– Lehet, hogy évszázadokig így volt – mondta csendesen, de határozottan –, de attól még nem biztos, hogy ez így is marad.
– És szerinted akkor mi a helyes? – kérdezte halkan Eszter.
Gábor különös pillantással nézett rá; a tekintetében egyszerre bujkált leereszkedés és ingerültség.
– Tudod mit? – szólalt meg vontatottan. – Talán jót tenne, ha beszélnél egy szakemberrel. Olyan feszült lettél mostanában. Lehet, hogy túlhajszolod magad a munkahelyeden. Nem gondolkodtál még azon, hogy visszavegyél? Esetleg otthagyd?
– Otthagyjam… – ismételte Eszter tompán.
– Nem örökre – legyintett Gábor. – Csak valami nyugodtabbat. Részmunkaidő, kevesebb felelősség. Több időd maradna itthon, és nem lennél állandóan ideges. Mostanában mindenbe belekötsz.
Eszter nem válaszolt. Átment a hálóba, előhúzta a bőröndöt a szekrény tetejéről, és módszeresen pakolni kezdett. Gábor utána ment, megállt az ajtófélfánál.
– Ezt most komolyan csinálod? Hová készülsz?
– Anyához. Pár napra. Szükségem van időre.
– Egy telefon miatt ekkora jelenetet rendezel? – csattant fel Gábor. – Rendben, nem vesszük meg Lillának. El van intézve. Most már jó?
– Ez nem a telefonról szól – felelte Eszter anélkül, hogy ránézett volna. – Hanem arról, hogy nem tekintesz egyenrangúnak. Nem partner vagyok melletted, hanem valami kényelmi kiegészítő. Főzök, takarítok, dolgozom, hogy legyen „pluszpénz”, és közben hallgassak.
– Ez teljes képtelenség – lépett közelebb Gábor. – Tíz éve együtt vagyunk. Van egy lányunk. Miféle ostobaságokat beszélsz?
– Nem képzelgek – zárta le a bőröndöt Eszter, majd összeszedte az iratokat az asztalról. – Egyszerűen mostanra lett bátorságom kimondani. Annát is viszem magammal.
– Tessék? – Gábor elé állt. – Tanév közepén kirángatod az iskolából? Elment az eszed?
– Anya a szomszéd kerületben lakik. Onnan fél óra az iskola metróval. Megoldom. De át kell gondolnom, hogy akarok‑e így tovább élni.
– Mit akarsz átgondolni? – sápadt el Gábor. – A válást?
– Azt, hogy szeretnék‑e olyan házasságban maradni, ahol a lányom azt tanulja meg: a nő dolga kiszolgálni, a munkája pedig csak úri hóbort.
– Soha nem mondtam ilyet!
– Dehogynem. Szavaidban, hangsúlyodban, a vicceidben Lillával. – Eszter az ajtóhoz lépett, majd visszafordult. – Tudod, szeretlek. Talán még most is. De a szerelem nem lehet indok arra, hogy lemondjak a saját méltóságomról.
Felébresztette Annát, gyorsan felöltöztette, majd taxit hívott. Gábor a nappali közepén állt, düh és tanácstalanság között vergődve.
– Még megbánod – szólt utánuk keményen. – Egyedül gyerekkel, a fizetéseddel nem fogsz messzire jutni. Vissza fogsz jönni.
Eszter nem felelt. Csak becsukta maga mögött az ajtót.
A taxiban Anna szorosan hozzábújt.
– Anya, tényleg a nagyihoz megyünk?
– Igen, kicsim.
– És apa? Most haragszotok egymásra?
– A felnőttek néha összekülönböznek – simította meg Eszter a haját. – Ez önmagában nem baj. Az számít, hogyan oldják meg.
– Ki fogtok békülni?
Eszter elhallgatott egy pillanatra.
– Nem tudom, Anna. Őszintén nem tudom.
A kislány kis ideig csendben volt, aztán halkan megszólalt:
– Én büszke vagyok rád a munkád miatt. Olyan fontos vagy ott. Ha nagy leszek, én is így akarok dolgozni.
