Erika nem várt választ, egyszerűen sarkon fordult, és határozott léptekkel elindult a ház felé.
Gábor zavartan toporgott egy pillanatig, majd kapkodva felnyalábolta a táskáját, és utána sietett.
— Hát… igazán kellemetlen ez így… én nem akarok a terhedre lenni… meghúzom magam a földön is, egy sarokban… reggel azonnal továbbállok. Nagyon köszönöm, mert odakint csípős a hideg…
Másnap korán reggel furcsa kopogásra ébredt Erika. Álmosan kilépett a szobából, és meglepetten látta, hogy Gábor már talpon van, és a fürdőszobában matat.
— Szivárgott a tartály a vécénél — jegyezte meg derűsen. — Megigazítottam. Mondhatjuk, hogy ledolgoztam a reggelimet?
Erika némán figyelte. Idegen férfi állt előtte egyszerű trikóban, félig ősz hajjal, frissen mosdva — mégis különös békesség költözött a szívébe. Nem érzett feszültséget, csak csendes melegséget.
— Akkor jöjjön a reggeli, Gábor bácsi — mosolyodott el. — Megszolgált érte. Mit szólna egy kis paradicsomos rántottához? Egyébként… a mosógépem is ereszt valahol. És akad még javítanivaló a ház körül…
Így történt, hogy Gábor végül maradt. Először csak a következő műszakjáig. Felhívta az édesanyját — nála minden rendben volt —, aztán valahogy természetes lett, hogy nem költözik tovább.
Most már együtt élnek. Gábor váltásban dolgozik, huszonnégy órát szolgálatban, aztán három napot otthon. Erika ezalatt várja, finomabbnál finomabb ételeket készít neki, mintha étterembe főzne. A férfi pedig minden alkalommal gyengéden kézcsókkal hálálja meg.
— Tudod, Erika — mondta egyszer meghatottan —, most már értem, miért késtem le akkor azt a buszt. Nem véletlen volt. Te rám vártál. A sors terelt ide. Olyan magányos voltál… nem tudtalak volna ott hagyni. Leéltem egy életet, és nem sejtettem, hogy képes vagyok így szeretni. Micsoda ajándék ez nekem!
Gyakran látogatják Ilonát is, aki közel jár a nyolcvanhoz, mégis friss és élénk. Mellette Erika szinte fiatal lánynak érzi magát. Az idős asszony pedig boldogan nézi a fiát — végre van valaki, akiért érdemes hazatérnie.