— Hitelek nyomnak minket, te meg üdülni akarsz menni?! — csattant fel az anyósa. — Ha kell a pénz, add el az ékszereidet, és a szabadságra kapott összeget inkább add ide, segíts a családon!
Eszter a konyhaasztalnál ült, előtte a bankszámlája kivonata világított a telefon kijelzőjén. Végre átutalták a szabadságpénzét — negyvennyolcezer forintot. Egy teljes évnyi munka, túlórák, hétvégi bejárások és állandó határidők eredménye volt ez az összeg. Tervezőmérnökként dolgozott egy építőipari vállalatnál, és az elmúlt hónapok különösen embert próbálónak bizonyultak.
Lassan végighúzta az ujját a képernyőn, és a számlaegyenleget nézte. Minden fillérért megdolgozott. Becsülettel, keményen, olykor a végkimerülés határáig. És pontos elképzelése volt arról, mire szeretné fordítani.
— Eszter, megjöttem! Itthon vagy? — hallatszott Gábor hangja az előszobából.
— Itt vagyok, a konyhában — felelte anélkül, hogy felpillantott volna.
A férfi a hűtőszekrényhez lépett, kivett egy üveg ásványvizet, ivott belőle, majd az asztal felé fordult.
— Beszélnünk kell. Anyának megint pénzre van szüksége.
Eszter lehunyta a szemét, és halkan kifújta a levegőt. Erzsébet. Az anyósa. A pénzügyi káosz kimeríthetetlen forrása.
— Most mennyiről van szó? — kérdezte fáradt hangon.
— Harmincötezer forint. Csúszásban van a hitelével, és ha nem rendezi, brutális kamatot számítanak fel.
— Gábor, ez fél éven belül a harmadik ilyen eset.
— Mit tehetnék? — tette le az üveget az asztalra. — Az anyámról van szó. Nem fordíthatok hátat neki.
Három éve tartott ez a körforgás. Eszter újra és újra átadta a megtakarításait, hogy az anyósa betömje az egyre szaporodó lyukakat. Egyszer „lakásfelújításra” felvett kölcsönre kellett, amelyből végül semmi sem valósult meg. Máskor egy áruhitelt kellett kiváltani egy vadonatúj televízió miatt, holott a régi hibátlanul működött. Aztán jött egy újabb részletfizetés valamilyen háztartási gépre, amely végül érintetlenül porosodott a sarokban.
Erzsébet könnyelműen bánt a pénzzel. Gondolkodás nélkül írt alá hitelszerződéseket, a következményekkel nem törődve, majd amikor eljött a fizetés ideje, kétségbeesve fordult a fiához. Gábor pedig minden alkalommal Esztertől kérte a segítséget. Ő pedig beadta a derekát — a békesség kedvéért, és mert szerette a férjét.
Eszter gyakran késő estig bent maradt a munkahelyén, csak hogy kijöjjenek a hónap végén. Arra sem emlékezett, mikor vett utoljára magának új ruhát. A szekrényében csupa régi, megkopott darab lógott. Nem járt kávézókba, nem hívott taxit, az irodai menzán mindig a legolcsóbb fogást választotta.
Egy apró, egyszobás albérletben éltek Gáborral. Eszter arról álmodott, hogy egyszer saját lakásuk lesz, félretesznek az önerőre, felújítanak, rendes bútorokat vesznek. De a pénzük rendre Erzsébet tartozásaira ment el.
— Nekem is vannak terveim ezzel az összeggel — szólalt meg végül csendesen.
— Miféle tervek? — vonta össze a szemöldökét Gábor.
— El szeretnék utazni egy hétre. Fel a hegyekbe. Csendre, friss levegőre vágyom.
— Most? Nyaralni? — nézett rá hitetlenkedve. — Eszter, hát látod, mi a helyzet. Anyának szüksége van ránk.
— Neki mindig szüksége van ránk — felelte halkan, de határozottan.
— Ő nevelt fel egyedül, miután apám elment! Nem hagyhatom magára!
Eszter nem válaszolt azonnal. Ezt az érvet már számtalanszor hallotta. Igaz volt, hogy Erzsébet egyedül nevelte fel a fiát, de ez nem jelentette azt, hogy bármit következmények nélkül megtehet.
— Három éve támogatom — mondta végül. — Több mint háromszázezer forint ment el így. Nem gondolod, hogy ez már túl sok?
— Hogy beszélhetsz így? — csattant fel Gábor. — Család vagyunk!
— Akkor miért érzem úgy, hogy mi mindig csak értetek élünk, de senki nem gondol ránk?
A férfi legyintett.
— Kimerült vagy, ennyi az egész. Pihenj itthon, a pénzt pedig adjuk oda anyának. A nyaralás ráér, majd máskor összegyűjtjük.
Azzal sarkon fordult, és magára hagyta a konyhában.
Másnap Eszter mégis betért egy utazási irodába. Régóta dédelgetett álma volt egy hegyi kiruccanás: tiszta levegő, csend, hosszú séták a természetben. A barátnője, Nóra hónapok óta próbálta rábeszélni, hogy tartson vele.
— Kiváló választás! — mosolygott az ügyintéző, miközben képeket mutatott egy hangulatos hegyi panzióról. — Egyhetes csomag, teljes ellátással, vezetett túrákkal és kirándulási lehetőségekkel.