– De nagyjából húsz perc múlva az leszek.
A mondat súlya ránehezedett az asztalra. A motorosok egymásra pillantottak, mintha hangtalanul próbálnák megfejteni, mire gondolhat.
Az egyikük, egy világosbarna hajú, alig harmincéves férfi előredőlt.
– Mi történik húsz perc múlva? – kérdezte óvatosan.
Anna vett egy mély levegőt. Látszott rajta a bizonytalanság, de végül nem kertelt tovább.
Elmondta az igazat.
A férfi a mappával
Elmagyarázta, hogy azon a délutánon valaki csatlakozni fog hozzá az étteremben. A testvére fia. Márk.
Az utóbbi hónapokban, hosszú hallgatás után, váratlanul ismét felbukkant az életében. Eleinte figyelmes volt: bevásárolt neki, elvitte orvoshoz, felajánlotta, hogy segít a hivatalos ügyek intézésében. Azt mondta, csak tehermentesíteni szeretné.
Aztán a beszélgetések iránya megváltozott.
Már nem arról kérdezett, hogy érzi magát, hanem arról, mennyit ér a háza. Mekkora megtakarítással rendelkezik. Van-e végrendelete. Gondolt-e arra, ki kezelje a pénzügyeit, ha egyszer már nem tudja egyedül.
Ma pedig iratokkal érkezik.
Olyan dokumentumokkal, amelyek állítása szerint az ő „biztonságát” szolgálják.
Anna azonban nem volt naiv. Harmincnégy éven át dolgozott könyvtárosként. Megtanulta, hogyan kell a sorok között olvasni. Felismerte a túlzottan körülményes jogi megfogalmazás mögött megbúvó csapdákat.
Azok a papírok – ha aláírná őket – átruháznák a rendelkezési jogot az otthona felett.
És minden más felett is, amit egész életében felépített.
A pincérnő, aki hallotta
A pult mögött Eszter állt, aki több mint egy évtizede dolgozott a Meadowbrook Dinerben. A törzsvendégek többségét névről ismerte, és Anna is közéjük tartozott.
Eszter azonban többet tudott, mint a motorosok.
Három nappal korábban véletlenül fültanúja volt egy telefonhívásnak. Anna ugyanennél az ablak melletti asztalnál ült, amikor Márk hívta. A készülék ki volt hangosítva, Eszter pedig épp a mögötte lévő asztalt törölte le.
A férfi hangja határozott volt. Magabiztos. Szinte fölényes.
És nem csak Annához beszélt – valaki máshoz is szólt a háttérben.
– Amint aláírja, jogilag én rendelkezem majd az ingatlan fölött – mondta könnyedén.
Eszter keze megállt a levegőben.
Nem lehetett félreérteni.
Ez előre kitervelt lépés volt.
És ma akarták végrehajtani.
Egy asztal, ami hirtelen család lett
Gábor egyetlen szó nélkül hallgatta végig Anna történetét. Amikor a nő befejezte, néhány másodpercig csend telepedett közéjük.
Aztán Gábor arrébb csúszott a boxban, helyet hagyva maga mellett.
– Foglaljon helyet, anya – mondta halkan.
Anna értetlenül nézett rá.
– Tessék?
Gábor szája sarkában halvány mosoly jelent meg.
– Ha ma a fia vagyok, akkor nem állhat itt egyedül.
A többiek azonnal ráéreztek a helyzetre. Az egyik intett Eszternek. A másik elé tolt egy epres turmixot. Valaki történetbe kezdett egy mentett kutyáról, akit egy országúti menhelyről hozott el.
Perceken belül megváltozott a levegő.
Nevetés csendült fel. Könnyed ugratások röpködtek. Az asztal úgy festett, mint egy zajos, szeretettel teli családi találkozó.
Anna szíve lassan megnyugodott.
Rég nem tapasztalta ezt az érzést.
Azt, hogy nincs egyedül.
A belépés
Pontosan tizennyolc perc elteltével az étterem ajtaja kinyílt.
Márk lépett be.
Negyven körüli férfi volt, kifogástalanul vasalt ingben, karja alatt elegáns bőrmappával. Mozdulatai magabiztosságot sugároztak – olyan ember benyomását keltette, aki hozzászokott, hogy a dolgok az elképzelései szerint alakulnak.
Aztán meglátta az asztalt.
Hat bőrdzsekis férfi.
Anna közöttük ül, kényelmesen hátradőlve, előtte turmix.
És Gábor, aki lazán a háttámlára helyezte a karját mögötte, mintha mindig is ott lett volna.
Márk arca egy pillanatra megfeszült, de gyorsan erőltetett mosolyt öltött.
– Anna néni – szólalt meg óvatosan –, nem tudtam, hogy társasága van.
Anna derűsen viszonozta a mosolyt.
– Csak a család – felelte.
Majd finoman megszorította Gábor alkarját.
– Márk, hadd mutassam be a fiamat, Gábort.
A „fiam” szó súlyosan hullott közéjük.
Gábor felállt, és kezet nyújtott. Márk egy pillanatig habozott, majd elfogadta. A kézfogás határozott volt, már-már figyelmeztető.
– Örülök a találkozásnak – mondta Gábor nyugodt hangon. – Anya sokszor emlegette már.
A repedező terv
Márk leült, és az asztalra helyezte a mappát.
– Csak néhány percet szeretnék Annával kettesben, hogy átnézzünk pár papírt – mondta.
Gábor kissé előrehajolt.
– Miféle papírokról van szó?
– Családi ügyek – felelte Márk, a mosolyát erőltetve.
Az asztal másik végén az egyik motoros halkan felnevetett.
– Úgy látom, a család teljes létszámban jelen van.
A többiek nem szóltak semmit.
De ott ültek.
Nyugodtan.
Mozdulatlanul.
Eltökélten.
Márk tekintete végigsiklott rajtuk. Abban a pillanatban világossá vált számára, hogy amit erre a délutánra gondosan előkészített, az nem fog úgy végbemenni, ahogyan elképzelte, és most először nem ő irányította a helyzetet.