézelődj, és válassz — felelte széles mosollyal. — Természetesen a lehetőségeinkhez mérten, de most te döntesz.
Eszter kétszer is végigjárta az egész telepet, mire megakadt a szeme egy piros, 2018-as Mazdán. Nem volt túl nagy, keveset fogyasztott, mégis elég helyet kínált ahhoz, hogy a munkájához szükséges mintákat, mappákat és anyagokat magával vihesse.
— Ezt szeretném — mondta izgatottan. — Megnézhetjük közelebbről?
Az eladó, egy barátságos, középkorú férfi, lelkesen sorolta az autó előnyeit. A dokumentumok rendben voltak, a kocsi állapota kiválónak tűnt, és korábban mindössze egy tulajdonosa volt. Gábor józan, gyakorlati kérdéseket tett fel a fogyasztásról, a fenntartási költségekről és az alkatrészekről.