Eszter megigazította a csipkés vállpántot, majd bizonytalan arckifejezéssel végigmérte magát a gardróbszekrény tükrében.
A mélybordó fehérneműszettet még a múlt hónapban szerezte be egy leárazáson, és tudatosan félretette erre az estére. Nem akármilyen napról volt szó: február tizennegyedike, a szerelmesek ünnepe. Számukra azonban ennél is többet jelentett. Pontosan három éve, ugyanezen a napon hívta el Gábor az első randijukra. Egy apró, csak kettejüknek fontos évforduló.
– Na, mit szólsz? – kiáltott ki a hálószoba résnyire nyitott ajtaján át, miközben lassan megfordult a tükör előtt. A finom csipke hűvösen simult a bőréhez.
A nappali felől székcsikorgás és sietős léptek zaja hallatszott. Gábor jelent meg az ajtóban: egyik kezében pezsgősüveg, a másikban dugóhúzó. Amint meglátta Esztert, elismerő mosoly terült szét az arcán.
– Hűha… – füttyentett halkan. – Ez most komoly? Vacsorázni készülünk, vagy lemaradtam valamiről?
– Meglepetés – felelte Eszter játékos mozdulattal, enyhén megbillentve a vállát. – Tetszik?
– Még kérdezed? – A férfi letette az italt a komódra, odalépett hozzá, és átölelte a derekát. – Teljesen leveszel a lábamról.
Eszter felnevetett, miközben megérezte Gábor meleg tenyerét a hátán. Minden a tervei szerint alakult.
A sütőben lassan sült a francia módra készített csirke, az asztalon egy üvegtálban rezdült a kedvenc áfonyahabja, odakint pedig hatalmas pelyhekben hullott a hó, mesebeli fehérbe burkolva a várost. Az este forgatókönyve egyszerű volt: vacsora, pezsgő, aztán…
– Menj, teríts meg, kérlek – bontakozott ki gyengéden az ölelésből. – Felveszek egy köntöst, és megyek én is. Ja, és a virágokat láttam, gyönyörűek, de a fő meglepetés még hátravan – tette hozzá sejtelmesen.
Gábor kacsintott, dúdolva visszasétált a nappaliba. Eszter egyedül maradt. Végighúzta a kezét a combján, megigazította a harisnya szélét – majd hirtelen megmerevedett.
A bőre furcsán bizseregni kezdett az ujjai alatt. Először alig érezhetően, mintha friss borotválás után új testápolót kent volna fel.
Erősebben megdörzsölte a combját. A csípő érzés nemhogy enyhült volna, inkább fokozódott. Néhány másodperc múlva a bizsergéshez égető viszketés társult.
– Ez meg mi? – motyogta, közelebb hajolva a tükörhöz, hogy jobban szemügyre vegye az anyagot.
Talán az új mosópor? De a fehérneműt egy hete mosta ki, és eddig semmi gond nem volt vele.
Gyors mozdulattal magára kapott egy hosszú, fuksziaszínű selyemköntöst, megkötötte az övét, és kiment a nappaliba.
Gábor éppen gyertyákat gyújtott. A félhomályban vanília és sült fűszerek illata keveredett a levegőben.
Eszter leült a kanapé szélére, ám azonnal feszengeni kezdett. A fehérnemű alatt a viszketés egyre erősebb lett, már-már égető fájdalommá változott. A hasát vakarta a köntösön keresztül, de nem használt.
– Kinyitnád a pezsgőt? Valahogy olyan fülledt itt a levegő – szólt, miközben a hónalja alatt is kellemetlen csípést érzett.
Gábor ügyesen kipattintotta a dugót, majd a gyöngyöző italt magas poharakba töltötte, és az egyiket Eszter felé nyújtotta. Amint a nő átvette, hirtelen megrándult az orra.
– Hapci!
– Egészségedre – mosolygott Gábor, és koccintott vele.
– Hapci! Hapci! – Eszter letette a poharat a dohányzóasztalra. – Ne haragudj… – suttogta, kezét a szája elé kapva. Az orrában éles, szinte maró csípést érzett, mintha őrölt borsot lélegzett volna be. – Hapci!
– Meghűltél? – kérdezte aggódva Gábor, és egy zsebkendőt nyújtott felé.
– Fogalmam sincs – szipogta Eszter, de abban a pillanatban az alhasi égető érzés szinte elviselhetetlenné vált. Úgy érezte, azonnal tennie kell valamit, mert ez már messze nem egyszerű kellemetlenség volt.