Akkor döbbentem rá, hogy a házasságunk menthetetlenül repedezni kezdett, amikor egyik este hiába kerestem az új gőzölős vasalómat a vasalódeszkán.
Azt a darabot, amelyért húszezer forintot fizettem a negyedéves prémiumomból. Nem ez volt az első rejtélyes eltűnés: korábban nyoma veszett az olasz kapszulás kávéfőzőmnek, a méregdrága kenyérpirítónak, sőt a kedvenc bolygómixeremnek is.
— Péter, hová tetted a vasalót? — kérdeztem, miközben a gardróbban a vállfák között kutattam, mintha ott bújna meg.
— Milyen vasalót? — felelte anélkül, hogy a telefonja kijelzőjéről felnézett volna. A hangjában közöny csengett, mintha az egész csak jelentéktelen apróság lenne.
— Én ugyan semmit sem vittem el, főnök! Esküszöm! — rikácsolta vidáman a kalitkából Márk.
A szürke jákó papagájt a kollégáimtól kaptam születésnapomra. Rajongtam érte, mert a legrosszabb napjaimat is képes volt feldobni. Péter viszont ki nem állhatta a madarat. Márk ugyanis elképesztő pontossággal jegyezte meg az intonációkat, és kifejezetten élvezte, ha gúnyt űzhetett valakiből.
— Egyszer még kivágom ezt a tollas dögöt az ablakon — morogta a férjem összeszorított fogakkal.
— Biztos te pakoltad el valahová a vasalót. Vagy tönkretetted, aztán elfelejtetted. Nálad mindig minden leég vagy elromlik.
— Hívjátok az orvosokat! Mentőt ide! — vijjogta Márk, és közben szirénázást utánozott.
Szó nélkül kihúztam Péter szerszámos fiókját a szekrény aljában. Ott hevert magányosan a kávéfőzőm üres doboza, amely egy hónapja „ment tönkre”. Akkor azt magyarázta, hogy elfelejtettem vizet tölteni bele, leégettem a motort, és ő saját kezűleg vitte le a kukába.
— Tudod, eddig még lenyeltem, amikor a gépek egyszerűen „a szeméttelepen végezték”. De a vasalót három napja vettük. Még alig használtam.
— Anna, hagyd abba ezt a cirkuszt egy darab műanyag miatt! Kezdesz üldözési mániás lenni — vágott vissza élesen.
Ebben a pillanatban elfordult a bejárati ajtó zárja. Péternek megvolt az a szokása, hogy kulcsot adott az anyjának. Katalin úgy lépett be a lakásba, mintha legalábbis társtulajdonos lenne.
— Annácska, vettem nektek törölközőket — jelentette ki, és két rikító, durva tapintású darabot dobott a puffra. — Nálad mindig hiány van belőlük. Péterkém, drága fiam, főzz anyának egy kávét!
— Megjött az ingyenélő! Tárjátok a kaput! — recsegte Márk ellenszenves hangon.
— Nincs mivel kávét főzni, Katalin. A kávéfőzőnk egyszerűen eltűnt — feleltem, és az ajtófélfának támaszkodtam.
— Jaj, szegények! Még a végén kiforgatnak benneteket mindenből! — sipította a papagáj, tökéletesen utánozva Katalin panaszos, éles hangsúlyát, ahogyan rendszerint sajnáltatni szokta magát, és a levegő hirtelen megfagyott a nappaliban.