— Gábor — folytatta Eszter higgadt, kimért hangon —, ha az ingatlanpapírok édesanyád nevére kerülnek, akkor jogilag minden az övé lesz. Mi pedig egy olyan hitelt törlesztünk majd, amihez valójában semmi közünk.
— Miféle „semmi közünk”?! — csattant fel azonnal a férfi. Az előbbi lelkesedés egy pillanat alatt dühbe fordult az arcán. — Az anyámról beszélsz! Értünk teszi! Éjszakákon át azon gondolkodik, hogyan biztosítsa a jövőnket! Te meg mindenben csak csapdát látsz. Hálátlan vagy!
Hirtelen felpattant, a széket is majdnem fellökte, aztán bevonult a nappaliba. Kisvártatva felhangosodott a televízió monoton zúgása.
A következő napok idegfeszítő játszmává alakultak. Gábor sértődötten viselkedett, nem szólt hozzá, látványosan kihagyta a vacsorát, majd Eszter jelenlétében hívta fel Mónikát, és szinte panaszkodva sorolta a telefonba, hogy a felesége „makacs” és „önző”. A nyomás egyre nőtt.
A fordulópont szombaton érkezett el.
Mónika előzetes egyeztetés nélkül toppant be. Pontban tízkor lépte át a küszöböt, bőrcsizmáját le sem vette, egyenesen a konyhába ment, és egy vaskos lakberendezési katalógust tett le az asztalra.
— Eszter, szedd már le ezt az asztalterítőt, rossz ránézni — húzta félre fintorogva a viaszosvásznat.
— Teljesen megfelel. Most nem költünk újra, inkább félreteszünk — válaszolta Eszter, karba font kézzel.
— Most már nem kell annyira szorongatni a pénzt. — Mónika kinyitotta a könyvet a megjelölt oldalon. — A lakás az én nevemen lesz, úgyhogy már ki is néztem a fürdőbe egy spanyol csempét. A hálóba festhető tapéta kerül majd. Nem szeretem a rikító mintákat. Ha már ott fogtok lakni, csináljátok semlegesre, hogy később ne kelljen mindent átalakítanom.
Eszter a gondosan manikűrözött kéz mozdulatait figyelte, ahogy magabiztosan lapozgat, és érezte, hogy belül forr benne a méreg.
— A saját otthonunk berendezéséről mi döntünk, Mónika — mondta határozottan.
— A sajátotok? — vonta fel a szemöldökét teátrálisan az anyós. — A tulajdoni lapon az én nevem fog szerepelni. Ez azt jelenti, hogy én határozok. Nektek annyi a dolgotok, hogy pontosan fizessétek a részleteket. Nélkülem semmire sem mentek! Ha nem úgy lesz, ahogy mondom, megtiltom Gábornak, hogy egyáltalán belemenjen ebbe a hitelbe veled. Kíváncsi vagyok, mire jutsz egyedül a fizetéseddel!
— Anya, talán nem kellene… — motyogta Gábor a konyhaajtóban toporogva.
— Hallgass! — szólt rá élesen Mónika. — A feleséged túlságosan nagyra tartja magát!
Azzal felkapta a katalógust, és kiviharzott. Az ajtót olyan erővel csapta be, hogy a vakolat is megremegett.
Gábor dühösen fordult Eszter felé.
— Most elégedett vagy? Sikerült felidegesítened anyát! — sziszegte. — Holnap bemegyünk a bankba, és az ő nevére írunk mindent. Elegem van a jeleneteidből.
Kirántott a szekrényből egy tiszta törölközőt, és bevonult a fürdőszobába. Nemsokára megnyílt a csap, a víz zubogása betöltötte a lakást.
Eszter mozdulatlanul állt a folyosó közepén. Minden kétség elszállt belőle.
Csendesen bement a hálószobába, kinyitotta a gardróbot, és előhúzott a legalsó polcról egy nagy, vastag falú, százhúsz literes zsákot. Nem volt ideje mérlegelni, és nem is akarta tovább húzni az időt. Egy határozott mozdulattal elkezdte beledobálni Gábor holmiját.