Nóra mosolyogva emelte magasba a pezsgőspoharát, és Eszterre kacsintott az asztal túloldalán. A születésnapi összejövetel várakozáson felül sikerült: közel húszan zsúfolódtak össze a hangulatos kávézóban, a levegő tele volt nevetéssel és pohárcsengéssel. Hosszú hónapok óta most először nem csupán Lilla édesanyjának érezte magát, hanem egyszerűen nőnek, barátnőnek, önmagának.
— Az egészségedre! — mondta vidáman, amikor hirtelen megszólalt a telefonja.
A kijelzőn Gábor neve villogott.
— Nóra, mégis hol vagy? — csattant fel a férfi ingerülten. — A gyerek már másfél órája üvölt!
— Gábor, megbeszéltük, hogy kicsit tovább maradok. Eszternek évente egyszer van születésnapja. Tudtad előre…
— Két órát mondtál! Már három is eltelt!
Nóra felállt az asztaltól, hogy a többieket ne zavarja, és a terem egyik csendesebb sarkába húzódott.
— Adj neki egy kis vizet a cumisüvegben. Lehet, hogy csak melege van.
— Mindent próbáltam! Lilla biztos beteg, az anyjára van szüksége!
— Nyugodj meg. Nézd meg a pelenkáját, hátha az bántja. Egy órán belül otthon leszek.
— Nem, azonnal gyere! — emelte fel a hangját Gábor. — Vagy ennyire nem érdekel a saját lányod?
Nóra lehunyta a szemét egy pillanatra.
— Jó, indulok hamarabb, tíz perc, és ott vagyok.
— Nóra, te… — a vonal megszakadt.
Amikor visszaült a barátnői közé, az előbbi felszabadultság szertefoszlott. Eszter aggódva nézett rá.
— Baj van?
— Lilla sír, és Gábor teljesen kétségbeesett. Azt hiszi, komoly baja van.
— Ugyan már, férfi! — legyintett Kinga. — Bence is pánikba esett az elején. Úgy fogta a babát, mintha porcelánból lenne.
— Az én férjem ma sem tudja eldönteni, miért sír a lányunk — nevetett Réka. — Az első nyikkanásnál már hív.
Nóra bizonytalanul az órájára pillantott.
— Lehet, hogy mégis haza kellene mennem…
— Három hónap után először mozdultál ki! — jelentette ki határozottan Eszter. — Ideje, hogy Gábor is megtanulja, mit jelent apának lenni.
Nóra épp próbált visszakapcsolódni a beszélgetésbe, amikor kivágódott a kávézó ajtaja. Gábor állt ott, karjában a nyűgös Lillával.
— Tessék, itt az év anyja! — harsogta végig a termen. — A lánya majdnem belebetegszik a sírásba, ő pedig pezsgőzik!
A beszélgetések elhaltak, a vendégek feléjük fordultak. Nóra arca lángba borult.
— Gábor, ezt mégis hogy képzeled? — kérdezte halkan.
— Azt teszem, amit neked kellett volna! — hadonászott teátrálisan a gyerekkel. — Visszahoztam a felelőtlen anyának a haldokló lányát!
— Elég legyen! — pattant fel Eszter. — Ez méltatlan viselkedés. És ne feledd, a gyerek a tiéd is.
— Ne szólj bele! — vágott vissza Gábor. — Te beszélted rá, hogy itt maradjon! Nézd meg, hogy néz ki a kislány!
Egy ősz hajú úr a szomszéd asztaltól rosszallóan szólt közbe:
— Fiatalember, fogja vissza magát. Mások vacsoráznak.
— Semmi köze hozzá! — csattant fel Gábor. — A feleségem magára hagyta a beteg gyereket!
— Kérlek… — Nóra odalépett, és átvette Lillát. A kislány szinte azonnal elcsendesedett az anyja karjában.
— Eszter, sajnálom — mondta halkan. — Mennem kell.
— Hát persze! — gúnyolódott Gábor. — Csak most jut eszedbe az anyai kötelesség?
— Ne kérj bocsánatot — ölelte meg Eszter. — Nem te csináltál jelenetet.
— Szégyelld magad! — szólt oda Kinga. — Egy normális férfi nem így beszél a feleségével.
Gábor válaszra nyitotta a száját, de a kávézó vezetője már ott termett.
— Elnézést, de kénytelen vagyok megkérni önöket, hogy távozzanak. Zavarják a vendégeket.
Otthon Nóra levetkőztette Lillát, és amikor lehúzta róla a pulóvert, észrevett valamit: a belső gallérnál egy kemény címke dörzsölte a bőrét, piros csíkot hagyva a nyakán.
— Látod? — mutatta Gábornak. — Nem beteg. Ez a címke irritálta.
— Honnan kellett volna tudnom? — vont vállat a férfi, és lehuppant a kanapéra.
— Onnan, hogy megnézed, mi baja van. Levetkőzteted, megvizsgálod.
Gábor bosszúsan felsóhajtott.
— Figyelj, én nem szerződtem bébiszitternek.