Eszter belépett az online banki alkalmazásába, majd értetlenül meredt a telefon kijelzőjére, ahol élénkvörös betűkkel villogott az üzenet: „A kártya letiltva.” Először azt hitte, technikai hiba történt. Megnyitotta a második számláját is – ugyanaz a figyelmeztetés fogadta. A harmadik kártyája sem működött.
A konyha ajtajában Gábor állt, karba tett kézzel. Arcán önelégült mosoly ült, mint egy macskán, amelyik épp most ejtette el a zsákmányát.
– Mindet letiltottam – mondta lassan, élvezettel formálva a szavakat. – Egyetlen forinthoz sem férsz hozzá. Ha enni akarsz, vagy szükséged lesz valamire, majd szépen kéred tőlem. Könyörögni fogsz. Talán így megtanulod, hogyan kell viselkedni.
Az asztalnál Ilona kavargatta a teáját. A szája sarkában kaján mosoly bujkált – az a jól ismert, kárörvendő félmosoly, amelyet Eszter az elmúlt öt évben mindig látott, valahányszor valami kellemetlenség érte.
– A fiam helyesen cselekszik – dünnyögte elégedetten. – Egy asszonynak tudnia kell, hol a helye. Mostanában túl sok az ilyen önállóskodó nő. Elszemtelenedtek.
Eszter lassan letette a telefont az asztalra. A mellkasában forró indulat gyűlt, de nem engedte felszínre törni. Régebben egy ilyen jelenet után talán az egész lakást felforgatta volna, most azonban megtanulta uralni magát.
– És mégis mivel érdemeltem ki ezt a büntetést? – kérdezte halkan. – Mi váltotta ki belőled ezt a… nevelő szándékot?
Gábor felhorkant.
– Ne tedd az ártatlant! Tegnap András előtt vitába szálltál velem a nyaralás miatt. Mások előtt kérdőjelezted meg, amit mondtam. Megaláztál!
Eszter pontosan emlékezett az estére. András, Gábor munkatársa, vendégségben volt náluk, és a nyári tervekről beszélgettek. Gábor kijelentette, hogy idén is az édesanyjához mennek a vidéki házba. Ő csupán annyit mondott: talán jó lenne egyszer a tengerhez is eljutni. Ennyi történt.
– Szerinted ez megalázás?
– Egy feleség nem ellenkezik a férjével! Főleg nem idegenek előtt! – csattant fel Gábor. – Én vagyok a családfő. Ideje, hogy ezt végre felfogd.
Ilona bólogatott.
– Az én időmben a nők nem ugráltak így. Tudták, mi illik.
Eszter végignézett rajtuk. Azon a férfin, aki öt éve még örök szerelmet ígért, és az anyján, aki az első perctől ellenszenvvel figyelte, mert szerinte „elcsábította az ő drága kisfiát”.
Mintha teljesen elfelejtették volna, ki volt ő korábban.
Pedig Eszter egykor a város egyik legsikeresebb marketingese volt. Egy neves reklámügynökségnél dolgozott, kampányai hetekig beszédtémát szolgáltattak. A fizetése meghaladta sok férfi kollégájáét. Piros autóval járt, elegáns kosztümökben jelent meg tárgyalásokon, és kivételes érzéke volt az emberekhez. Tudta, hogyan kell meggyőzni, tárgyalni, s ha kellett, finoman irányítani.
Aztán beleszeretett Gáborba. Házasság lett a románcból, majd megszületett a fiuk. Először csak a szülési szabadság idejére maradt otthon. Aztán még egy évre. Aztán még egyre.
– Miért mennél vissza dolgozni? – kérdezgette Gábor. – Jól keresek. Foglalkozz a gyerekkel, a házzal.
Eszter hitt neki. Lassan belesimult az otthon maradó feleség szerepébe. A karrierje háttérbe szorult, de a képességei nem tűntek el – csak elcsendesedtek, mint egy rég bezárt műhelyben porosodó szerszámok.
– Rendben – szólalt meg végül, és titokzatos mosoly suhant át az arcán. – Ahogy szeretnéd, drágám.
Gábor láthatóan zavarba jött. Kiabálásra, sírásra, könyörgésre számított – nem erre a nyugodt hangra.
– Eszedbe se jusson hozzányúlni az én kártyáimhoz – tette hozzá fölényesen. – A PIN-kódokat is megváltoztattam.
– Nem fogok – felelte Eszter könnyedén. – Most pedig megyek, segítek Márknak a matekban. A foglalkozáson kaptak egy feladatot.
Ahogy kilépett a konyhából, érezte magán a döbbent tekintetüket.
A gyerekszobában a négyéves Márk a könyve fölé görnyedve próbált megoldani egy almákról szóló példát, kevés sikerrel.
– Anya, ez nem megy – sóhajtott.
– Nézzük csak együtt – ült le mellé Eszter. Miközben magyarázni kezdett, egy másik gondolat járt a fejében: Most sok mindent rendbe fogunk tenni.
Miután Márk elaludt, Eszter még sokáig az ablaknál ült. A város esti fényei pislákoltak odalent. Valahol a domboldalon állt a szülei háza – tágas, napfényes épület kerttel és medencével. Öt évvel ezelőtt onnan ment el dühösen, becsapva maga mögött az ajtót.
„Nem értitek, mi az a szerelem!” – kiáltotta akkor az anyjának.
Abban az időben azt hitte, a szülei egyszerűen gőgösek. Az apja a város legnagyobb építőanyag-kereskedelmi hálózatának tulajdonosa volt, az anyja tehetős családból származott, és mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy az életük „rendben” legyen.
Gábor akkoriban csupán egy átlagos menedzserként dolgozott, bérelt lakásban élt, használt autót vezetett. A szülei szemében nem volt megfelelő választás.
– Nem tiltom meg – mondta az apja higgadtan. – De előbb élj vele egy kicsit. Ismerd meg igazán.
– Azért akar feleségül venni, mert örökösnő vagy! – jelentette ki az anyja. – Nem látod, mire megy ki a játék?
Eszter nem akarta látni. Gábor figyelmes volt, gyengéd, pontosan tudta, mit kell mondania. Ő pedig vakon hitt neki.
Végül nem volt nagy esküvő. A szülei közölték, hogy nem támogatják a házasságot, és egy fillérrel sem segítik őket.
– A döntés a tiéd volt, viseld a következményeit is – mondta az anyja hidegen.
Csak az apja ölelte meg búcsúzáskor.
– Ha egyszer rájössz, hogy a szerelem önmagában kevés, tudd, hogy mindig hazavárlak – suttogta.
Az első év azonban rácáfolni látszott minden kételyre.