— Eszter, te egyáltalán felfogod, micsoda rendetlenség van itt?! — Mária hangja úgy csattant a levegőben, mintha kalapáccsal sújtottak volna az üllőre. — A konyha ragad, a folyosón por mindenütt, ti pedig Gáborral a telefonotokat nyomkodjátok!
Eszter a hűtő előtt állt megdermedve, kezében egy zacskó tejjel. Az anyósa ismét kopogás nélkül lépett be — természetesen volt saját kulcsa, amelyet feltűnő gyakorisággal használt. Leginkább szombat reggeleken, amikor a fiatalok végre aludhattak volna.
— Jó napot, Mária — préselte ki magából Eszter, erőltetett mosollyal. — Nem számítottunk önre…
— Mostantól számítsatok! — vágta rá az asszony, és már bent is volt a konyhában, éles pillantással mérve végig a pultot. — A hétvégére vendégeket hívtam. Úgy húsz főre készüljetek, tehát legyen mit enni, és tegyetek rendet a lakásban!
Gábor gyűrött pulóverben, álmos arccal lépett elő a szobából. Anyjára nézett, majd a feleségére. A tekintetében átfutott valami — talán ingerültség, talán a megszokott beletörődés.
— Anya, miféle húsz ember? — dörzsölte meg az orrnyergét. — Mi a hétvégére vidékre készültünk a barátainkhoz…
— Mondjátok le. Családi program lesz. Péter bácsi és Katalin néni jönnek, Judit a szomszédból is beugrik, és még legalább tizenöten a könyvklubomból. Az új András-regényt fogjuk kivesézni.
Eszter gyomra összeszorult. Az anyósa irodalmi köre külön fejezetet érdemelt volna: hatvan körüli hölgyek, akik órákig elemezték a jelképeket és hasonlatokat, miközben mindent és mindenkit bíráltak — a fal színétől a felszolgált falatok minőségéig.
— Mária, esetleg nem lehetne máskor? — próbálkozott óvatosan. — Tényleg volt már tervünk…
— Terv? — fordult felé teljes testtel az asszony. — A fiataloknak mindig van valami tervük. És a család? A hagyomány? Tizenöt éve vezetem ezt a klubot, most először gondoltam arra, hogy a fiamnál tartsuk. Azt hittem, örülni fogtok.
Gábor a padlót bámulta. Eszter jól ismerte ezt a stratégiát: kivárni, amíg elül a vihar, és nem szembeszállni az anyjával. Most azonban ez a hallgatás árulásnak tűnt.
— Gábor, mondj már valamit — kérte halkan.
A férfi felnézett, szemében kimerültség ült, mintha ezt a jelenetet már számtalanszor lejátszották volna.
— Eszter… talán nem olyan nagy ügy. Csak ez az egy alkalom…
— Csak ez az egy? — visszhangozta a nő, és saját hangja idegenül csengett. — Mint múlt hónapban? Vagy szilveszterkor?
Mária elégedetlenül hümmögött, majd elővett egy jegyzetfüzetet a táskájából.
— Itt a bevásárlólista. Háromféle sajt minimum. Borból kizárólag száraz fehér, semmi édes lötty. Gyümölcsből valami különlegeset, nem a szokásos almát meg banánt. És tenger gyümölcsei is kellenek: garnéla, kagyló. Művelt emberek jönnek, nem akárkik.
Eszter remegő kézzel vette át a papírt. Fejben gyorsan számolni kezdett — az összeg ijesztően magasra kúszott. Tegnap fizették ki a felújítás utolsó részletét, és alig tízezer forint maradt félretéve, épp a tervezett kiruccanásra.
— Ez rengeteg pénzbe kerül — mondta ki végül.
— Rengeteg? — húzta össze a szemét Mária. — Egy kulturált estére, értelmiségi társaságban? Drágám, tudom, hogy neked más a fontossági sorrended, de Gábor családja mindig nagyra tartotta a szellemi közeget.
A célzás pontosan talált. Eszter pedagógus diplomát szerzett és iskolában tanított, míg Gábor egy nagy cégnél dolgozott programozóként. Mária sosem mulasztotta el éreztetni, hogy a „tanítónő” kedves foglalkozás, de nem igazán komoly.
Gábor végül megszólalt.
— Anya, majd én bevásárolok ma.
— Együtt mentek — zárta le a vitát az asszony. — Eszter jobban tudja, hol lehet olcsóbban beszerezni mindent. Különös érzéke van a spóroláshoz.
Úgy ejtette ki, mintha a takarékosság szégyellnivaló volna.
Amikor az ajtó végre becsukódott Mária mögött, Eszter lassan leült egy székre. Gábor az ablaknál állt, és az utcát figyelte, ahol vastag kabátos járókelők siettek a hidegben.
— Miért maradtál csendben? — kérdezte a nő halkan.
— Mit mondhattam volna? — fordult meg a férfi fáradt arccal. — Ismered anyát. Ha ellenkezem, abból csak nagyobb balhé lesz.
— Kinek lesz nagyobb? Neked… vagy nekem?
Válasz nem érkezett. Eszter felállt, bement a hálóba, és elővette a kabátját. Ki kellett szellőztetnie a fejét; a lakás levegője fojtogatóvá vált.
— Hová mész? — jelent meg Gábor az ajtóban.
— A boltba. Garnélát venni a „művelt” vendégeknek.
Nem nézett vissza. Odakint metsző februári hideg fogadta, a nap ragyogott ugyan, de nem adott meleget. Ismerős udvarokon haladt át, el a játszótér mellett, ahol régen annyit nevetett, és továbbment a sarkon túl, egyenesen a főutca irányába.