A döntés után nem maradt helye vitának. Gábor akkor szólalt meg újra, amikor az utolsó vendég is kilépett az ajtón.
– Most azonnal elmegyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Kiveszünk egy szobát valahol, a többit majd holnap átgondoljuk. Csomagolj össze, Nóra.
Mónika felcsattant.
– Mégis hová mentek? Engem itt hagysz? Az anyádat? Miatta?!
– A feleségem mellett állok – felelte Gábor, és egyenesen az anyja szemébe nézett. – És nem fogom tovább tűrni, hogy megalázd.
Az éjszaka a szállodában nyomasztó csendben telt. Alig aludtak. Reggelre Gábor arca sápadt volt a fáradtságtól, de az eltökéltség egy pillanatra sem halványult el.
– Keresek egy új lakást – mondta komoran. – Távolabb költözünk. Anyával ezentúl csak semleges helyen találkozom.
Nóra figyelte őt, és úgy érezte, a szíve egyszerre fáj és telik meg melegséggel. A férfi választott. Most rajta volt a sor, hogy őszinte legyen.
– Nem kell albérlet után néznünk – szólalt meg halkan. – Van saját otthonunk.
Ezután mindent feltárt előtte. Beszélt a szülei vagyonáról, a kiterjedt vállalkozásról, amelyet megbízott szakemberek irányítanak, és arról a nagy házról, amely évek óta üresen várja, hogy valaki beköltözzön.
Gábor némán hallgatta végig. Arcán a megdöbbenés tükröződött. Amikor Nóra befejezte, hosszú ideig az ablakon túlra meredt, majd lassan visszafordult hozzá.
– Tehát akár fényűző életet is élhettél volna… és mégis vállaltad mindezt miattam?
– Nem a pompa számított – felelte Nóra. – Te számítottál. A ház csak falakból áll.
Gábor odalépett hozzá, és szorosan magához ölelte. Abban az ölelésben benne volt minden kimondatlan félelem és az a felismerés is, hogy a kapcsolatuk most erősebb, mint valaha.
– És anya? – kérdezte végül halkan. – Nem hagyhatjuk egyedül.
– Velünk jön – mondta Nóra határozottan. – De világos szabályok között fog élni.
Mónika hitetlenkedve fogadta a hírt.
– Elköltöztök? Saját házba? Ugyan hová? Egy másik apró lakásba, amit majd évtizedekig fizettek?
A költözés napján az asszony méltóságteljes arccal ült be a taxiba, mintha ő irányítaná az eseményeket. Az autó hosszasan haladt, míg a zsúfolt utcákat fel nem váltották a gondozott fasorok és elegáns villák.
– Gábor, biztos jó címet adtál meg? – kérdezte idegesen. – Ez egy előkelő környék.
A taxi végül egy magas, kovácsoltvas kapu előtt állt meg. A rács mögött impozáns, háromszintes villa emelkedett, gondosan ápolt kerttel.
– Ez… micsoda? – lehelte.
Nóra kiszállt, elővette a távirányítót, és megnyomta a gombot. A kapu hangtalanul kitárult. A nő az autóban ülő anyósára nézett.
– Isten hozta, Mónika – mondta nyugodtan. – Itthon.
Az asszony tekintete ide-oda járt Nóra és az épület között. Végül lassan leereszkedett a bejárati lépcsőre, és arcát a kezébe temette.
– Bocsáss meg nekem – suttogta megtörten. – Ha képes vagy rá. Nagyon igazságtalan voltam veled.
– Nem a pénz számít – válaszolta csendesen Nóra. – Csak az, hogyan bánunk egymással. Mindössze elfogadást szerettem volna.
– Bármit megteszek, hogy megbocsáss – hebegte az asszony.