— „Ha már nyaralót vesztek, akkor ideje kiköltözni a lakásból” – az anyós szemet vet a menye otthonára
Az egész egy szombat délelőtti hívással indult.
— Eszterkém, drágám — Mária hangja izgatottan csengett a vonal túlsó végén, alig tudta leplezni lelkesedését. — Azon gondolkodtam… Úgyis telket készültök venni hétvégi házzal, igaz? Én meg mit csináljak egyedül a lakásomban? Odaköltözöm hozzátok, az enyémet pedig kiadom. A bérleti díjjal beszállok a nyaralótokba.
Eszter szorosabban fogta a készüléket, és Gábor felé pillantott. A férfi a konyhában ült, kávéval a kezében, és a telefonját böngészte, mintha a világ legtermészetesebb dolga zajlana.
— Mária, ezt azért át kellene beszélnünk… — próbálta óvatosan Eszter, de az anyósa már lendületben volt.

— Ugyan, mit kell ezen rágódni? A család azért van, hogy támogassa egymást. Kész vagyok kényelmetlenséget vállalni értetek. Mit vártok, béreljek ki valami mást, csak hogy nektek adhassam a pénzt?
A hívás végén Eszter hangtalanul tette le a már kihűlt teáját az asztalra, és hosszan a férjére nézett.
— Hozzánk akar költözni — közölte tárgyilagosan.
Gábor végre felemelte a tekintetét.
— Anyu? Ne dramatizáld túl. Csak ideiglenesen jönne. Amíg összejön a pénz a nyaralóra. A lakása kiadásából származó bevétel komoly segítség lenne. Különben még jövő nyárra sem biztos, hogy összegyűlne az összeg.
— Gábor, ez a lakás az enyém.
— A miénk — javította ki automatikusan. — Házasok vagyunk.
— Az én nevemen van, még az esküvő előtt került hozzám — felelte csendesen, de határozottan. — És nem érzem ezt jó ötletnek.
— Eszter, kérlek. Ő az anyám. Segíteni akar. Egy év, másfél, legfeljebb kettő — és meglesz a saját telkünk. Hiszen te is erre vágytál.
Vágyott rá. Ki ne szeretne kiszabadulni nyaranta a városból? Virágágyásokat gondozni, bográcsozni a kertben, egy lugas alatt teázni. Egy helyet, ahol végre tiszta levegőt lehet szívni, ahol nem dübörög fölöttük az a szomszéd, aki éjjelente mindent leejt. De arra nem gondolt, hogy mindezt az anyósával egy fedél alatt kellene előkészítenie.
Két hét múlva Mária már náluk pakolt ki. Négy hatalmas bőrönd, három kartondoboz és egy majdnem mennyezetig érő fikusz kíséretében érkezett.
— Csak átmeneti állapot — ismételgette, miközben egy újabb dobozt gyömöszölt be a kamrába. — Nem leszek terhetekre, Eszterkém. Szinte észre sem vesztek majd.
Az első hetek valóban békések voltak. Mária igyekezett hasznossá tenni magát: főzött, takarított, sőt a nyugdíjából is külön tett félre a közös célra. Eszter munka után ragyogó konyhát talált, a hűtőben pedig frissen készült fasírt vagy gőzölgő leves várta.
— Látod, milyen jól alakul? — ölelte át Gábor elégedetten. — Anyu besegít, mi pedig gyűjtünk. Hamarosan meglesz a tökéletes hely.
Apránként azonban a jelentéktelennek tűnő mozzanatok zavaró mintázattá álltak össze. Mária átszervezte a konyhaszekrényt, mondván, így praktikusabb, hiszen többnyire ő főz. A nappali polcairól lekerültek Eszter fényképei, helyüket porcelánfigurák vették át, mert azok „kevésbé porosodnak”. Aztán megérkeztek a kéretlen tanácsok.
— Eszterkém, biztosan ezt a ruhát veszed fel? Csinos vagy, hangsúlyoznod kellene az alakod. Az én időmben…
— Gáborom, beszélnél a feleségeddel? Nem bánik okosan a pénzzel. Tegnap háromszáz forintért vett csirkét, pedig máshol kétszázért is kapható.
— Moziba mentek? De hát takarékoskodtok! Maradjatok inkább itthon, főzök teát.
Eszter némán tűrt. Nem szólt, amikor Mária a főztjét kritizálta. Nem reagált, amikor az anyósa Gábornak panaszkodott, hogy túl későn ér haza a munkából, és „ki tudja, merre jár”. Akkor sem védte meg magát, amikor azt hallotta: több gyengédséget kellene mutatnia, különben a férje belefárad a házasságba.
— Átmeneti helyzet — ismételgette magában. — Ki lehet bírni. Nem tart örökké.
Fél éven keresztül járták a környéket megfelelő nyaraló után kutatva. Hirdetéseket böngésztek, hétvégéken telkeket néztek meg, alkudoztak az árakon, és minden egyes forintot gondosan kiszámoltak.
