– Ugyan miért gondolod, hogy én költözöm el a gyerekekkel? Te indítottad el a válást, akkor vállald is a következményeit, és neveld fel őket te! – csattant fel a feleség.
– Elég volt! Nem vagyok hajlandó tovább ebben a kuplerájban élni! – András dühösen ledobta a kabátját a kanapéra; nem érdekelte, hogy a háttámlán landol-e vagy a földre csúszik. – Meddig kell még ezt tűrnöm? Mindenütt játékok hevernek, a padlón rászáradt étel, állandó zsivaj!
Nóra a tűzhely előtt állt, kezében merőkanállal, és mozdulatlanná dermedt. A konyhát betöltötte a frissen főtt csirkeleves illata – épp a vacsorát készítette, miközben a gyerekek a szobában játszottak. Márk egy magas tornyot rakott ki építőkockákból, a kis Lilla pedig nevetve próbálta feldönteni, amiből percek alatt újabb testvérvita kerekedett.
– András, hát még kicsik… – mondta halkan, anélkül hogy megfordult volna. – Természetes, hogy ahol gyerekek vannak, ott…
– Természetes? – vágott közbe élesen. – Neked talán az! Én egész nap robotolok, estére hullafáradtan érek haza, és ez fogad? Rendetlenség és a te örök mentegetőzésed! Tudod mit? Váljunk el. Fogd a kölykeidet, és menj, amerre látsz. Nekem nyugalom kell, nem ez az őrület!
A kanál kicsúszott Nóra ujjai közül, és csörömpölve ért földet. A kifröccsenő forró leves megégette a mezítelen lábfejét, de fel sem fogta a fájdalmat. Az ajtóban megjelent Márk, riadt tekintettel kapkodva a pillantását apja és anyja között.
– Apa, miért kiabálsz? – kérdezte elcsukló hangon.
– Menj vissza azonnal! – förmedt rá András. A kisfiú megszeppenve, szipogva hátrált vissza a szobába.
Nóra lehajolt, felvette a merőkanalat, feltörölte a padlót, majd lassan leült az asztalhoz. Gondolatai visszacsúsztak a múltba, ahhoz az időhöz, amikor minden másként indult. Hét évvel korábban András figyelmes és gyengéd férfi volt, aki nagy családról álmodott, és rajongva beszélt a jövőről.
Egy baráti születésnapi összejövetelen találkoztak először. Fél év sem telt el, és már megkérte a kezét. Nóra akkoriban egy neves vállalatnál dolgozott könyvelőként, előtte állt a szakmai előrelépés lehetősége, de amikor megszületett Márk, gondolkodás nélkül maradt otthon vele.
– Ne aggódj, mindenről gondoskodom – suttogta akkor András, és puszit nyomott a feje búbjára. – Te csak a fiunkkal törődj. Sőt, mi lenne, ha lenne még egy babánk? Márknak jobb lenne testvérrel felnőni.
Nóra hezitált. Szeretett volna visszatérni a munka világába, kicsit újra önmagára találni, de férje hajthatatlan maradt. Így amikor Márk betöltötte a második életévét, megszületett Lilla. A második gyermekgondozási időszak alatt a cégnél átszervezések történtek, és az ő pozíciója megszűnt. Próbált új állást keresni, de két apró gyerekkel ez szinte megoldhatatlannak bizonyult.
Lilla érkezése után András viselkedése fokozatosan megváltozott. Egyre többször maradt bent túlórázni, késő este ért haza, és szinte azonnal a hálószobába vonult a telefonjával. Egy alkalommal Nóra véletlenül meglátta az üzenetváltást: egy bizonyos Réka meghitt hangvételű sorokat küldött neki.
– Ennyire nem bízol bennem? – ordította András, amikor Nóra szóvá tette a dolgot. – Kolléga! Munkaügy! Csak a te ostoba képzelgéseid gyártanak drámát!
Azóta Nóra nem hozta fel újra a témát. Tisztában volt a helyzetével: nem volt saját keresete, és lakás sem állt a rendelkezésére. A házasság előtt az édesanyjával, Erzsébettel élt egy egyszobás panellakásban a város peremén. Az anyja bizonyára visszafogadná őket, de hogyan zsúfolódnának össze négyen egy garzonban? A nagymamától örökölt kis nyaraló pedig csak a nyári hónapokban volt lakható – öreg épület, fűtés nélkül, a sparheltet évek óta nem gyújtották be.
– Nos? – lépett vissza András a konyhába, már átöltözve. – Három napot kapsz. Pakolj össze, és költözz vissza az anyádhoz. A lakás az enyém, ezt jól tudod.