— És végül mindig én állom a számlát — zárta le Júlia keserűen.
Lassan felállt az asztaltól, és a szétszórt iratokat módszeresen egy mappába rendezte. Mozdulatai kimértek voltak, már-már hűvösek.
— Mire készülsz? — kérdezte Gábor bizonytalanul.
— Összeszedem a papírokat — felelte anélkül, hogy ránézett volna. — Holnap felkeresek egy ügyvédet. Tudni akarom, miként lehet megszüntetni ezt a jelzálogot, és milyen jogi lépéseket tehetek ellened megtévesztés miatt.
— Megtévesztés? — sápadt el a férfi. — Júlia, eszem ágában sem volt átverni téged…
— Mégis ezt tetted — mondta nyugodt, de kérlelhetetlen hangon. — Hónapokig félrevezettél, elhallgattad, mire megy el a pénz. A tudtom nélkül terhelted meg a lakásomat. Szerinted ez micsoda, ha nem csalás?
Gábor nem válaszolt. Most kezdte igazán felfogni, milyen súlya van annak, amit tett.
— A lakásomat kockáztattad azért, hogy az édesanyád újabb „sürgős” gondját megoldd? — csattant fel Júlia. — Akkor költözz hozzá. Ha kell, aludj a lépcsőházban!
A férfi dermedten állt. Látta, hogy ez nem hirtelen indulatból fakadó kirohanás. A felesége hangjában nem hisztéria volt, hanem jeges elhatározás.
— Kérlek, beszéljük át — próbálkozott halkan. — Biztos van kiút…
— Természetesen van — bólintott Júlia. — Visszafizeted az egymillió-ötszázezer forintot, és leveszed a terhet az ingatlanról. Ha nem, akkor válóper és bíróság.
— Honnan teremtsek elő ennyi pénzt? — kérdezte kétségbeesetten Gábor.
— Nem az én problémám — vont vállat a nő. — Fordulj ahhoz, aki miatt mindezt megtetted.
Ezután bement a hálószobába, előhúzta a szekrényből a bőröndöt, és elkezdte belehajtogatni a férfi ruháit.
— Most meg mit csinálsz? — állt meg az ajtóban Gábor.
— Összepakolom a holmidat — felelte tárgyilagosan. — Holnap elintézem a jogi ügyeket. Nekem pedig időre van szükségem, egyedül, hogy átgondoljam, van‑e még értelme ennek a házasságnak.
— Ne tedd ezt, kérlek — esedezett a férfi. — Helyrehozhatjuk.
Júlia felé fordult.
— Helyrehozni? Gábor, te hátba szúrtál. Az engedélyem nélkül zálogosítottad el a tulajdonomat. A pénzt a saját családodra költötted, semmibe véve az én terveimet.
— Nem sejtettem, hogy ennyire megvisel majd — próbált magyarázkodni.
— Megvisel? — ismételte hitetlenkedve. — Elvetted tőlem a biztonságot. A felújításból és a bérbeadásból akartam jövőt építeni. Te pedig mindent feláldoztál azért, hogy az anyád nyugodtan élhessen tovább.
Gábor lehajtotta a fejét. Tudta, hogy nincs mentsége.
— Tudod, mi fáj a legjobban? — folytatta Júlia. — Hogy még csak meg sem kérdeztél. Egyszerűen döntöttél helyettem, mert úgy gondoltad, a te rokonaid gondjai előbbre valók az én elképzeléseimnél.
— Attól tartottam, nemet mondasz — vallotta be végül.
— Természetesen nemet mondtam volna — felelte keményen. — Esztelenség egy lakást megterhelni mások adósságai miatt.
A nő dühösen, de összeszorított szájjal gyömöszölte a ruhákat a bőröndbe. Gábor megpróbálta megfogni a kezét, de Júlia elhúzódott.
— Várj legalább holnapig — kérlelte.
— Nincs mire várni. Te már döntöttél — mondta halkan. — Az édesanyádat választottad a feleséged helyett. Most viseld ennek a következményeit.
— Én a családom mellett álltam ki — tiltakozott.
— A saját családod mellett — javította ki Júlia. — Úgy tűnik, én nem számítok bele.
Gábor végül felkapta a bőröndöt, és szó nélkül távozott.
Másnap Júlia valóban felkereste az ügyvédet. A jogász alaposan áttanulmányozta az összes dokumentumot, majd komoran összefoglalta a helyzetet.
— A jelzálog formai szempontból szabályosan került bejegyzésre — magyarázta. — Férjként, megfelelő meghatalmazással aláírhatta az iratokat az ön nevében. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne megtámadni.
— Van esélyem? — kérdezte Júlia feszült figyelemmel.
— Igen, méghozzá nem is csekély — felelte az ügyvéd. — Különösen akkor, ha sikerül bizonyítani, hogy ön nem járult hozzá a szerződéshez, és hogy a felvett összeget nem a közös háztartás szükségleteire fordították.