Eszter lassan becsukta maga mögött az ajtót, és higgadtan megszólalt:
— Jó estét. Balázs adott önnek kulcsot a lakáshoz?
Ildikó nyugodtan letette a csészét, majd végigmérte menyét.
— Van nálam pótkulcs. Balázs beszámolt a tegnapi vitátokról. Azért jöttem, hogy néhány dolgot tisztázzunk.
— Rendben, hallgatom — felelte Eszter, miközben levette a blézerét, és helyet foglalt az asztal túloldalán.
— Hatalmas tévedésben van — kezdte az anyós kimérten. — A fiam kivételes képességű szakember. Kár lenne apróért elpazarolnia a tudását. Feleségként az lenne a dolga, hogy mellette álljon ebben az átmeneti időszakban.
— Nyolc hónap már nem átmenet, hanem állandósult állapot — válaszolta Eszter élesen.
— Ne vágjon a szavamba — húzta össze a szemöldökét Ildikó. — Én egy rendkívüli fiút neveltem fel. Okos, művelt, komoly jövő állhat előtte. Olyan társ illene mellé, aki megbecsüli, nem pedig filléreken lovagol.
— Ön szerint természetes, hogy egyedül dolgozom, egyedül viszem a háztartást, és közben még magukat is finanszírozom?
— Én nem szorulok senki pénzére! — csattant fel Ildikó.
— Akkor mire megy el a havi utalás? — kérdezett vissza Eszter, és elővette a telefonját. — Megmutassam az átutalásokat? Nyolc hónap alatt százhúszezer forint. Úgy, hogy Balázs közben egy fillért sem keresett.
— Ez egy fiú kötelessége az édesanyjával szemben. Maga ezt nem értheti, más elvek szerint él.
— Számomra a család azt jelenti, hogy két ember közösen vállal felelősséget — állt fel Eszter. — Nem pedig azt, hogy valaki helyett mindig más fizet.
— Miféle badarság ez? — pattant fel Ildikó is.
— Az a minta, amit Balázsnak közvetít. Hogy a férfi örök gyerek maradhat, akit előbb az anyja, majd a felesége szolgál ki. És mindkettőnek némán kell tűrnie.
— Hogy merészel ilyet állítani?
— Úgy, hogy elegem van ebből a nevetséges játszmából. Balázs felnőtt ember, mégis úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett kamasz. És ön ezt támogatja.
— Én csak megvédem a fiamat egy ilyen… ilyen…
— Mondja ki nyugodtan. Egy számító nőtől? — mosolyodott el Eszter hűvösen. — Ma előléptettek. Olyan fizetésem lesz, amiből egyedül is kényelmesen megélek. Férj nélkül, akit el kell tartanom, és anyós nélkül, aki ezt természetesnek veszi.
— Válással fenyegetőzik?
— Nem fenyegetek. Tényeket közlök. Ha Balázs nem változtat, beadom a keresetet. És őszintén szólva megkönnyebbülés lesz.
Ildikó arcán sértettség villant. Szó nélkül összeszedte a táskáját, és az ajtó felé indult. A küszöbnél még visszafordult.
— Ezt még megbánja. Az én fiamhoz hasonló férfit nem talál akárhol.
— Remélem, nem is fogok — felelte halkan Eszter, majd becsukta mögötte az ajtót.
A következő napokban szokatlan csend telepedett a lakásra. Balázs nem telefonált, nem írt üzenetet, és nem is jelent meg otthon. Eszter minden energiáját a munkájába fektette, igyekezett nem rágódni a magánéleti feszültségen.
Péntek este csöngettek. Az ajtóban Balázs állt, kezében egy kisebb sporttáskával.
— Bejöhetek? — kérdezte bizonytalanul.
— Gyere. Ez még mindig a te otthonod is — lépett félre Eszter.
A nappaliban telepedtek le. A férfi arca fáradtnak és gyűröttnek tűnt.
— Sokat gondolkodtam — kezdte halkan. — Rájöttem, hogy sok mindenben igazad van. Túl sokáig húztam az időt munka nélkül.
Eszter nem szólt közbe.
— Anya azt mondta, várjam ki a tökéletes lehetőséget. De rá kellett jönnöm, hogy ilyen nincs. Amíg én várok, te egyedül szakadsz meg.
— És most? — kérdezte Eszter nyugodtan.
— Jelentkeztem több helyre. Nem vezető pozíciók, de stabil fizetéssel járnak. Hétfőn két interjúra is megyek.
— Ez már valami.
— Beszéltem anyával is. Megmondtam neki, hogy amíg nincs saját jövedelmem, nem utalok pénzt. Megsértődött, de ezt most neki kell rendeznie magában.
Eszter meglepetten nézett rá.
— Tehát szembe mentél vele?
— Igen. Rájöttem, hogy kényelmes volt minden terhet rád hagyni. És ez nem fair.
Eszter lassan bólintott.
— Engem ma előléptettek. Senior projektmenedzser lettem.
Balázs arca felderült.
— Ez fantasztikus! Büszke vagyok rád, komolyan.
— Örülök, hogy így gondolod. De nem akarok még egyszer egyedül cipelni mindent. Társra van szükségem, nem eltartottra.
— Értem. Adj időt, hogy bizonyítsak.
Eszter hosszasan figyelte. Az évek során megtanulta felismerni, mikor beszél komolyan.
— Rendben. Egy hónapod van, hogy munkát találj. Addig pedig egy forint sem megy el a közös kasszából másra, amíg nem állunk stabilan.
— Elfogadom — nyújtotta a kezét Balázs. — Fegyverszünet?
— A békét a tettek hozzák meg — válaszolta Eszter, de megszorította a kezét.
Hétfőn Balázs valóban elment az interjúkra. Az első helyen nem őt választották, mert más jellegű tapasztalatot kerestek. A második azonban kifejezetten biztatónak tűnt, és mindketten érezték, hogy a következő napok döntő jelentőségűek lehetnek a jövőjük szempontjából.