Eszter határozott mozdulattal az asztalra helyezte a dossziét, miközben Mária éppen a „mai fiatalok” hálátlanságáról tartott indulatos előadást a fiának.
A mappából sorra előkerültek az iratok: hagyatéki végzés, friss tulajdoni lap, hivatalos igazolás arról, hogy az ingatlan kizárólagos tulajdonosa ő. Mindegyiken Eszter neve állt.
— Ezek hivatalos dokumentumok — szólalt meg higgadtan, ujjával a papírokra bökve. — Pontosan rögzítik, kié ez a ház. Nyugodtan nézze át őket.
Mária felkapta a legfelső lapot, végigpásztázta, majd egy megvető mozdulattal visszahajította.
— Papírok! Semmit sem érnek! Három éve én tartom egyben ezt az épületet. Ha én nem vagyok, már rég romhalmaz lenne!
— Mária, eredetileg két hétre érkezett. Akkor beleegyeztem. Azóta három év telt el. Arra kérem, költözzön el — felelte Eszter egyenletes hangon, de kérlelhetetlenül.
— Hogy menjek el? — ugrott talpra az asszony. — Megtiltod, hogy itt maradjak? Gábor, hallod ezt?
A férfi zavartan megköszörülte a torkát.
— Eszter, talán nem kellene ilyen élesen… Anya tényleg sok munkát fektetett bele.
— Munkát? — fordult felé Eszter. — Ez az én szüleimtől örökölt házam. Ideiglenesen biztosítottam neki szállást. Három év nem átmeneti állapot.
— De segített rendbe tenni a kertet, az udvart…
— Az én engedélyem nélkül kezdett beruházásokba! — csattant fel Eszter. — Tyúkokat hozott, kecskét, nyulakat telepített, most pedig üvegházat akar felhúzni. Egyetlenegyet sem kértem!
Mária hirtelen felragadott egy bögrét, és a padlóhoz vágta. A csésze darabokra robbant, szilánkjai szanaszét pattogtak.
— Szívtelen nőszemély! — kiáltotta. — Kidobsz egy idős asszonyt az utcára! Az én házam romokban áll, ott lakhatatlan minden, te pedig elüldözöl!
— Miféle romok? — húzta össze a szemöldökét Eszter. — Három éve a tetőjavításról beszél. Mi történik valójában azon a házon?
— Minden tönkrement! Tető, padló, falak! Az egész életveszélyes! — legyintett ingerülten Mária.
— Vagyis esze ágában sem volt visszaköltözni — mondta lassan Eszter. — Már az elejétől itt akart maradni.
— Gábor, csomagolj! — fordult a fiához az anyja. — Elmegyünk. Nem viselem el ezt a megaláztatást!
A férfi tekintete ide-oda járt kettejük között. Arcán látszott a vívódás.
— Anya… talán mégis jobb lenne visszamenni a saját házadba. Hiszen az a tied…
— Saját ház! — vágott közbe Mária. — Ott élni sem lehet! És különben is, itt mindent én alakítottam ki. Ez már az én otthonom!
Eszterben ekkor valami végleg helyrebillent. Elővette a telefonját, és tárcsázott.
— Mit művelsz? — lépett hozzá fenyegetően Mária.
— Értesítem a körzeti megbízottat — felelte nyugodtan. — Bejelentés és szerződés nélkül tartózkodik a tulajdonomban, és nem hajlandó távozni. Ez jogsértő.
— Gábor, azonnal állítsd le! — kapaszkodott a fiába Mária.
A férfi mozdulatlan maradt. Eszter röviden ismertette a helyzetet az ügyeletessel, majd bontotta a vonalat.
— Egy órán belül itt lesznek — mondta, és letette a készüléket.
Mária arca előbb elszürkült, aztán vörösbe borult, végül ismét elsápadt. Szólni próbált, de csak levegő után kapkodott.
— Ezt… komolyan gondolod? — kérdezte rekedten.
— Teljes mértékben — felelte Eszter, karba tett kézzel.
Az asszony dühösen felrohant az emeletre. Fentről ajtócsapódás, fiókok csikorgása és nehéz tárgyak zaja hallatszott.
Gábor a nappali közepén állt.
— Másképp is el lehetett volna intézni — jegyezte meg halkan.
— Mondd, hogyan? — kérdezett vissza Eszter fáradtan leülve. — Három évig kértem, hogy beszéljük meg. Türelmes voltam. Mi lett a vége? Kijelenti, hogy ez az ő háza.
— Csak rosszul fogalmazott.
— Azt mondta: három éve itt élünk ingyen. „Mi”, Gábor. Tehát te is tudtad.
A férfi lesütötte a szemét. A szobára nehéz csend ereszkedett, amit csak az emeleti csörömpölés tört meg.
Negyven perc múlva megérkezett a körzeti megbízott. Középkorú, higgadt férfi volt. Meghallgatta Esztert, átnézte a tulajdoni papírokat, majd bólintott.
— Világos a helyzet. Hol tartózkodik az érintett?
— Fent, csomagol.
A rendőr felment, bekopogott. Először emelt hangok hallatszottak, majd a beszélgetés lehiggadt. Néhány perc múlva visszatért.
— Az érintett elismerte, hogy három éve lakik itt bejelentés és megállapodás nélkül. A tulajdonos kéri az ingatlan kiürítését. Jegyzőkönyvet veszek fel.
Gábor előrelépett.
— Ő az édesanyám. Tényleg nincs más lehetősége?
— Rendelkezik saját ingatlannal? — kérdezte a rendőr.
— Igen, de felújítás alatt áll.
— Akkor van hová mennie — felelte a körzeti, miközben töltötte a nyomtatványt. — A mai nap végéig önként távozhat. Ellenkező esetben hivatalos intézkedés következik.
Ekkor Mária jelent meg a lépcső tetején, kezében egy megpakolt bőrönddel. Arca bíborvörös volt, tekintete pedig a sértettségtől és dühtől csillogott, szemében a harag könnyei fénylettek.