A sárga „PAZ” busz fekete füstöt okádva gördült el a megálló mellett, de az ajtaja ki sem nyílt, már tovább is csoszogott.
Eszter karjai ernyedten hullottak maga mellé.
A bevásárlószatyor, amelyben mindössze egy csomag tészta, egy doboz tej és egy vekni kenyér lapult, súlyosan húzta a vállát.
— Anya, fázom — szólalt meg halkan a hatéves Márk.
A fiú fogai összekoccantak. A két éve vásárolt kabát ujja már jócskán rövid volt rá, csuklója kipirosodva meredt ki a hideg szélbe.
Eszter leguggolt elé, és megpróbálta lejjebb húzni a szűk ujjakat.
— Tarts ki, nyuszikám. Mindjárt jön a következő busz.
— Eszter?
A név élesen hasított bele az ipartelep kihalt csendjébe.
Az asszony összerezzent, majd lassan felegyenesedett.
Mellette egy nagydarab férfi állt, vastag bottal a kezében, prémes sapkában. Ősz bajusza alól kemény tekintet villant — olyan, amitől valaha még a legedzettebb bűnözők is meghátráltak. Dohányillat lengte körül.
Az apja.
Négy hónapja nem kereste.
Szégyellte magát. Nem akarta bántani azzal, hogy bevallja az igazat, ezért mindig azt hajtogatta: náluk minden rendben, csak rengeteget dolgoznak.
— Apa… szia.
László nem felelt. Végigmérte lánya kopott csizmáját, smink nélküli, sápadt arcát, majd a vacogó unokára nézett. Aztán a kihalt útra pillantott.
— Hol van a „RAV4”? — kérdezte halkan, mégis úgy, hogy Eszter legszívesebben elsüllyedt volna a földben. — Azért vettem neked, hogy a gyereket meleg autóban hordd, nem azért, hogy a szélben dideregjen. Hová lett?
— Szervizben van, apa. A váltó ment tönkre — felelte, és elfordította a tekintetét.
Az öreg hitetlenkedve felhorkant. Odalépett Márkhoz, és egyetlen mozdulattal felkapta.
— Szervizben, persze. A szomszédod, Sári néni viszont azt mondta, egy hónapja már a használtautó-kereskedésnél látta a „kis fecskét”, ahol eladtad. Beszállsz. Azonnal.
Régi, de gondosan karbantartott terepjárójában kellemes meleg fogadta őket. Márk alig pár perc alatt elaludt a hátsó ülésen, ahogy átjárta a hő.
Eszter a benzinkútnál vett papírpoharas kávét szorongatta, és még mindig reszketett.
— Most pedig beszélj — mondta László, szemét az úton tartva. — És meg ne próbálj hazudni. Vén nyomozó vagyok, kilométerekről kiszagolom az álságot. Mit művelt ez a Gábor?
Eszterből kitört a sírás. Nem szép, visszafogott zokogás volt, hanem csukladozó, szétesett vallomás.
Elmondta, hogyan fektette Gábor a pénzüket egy állítólagos „kripto-befektetésbe” az anyja tanácsára. Hogyan omlott össze az egész, és maradtak súlyos adósságokkal, komoly emberek felé. Hogyan kezdtek jönni a fenyegetések. És hogy Katalin, az anyósa, egy este beállított hozzájuk, és