Eszter torkát elszorította a meghatottság.
– Köszönöm, drágám. Most nagyon sokat jelent, hogy ezt mondod.
Az édesanyja köntösben nyitott ajtót, arcán riadalommal. Eszter röviden felvázolta a helyzetet, és kérte, hogy Anna előtt ne részletezzék. A kislányt lefektették a nappaliban, majd kettesben leültek a konyhában.
– Biztos vagy ebben? – kérdezte halkan az anyja.
– Nem. De azt tudom, hogy így nem mehet tovább. Nem akarok másodrendű lenni a saját otthonomban.
Az asszony bólintott.
– Mindig zavart, ahogyan beszél veled. Mintha beosztottja lennél.
– Hagytam – ismerte el Eszter. – Kényelmes volt, hogy valaki dönt helyettem. Fáradt voltam, sodródtam. Csak mostanra jöttem rá, hogy ezért az „egyszerűségért” az önállóságommal fizettem.
– Mi a terved?
– Egyelőre maradunk itt. Figyelem, mit tesz Gábor. Talán rájön, hogy változtatnia kell. Talán új alapokra helyezhetjük a kapcsolatot. Vagy…
– Vagy egyedül folytatod – fejezte be az anyja. – Bárhogy döntesz, melletted állok. De gondolj Annára is.
– Pont miatta teszem – felelte Eszter. – Milyen példát mutatok neki? Hogy a családért cserébe el kell tűrni a tiszteletlenséget? Vagy hogy a nőnek joga van az egyenlőséghez?
Három napig Gábor nem kereste őket. A negyediken üzenet érkezett: „Na, kipihented magad? Lilla megsértődött a telefon miatt. Anya kérdezi, hol vagytok.” Eszter nem reagált.
Egy hét elteltével Gábor személyesen jelent meg. Virágot és egy doboz bonbont hozott. Leült Eszterrel szemben a konyhában.
– Sajnálom. Tényleg. Azt hiszem, igazad volt.
– Azt hiszed? – kérdezett vissza Eszter.
– Rendben. Igazad volt. Átgondoltam. Sok mindent csinálsz a családért, és a munkádban is helytállsz. Értékelem.
– És?
Gábor felsóhajtott.
– Csak nem értem, miért kellett ezt ilyen drasztikusan. Megbeszélhettük volna nyugodtan is.
– Próbáltuk. Csak nem hallottál meg.
– Most már figyelek. Gyere haza. Ígérem, jobban odafigyelek rád.
– Konkrétan miben lesz más? – kérdezte Eszter.
– Mondtam, figyelmesebb leszek.
– Tehát továbbra is úgy gondolod, hogy a te fizetésed az „igazi”, az enyém pedig tartalék?
Gábor tétovázott.
– Hát… többet keresek.
– Tizenötezer forinttal – emlékeztette Eszter. – Ez húsz százalék különbség. Nem kétszeres. És közben a háztartás teljes terhe rajtam van: főzés, takarítás, Anna, ügyintézés. Ez is munka. Csak nincs megfizetve.
– Segítek én – tárta szét a karját Gábor. – Mondd meg, mit csináljak.
– Nem segítségre van szükségem – felelte Eszter higgadtan. – Hanem arra, hogy a saját részedet vállald. Ez a te otthonod is.
– Jó, vállalom. Még?
– A pénzügyek. Közös számlát szeretnék, ahová mindketten azonos arányban fizetünk be a lakhatásra, élelmiszerre, a gyerekre. Ami efölött marad, az mindkettőnk sajátja. Nincs többé „családi tartalék” az én fizetésemből.
– Vagyis pénzt akarsz tőlem? – sápadt el Gábor.
– Nem. Azt akarom, hogy egyenlően viseljük a közös kiadásokat. Ha támogatni akarod Lillát vagy az édesanyádat, tedd a saját keretedből. Ne az enyémből.
Gábor zavartan megrázta a fejét.
– Ez így már inkább üzleti megállapodásnak hangzik…