Eszter lassan beszívta a levegőt, majd egyenesen Gábor szemébe nézett.
– Gábor – szólalt meg higgadtan, mégis megingathatatlan erővel a hangjában –, ha valóban úgy gondolod, hogy nincs keresnivalóm ebben a házban, akkor itt az ideje, hogy szembesülj a valósággal.
A férfi homloka ráncba szaladt.
– Miféle valósággal?
Eszter válasz helyett az irodába indult. A magas sarkúja határozott koppanásokkal verte fel a márványpadló csendjét. Néhány pillanattal később egy letisztult, bőrkötéses mappával tért vissza. Az asztal közepére helyezte, majd komótosan szétnyitotta.
– Nézd át – mondta röviden.
Márk előrébb hajolt, hogy jobban lásson. Vivien arcán a korábbi magabiztos mosoly megremegett. Gábor felvette a legfelső lapot.
Ahogy átfutotta az első sorokat, az arcáról egy szempillantás alatt eltűnt a szín.
Ujjai enyhén remegtek. A dokumentum egy tulajdoni lap másolata volt, amelyet tizenkét évvel korábban állítottak ki, nem sokkal azután, hogy beköltöztek a villába. Tekintete végigszaladt a sorokon, majd hirtelen megakadt egy bejegyzésen: Bejegyzett tulajdonos: Eszter.
Tovább lapozott. Újabb irat, majd még egy: hitelszerződések, jogi igazolások, a teljes vételár kiegyenlítéséről szóló kimutatás. Mindegyiken ugyanaz a név szerepelt. Az övé sehol.
– Ez… ez meg mi? – bukott ki belőle, és hangjából nyoma sem maradt a korábbi fölénynek.
Eszter kihúzta magát, karját összefonta a mellkasa előtt.
– Olyan papírok, amelyeket soha nem tartottál fontosnak átnézni – felelte nyugodtan. – Amikor ezt a házat megvettük, a hitelminősítésed már a béka alatt volt a kockázatos üzleteid miatt. Emlékszel? Egyetlen bank sem volt hajlandó szóba állni veled.
Egy pillanatra megállt, majd folytatta.
– Az apámtól örökölt pénzből fizettem ki az önerőt és a további részleteket. A tulajdonjog teljes egészében az én nevemre került. Ennek a villának minden fala, minden ablaka jogilag hozzám tartozik. Nem hozzád.
Márk szája résnyire nyílt, majd lassan halvány mosoly jelent meg az arcán, ahogy apjáról az anyjára pillantott.
– Akkor… apa hivatalosan nem tulajdonos?
– Pontosan így van – bólintott Eszter határozottan.
Vivien, aki addig lazán a korlátnak támaszkodva figyelte az eseményeket, megdermedt. Az arcáról eltűnt a gúnyos kifejezés, helyét zavart bizonytalanság vette át.
– Gábor… – suttogta hitetlenkedve. – Azt mondtad, minden a tiéd…
Gábor hirtelen az asztalra csapta a dossziét. Az iratok szétcsúsztak, arca egyszerre vált vörössé a dühtől és a szégyentől.
– Becsaltál a csapdába! – rivallt Eszterre. – Elhitetted velem, hogy…