A pénztárca a pad lábánál hevert. Barna volt, bőrből készült, és szokatlanul tömöttnek látszott. Nem hajoltam le érte rögtön; előbb körbenéztem. A közelben senki sem járt, csak messzebb, a szökőkútnál álldogált két ember kutyákkal. Akkor felvettem, kinyitottam, de abban a pillanatban vissza is csuktam: túl sok pénz volt benne.
Egy darabig mozdulatlanul álltam. Aztán még egyszer végignéztem a téren.
Végül becsúsztattam a táskámba, és hazamentem.
Otthon a konyhaasztalra borítottam a tartalmát, és megszámoltam. Háromszázhúszezer forint volt benne, ötezresekben és tízezresekben, gondosan egymásra igazítva. Nem voltak gyűröttek, nem fogta össze őket befőttesgumi, egyszerűen csak takaros kis kötegben feküdtek. A tárcában találtam még egy bolti kedvezménykártyát, egy patikai blokkot és egy apró fényképet egy hatvan év körüli asszonyról. Irat viszont egy sem volt.
Csak ültem, és néztem a pénzt.
A vízforraló sípolni kezdett a tűzhelyen. Felálltam, elzártam, aztán visszaültem ugyanoda. A bankjegyek továbbra is ott pihentek előttem. Háromszázhúszezer forint. Másnak talán nem vagyon. Nekem négyhavi fizetésem.
Sokáig gondolkodtam, minden szépítés nélkül.
A lányom, Eszter Debrecenben él, hetente egyszer telefonál. Legutóbb azt mondta: anya, Márk óvodája megint drágább lett, fogalmam sincs, hogyan fogjuk bírni. Márk az unokám, négyéves, vörös hajú; egyszer jöttek el nyáron. Az autóra még hetvenkétezer forint tartozás maradt, fél évig kell fizetni. A jobb felső fogamra koronát kellene tenni, ezt a fogorvos már márciusban megmondta, azóta keményet alig merek rágni. Mindez egymás után jelent meg előttem, pontos összegekkel együtt.
Aztán visszaraktam a pénzt a tárcába. Felálltam, elmostam a csészét, és lefeküdtem.
Reggel bementem a rendőrségre.
A kapitányság kilenckor nyitott. Valamivel kilenc után értem oda, sorszámot húztam, és nagyjából húsz percet vártam. Az ügyeletes hadnagy úgy vette át a pénztárcát, mintha fölösleges munkát hoztam volna neki. Fiatal volt, talán huszonnyolc éves. A jegyzőkönyvet a monitorra meredve töltötte ki, és fel sem nézve kérdezgette, hol találtam, és körülbelül hány órakor.