Az automata éles, kellemetlen sípolással lökte ki a bankkártyát. A kijelzőn nem a megszokott üzenet jelent meg a készpénz felvételéről, hanem egy piros figyelmeztetés: a tranzakció sikertelen.
Mária pislogott egyet. Megigazította a prémes sapkáját, amely hirtelen túl szorosnak és fullasztónak tűnt. Ez csak valami tévedés lehet. Ma tizenhatodika van – az a nap, amikor a menye utalja a havi támogatást. Katalin segítségnek nevezte, Mária azonban régóta úgy tekintett rá, mint jogos ellentételezésre azért, hogy felnevelte Gábort.
Újra bedugta a plasztikkártyát a nyílásba. A bőrkesztyűbe bújtatott ujjai idegesen csúszkáltak a gombokon.
Nincs elegendő fedezet.
Valaki mögötte türelmetlenül felsóhajtott.
– Asszonyom, sokáig tart még? Sor van.
Mária villámgyorsan megfordult, és szigorúan végigmérte a kapucnis fiút.
– Egy kis türelmet! A gép vacakol – csattant fel.
Arrébb lépett az üzlet kirakata mellé, elővette a telefonját. A hívás kicsengett, de senki nem vette fel. Sem Katalin, sem Gábor.
– Na, várjatok csak – sziszegte, miközben belül egyre jobban forrt benne a sértettség. – Nem vagytok elérhetők? Majd én megmutatom. Ma időpontom van manikűrre, és ti mindent tönkretesztek!
Az utolsó készpénzéből fizette a taxit, és negyven perc múlva már a fia lakásához tartott. Útközben egyre jobban felhergelte magát. Elképzelte, ahogy belép, és mindent a fejükhöz vág. Katalin majd mentegetőzik, Gábor pedig lesütött szemmel hallgat. Biztosan csak megfeledkeztek róla. Fiatalok, szétszórtak. De ő majd emlékezteti őket.
Az ajtót Katalin nyitotta ki.
Mária nagy levegőt vett, hogy emelt hangon kezdjen bele, ám a szó a torkán akadt. A menye borzalmasan nézett ki. Az egykor mindig rendezett Katalin most Gábor régi pólójában állt előtte, haja hanyagul összefogva, arca beesett és sápadt.
– Maga az? – kérdezte rekedten, mintha berozsdásodott zsanér nyikkanna. – Telefonálni nem próbált?
– Hívtalak! – lépett be határozottan Mária, félretolva őt a vállával. A lakásban gyógyszerszag és állott levegő terjengett, nem a megszokott friss kávéillat. – Egész nap nem érlek el benneteket. Mi folyik itt? Miért üres a kártya? A boltban kellemetlen helyzetbe kerültem!
– Menjünk a konyhába – mondta Katalin, és becsukta az ajtót anélkül, hogy ránézett volna. – Gábor mindjárt jön.
A konyhában rendetlenség uralkodott. Mosatlan bögrék tornyosultak az asztalon, szétszórt papírok és gyógyszeres dobozok hevertek mindenütt. Mária fintorogva söpörte le a morzsákat egy székről, majd kabátostul leült.
– Hallgatlak. Egyébként dolgom lenne – jegyezte meg élesen.
Katalin fáradtan rogyott le vele szemben egy sámlira. Úgy tűnt, alig áll a lábán.
– Nem fogok több pénzt utalni, Mária.
– Tessék? – nevetett fel idegesen az anyós. – Ez valami rossz vicc?
– Felmondtam. Egy hete.
– Otthagytad az állásodat? Normális vagy? Lakáshitel, gyerek iskolába megy! Gábor egyedül tartson el mindent?
– Gábor tud róla. Közös döntés volt – felelte halkan Katalin. – Az orvos világosan megmondta, hogy sürgősen változtatnunk kell az életünkön.