— Takarodj az én lakásomból! A lábadat se tedd be ide többé, hallod?! — Erzsébet hangja végigsöpört a panellakáson, és valószínűleg még a szomszédok is tisztán értették minden szavát. — Élősködő! Találtál magadnak egy kényelmes zugot, mi?
Anna a folyosón állt, kezében az utazótáskával, és úgy nézett az anyósára, ahogyan az ember valami kellemetlen, de régóta esedékes dologra szokott. Nyugodtan. Szinte kívülállóként. Az elmúlt öt év ebben a lakásban megtanította rá, hogy Erzsébettel vitába szállni teljesen felesleges. Olyan, mintha az ember egy üres csatornába kiabálna: a hang eltűnik, válasz sosem érkezik.
— Hallom, amit mondasz — felelte halkan.
— Hallja ő! — csapta össze a kezét Erzsébet. — Öt éven át itt éltél az én fiam nyakán! Ő tartott el, ő fizetett mindent! És te? Mit tettél le az asztalra? Ugyan mi vagy te?
A kérdés nem igényelt feleletet. Erzsébet sosem kívánt párbeszédet; monológokban létezett. Meg volt győződve róla, hogy minél hangosabb valaki, annál inkább igaza van.
Anna felvette a kabátját, és gondosan begombolta — egyesével, lentről felfelé mind az ötöt. Aztán vállára emelte a táskát.
— Tűnj el, és vissza se nézz! — kiáltotta még utána az anyósa.
Az ajtó becsapódott.
A lépcsőházban macskaeledel és valami nehéz, hagymás étel szaga keveredett. Anna néhány másodpercig a falnak támaszkodva állt. Ennyi volt. Öt év, és vége.
Nem sírt. A könnyei valahol egy évvel korábban apadtak el, amikor Péter ismét az anyját választotta helyette, vállat vont, és a jól ismert mondatával intézte el a dolgot: „Tudod, milyen ő.” Anna valóban tudta. Túl sok mindent értett már. Talán ezért tudott most elmenni.
Az utcán elővette a telefonját, és mindössze három szót írt Gábornak, a holding központi irodájának egyik vezetőjének: „Készen állok. Holnap.”
A válasz egy percen belül megérkezett: „Tízre várjuk.”
A Dunagépgyár a város északi peremén terült el: szürke épületek, magas kémények, amelyek télen-nyáron füstöltek. Anna túlságosan is jól ismerte ezt a helyet. Péter itt dolgozott középvezetőként, tisztességes fizetéssel és teljes megelégedéssel a változatlanság iránt. Három éve Anna is itt helyezkedett el: kezdetben közgazdászként, később a tervezési és gazdasági osztály vezetőjeként.
Erzsébet természetesen sosem tekintette komoly munkának. „Papírokat tologat” — mondogatta a szomszédjának, Juditnak, aki együttérzően bólogatott.
Csakhogy ezek a „papírok” komoly jelentéseket, kimutatásokat és elemzéseket jelentettek. Anna rendszert épített, adatokat gyűjtött, beszámolókat készített, és mindent továbbított a tulajdonos HungarHolding központjába. Ott felfigyeltek rá. Értékelték a munkáját. És most hívták.
Az éjszakát egy apró, egyszobás garzonban töltötte a Déli utcában, amelyet még egy hónappal korábban, titokban bérelt ki — biztos, ami biztos alapon. A „biztos, ami biztos” gyorsabban valóra vált, mint gondolta.
A lakás alig volt nagyobb egy doboznál: ágy, íróasztal, udvarra néző ablak. A polcon néhány vezetői számvitelről szóló könyv, mellettük egy gyűrött Anna Karenina, amelyet már évek óta próbált befejezni. Teát főzött, leült az ágy szélére, és a plafont bámulta.
Félt? Nem. Inkább szokatlan érzés volt. Mintha hosszú sötétség után hirtelen fényre lépne az ember, és még nem tudná, mit lát pontosan.
Reggel felvette az egyetlen elegáns, szürke kosztümjét, amit magával hozott. Megfésülködött, halvány rúzst tett fel. A fürdőszobai tükör kicsi és kissé homályos volt, de a benne álló nő tekintete határozott maradt. Bólintott a saját tükörképének. Itt az idő.
A HungarHolding központjában Gábor fogadta — alacsony, vékony férfi, aki tömören, felesleges körök nélkül beszélt. Egy tárgyalóba kísérte, ahol már két öltönyös férfi várta.
— Anna — kezdte Gábor —, a holding vezetése úgy döntött, hogy változásra van szükség a Dunagépgyár élén. Az eddigi igazgató, András, egészségügyi okok miatt távozik. Az ön neve az elmúlt fél évben folyamatosan napirenden volt.
Anna csendben hallgatta.
— Azt szeretnénk, ha ön venné át a gyár irányítását.
Az egyik férfi — testes, kemény tekintetű alak — előrehajolt.
— Tudja, mit vállal? Nem könnyű helyzet. Tartozások, berögzült kapcsolatok, rendezetlen személyi ügyek.
— Pontosan ezért gyűjtöttem össze három éven át minden egyes adatot — felelte Anna nyugodtan. — Ismerem a számokat. És az embereket is.
A férfi kissé összehúzta a szemét. Udvarias volt, talán túlságosan is. Anna megjegyezte magának az arcát.
Délre minden dokumentumot aláírtak. A kinevezés hivatalosan egy hét múlva lép életbe, addig az átadás-átvétel zajlik majd le, és a gyárban hamarosan bejelentik a vezetőváltást.