— Mondd már meg, mégis milyen alapon határozza meg az anyád, hogy a mi lakásunkban ki maradhat és ki nem?! Az én bátyám egyetlen hetet sem tölthetett nálunk miatta, de a te húgod gond nélkül beköltözhet öt esztendőre?
— Eszter, figyelj, hatalmas hírem van! Komolyan, ez óriási! — robbant be a konyhába Gábor, arca kipirult az izgatottságtól, mintha valami főnyereményt ütött volna meg. Olyan természetességgel hajolt a tűzhelyen rotyogó étel fölé, mintha ő lenne a házigazda, majd mélyen beszippantotta az illatát. — Ez fantasztikus! El sem hiszed, mit tudtam meg!
Eszter nem állt meg a mozdulatban, tovább aprította a paprikát, csupán a tekintetét emelte fel egy pillanatra. Jól ismerte már férje váratlan lelkesedéseit; ezek többnyire valamilyen új kütyüt, videojátékot vagy egy hirtelen ötlettől vezérelt hétvégi látogatást jelentettek Gábor édesanyjánál.
— Mi történt? — kérdezte higgadtan, miközben a felvágott zöldségeket egy tálba csúsztatta.
— Emlékszel, hogy Nóra jelentkezett az egyetemre? — hadarta Gábor. — Felvették! Ráadásul ösztöndíjas helyre! És képzeld, pont ide, a mi városunkba! — Szinte ragyogott, várva, hogy Eszter is osztozzon az örömében.
— Ez igazán szép eredmény, örülök neki — felelte őszintén Eszter. Kedvelte Gábor húgát, a halk szavú, visszafogott lányt. — Sikerült kollégiumi férőhelyet kapnia?
Gábor legyintett.
— Ugyan, minek menne kollégiumba? Ki tudja, milyen társaságba keveredne ott, és a körülmények sem valami fényesek. Nem, ez már el van rendezve. Hozzánk költözik! Az egész tanulmányi időszakra, mind az öt évre. Anya szerint ez a legjobb megoldás, így mindenki nyugodt lehet. Már csomagol is, jövő héten érkezik. Ugye, milyen nagyszerű?
Eszter kezében megállt a kés a félbevágott hagyma fölött. A serpenyőben sercegő olaj hangja hirtelen túl hangosnak tűnt a csendben. Lassan letette a pengét, megtörölte a kezét, majd férje felé fordult. Arca kifejezéstelen maradt, a tekintete azonban jeges volt.
Alig néhány hete történt, hogy az ő bátyja, Márk, munkaügyben érkezett a városba. Eszter természetesnek vette, hogy náluk száll meg pár napra, így nem kell szállodára költenie. Gábor akkor azonban hosszasan tiltakozott. Arról beszélt, mennyire fontos a nyugalom, hogy ők ketten már kialakították a saját ritmusukat, és hogy az édesanyja szerint a gyakori vendégek megbontják egy fiatal házasság egyensúlyát. A vita végül oda vezetett, hogy Eszter inkább engedett, csak hogy ne fajuljon el a helyzet. Márk így egy olcsó, külvárosi panzióban töltötte azt a hetet.
— Várj egy pillanatot — szólalt meg most halkan, de a hangja metszően hideg volt. — Az anyád ebben az ügyben is állást foglalt?
— Hát persze — felelte Gábor értetlenül, bár a mosoly lassan leolvadt az arcáról. — Ő javasolta, hogy Nóra nálunk lakjon.
— Érdekes — bólintott Eszter. — Egy hónappal ezelőtt még azt hallgattam tőle, hogy a rokonok jelenléte felborítja a családi békét. Hogy nem egészséges, ha valaki hosszabb időre beköltözik. Az én bátyám egy hétig sem maradhatott, mert az anyád szerint ez veszélyes a házasságunkra. Most pedig a te húgod öt évig élne velünk, mert az anyád ezt találta helyesnek. Jól foglalom össze?
Gábor zavarba jött. Látszott rajta, hogy nem készült efféle kérdésekre.
— Eszter, ez teljesen más helyzet — próbálkozott. — Márk csak vendég volt. Nóra viszont a testvérem. A családom. És anya szerint kötelességünk támogatni őt.
Eszterben ekkor elszakadt az a bizonyos cérna, amely eddig is csak alig tartotta vissza az indulatait. Közelebb lépett, és az addig visszafogott hangja fokozatosan erősödött, míg végül már nem tudta fékezni.
— Mégis honnan veszi a bátorságot az anyád, hogy eldöntse, ki lakhat a mi otthonunkban, és ki nem?! Az én bátyámnak nem volt szabad egyetlen hetet sem nálunk töltenie miatta, de a te húgod öt évig fog itt lakni?!