A könyvemről – amely már majdnem teljesen elkészült – hallgattam. Felesleges lett volna szóba hozni; biztos voltam benne, hogy legfeljebb legyintenének rá.
Elszabaduló felfordulás
Ebédidőre befutottak a pécsi rokonok is: öt felnőtt, két gyerek és egy termetes, bozontos szőrű eb, Bodri. A kutya szinte azonnal birtokba vette az udvart. Első lendületével végigszántotta a gondosan kapált paradicsomsort, majd szemlátomást sajátjának nyilvánította a ribizlibokrot is. Udvarias hangon próbáltam jelezni, hogy talán nem kellene mindent feltúrnia, de csak nevetés volt a válasz.
– Ugyan már, Nóra, ne fukarkodj a hellyel! – legyintett Ilona. – A kutyának is jár egy kis szabadság!
Ott álltam némán, és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha idegenként sodródtam volna be a saját portámra.
Az első éjszaka a kihúzható ágyon
Aznap este a kis szobába szorultam, ahol egy ócska, nyikorgó kanapé várt. Minden fordulásnál panaszos hangot adott, mintha tiltakozna a terhelés ellen. A fal túloldaláról változatos horkolás szólt: Erzsébet mély basszusa, Ilona szaggatott szuszogása és még valakié – talán az a későn érkező unokaöcs, aki végül a nappaliban terült el.
Sokáig nem jött álom a szememre. Kint Bodri vadul csaholt valamit – feltehetően sünöket kergetett –, a verandán pedig a kamaszok sutyorgása és visszafojtott nevetése hallatszott. Élvezték az éjszakai „táborozást”. Egy pillanatra komolyan megfordult a fejemben, hogy összekapom a hátizsákomat, és kisétálok az állomásra. De aztán sorra vettem a lehetőségeket: anyámnál szűk a hely, a városban fullasztó a hőség, a szomszédban felújítás zajlik. És különben is – miért én meneküljek?
Ez a ház az én munkám gyümölcse. A saját keresetemből újítottam fel, az én terveim szerint alakítottam ki. Miért kellene feladnom csak azért, mert mások úgy döntenek, hogy itt kényelmesebb nekik?
Reggeli riadó
Hajnalban végül elszundítottam, de nem sokáig. Fém csörömpölés és edények csattogása riasztott fel. Erzsébet már talpon volt, és úgy vélte, hat óra tökéletes időpont levesfőzésre, valamint a napi „munkabeosztás” kiosztására.
– Nóra! – harsant be az ajtón. – Elég a lustálkodásból! Kelj fel! Vizet kell hozni, felmosni is. Nézd meg, mit hagyott maga után a kutya!
Magamra kaptam a köntösöm, és kimentem a konyhába. A látvány letaglózó volt: mosatlan edények tornyosultak a mosogatóban, üres zacskók hevertek mindenfelé, a padlón ragacsos lekvárfolt éktelenkedett, amelyet valaki papuccsal próbált szétkenve eltüntetni.
– Mikor takarítottál itt utoljára alaposan? – szegezte nekem Erzsébet a kérdést, merőkanállal a kezében.
– Körülbelül egy hete – feleltem.
– Hát az bizony kevés. Minden csupa hanyagság. De erről majd később beszélünk. Most eredj vízért, és ugorj be a boltba is! Kenyér, tej, meg ami ezen a listán szerepel.
Egy gyűrött papírfecnit nyomott a kezembe. Mély levegőt vettem, és elindultam a kapu felé. Útközben saját gyengeségemet ostoroztam. Miért hallgatok megint? Miért nyelem le szó nélkül az igazságtalanságot?
Segítség helyett vállvonás
Amikor a nehéz szatyrokkal visszaértem, Gábor állt a konyhában. Csak pár órára ugrott haza a kiküldetése előtt, hogy összeszedjen néhány holmit.
– Gábor, beszélnél az anyáddal? – kértem fáradtan. – Teljesen egyedül maradtam ebben az őrületben.
Vállat vont.
– Ismered őt. Nem könnyű vele. De most tényleg szükségük van egy helyre, ahol pihenhetnek. Nem tehetem ki őket.
– És én? Én kitehetem? Hogy aztán mindenki engem hibáztasson?
– Talpraesett nő vagy, megoldod – mondta, és egy gyors csókot nyomott a fejem búbjára, mielőtt kiment volna a kertbe, ahol a rokonság már kérdésekkel ostromolta.
Abban a pillanatban világossá vált számomra, hogy ismét magamra maradtam. Ő kívülálló marad, én pedig viseljem a következményeket.
Fordulópont
Este a veranda szélén ültem. A gyerekek a tableten vitatkoztak valami játékon, a felnőttek hangosan tárgyalták a másnapi programot. A fejem zsongott a zajtól. Akkor értettem meg: ha továbbra is csak tűrök, semmi sem fog változni.
Elővettem a laptopomat, és miközben a képernyő fénye megvilágította a sötétedő teraszt, egyre határozottabb körvonalat öltött bennem egy terv. Nem menekülni fogok. Más módszerhez folyamodom. És ezúttal én szabom meg a játékszabályokat.