— Nem arról van szó, hogy kiment a fejemből a pénz az anyádnak. Tudatosan döntöttem úgy, hogy most nem küldök — csattant fel Eszter, amikor a férje már nyolc hónapja munka nélkül töltötte a napjait.
— Eszter, már megint nem utaltál Ildikónak! — Balázs hangja szemrehányóan visszhangzott az előszobában, ahogy a nő belépett a lakásba egy kimerítő, tízórás munkanap után.
Eszter egy pillanatra megdermedt, miközben lehúzta a cipőjét. A kulcscsomó megremegett a kezében — a fáradtságtól és az indulattól egyszerre.
— Nem felejtettem el. Szándékosan hagytam ki — felegyenesedett, és egyenesen a férjére nézett, aki a nappali bejáratában állt, karba tett kézzel.
— Hogy érted, hogy kihagytad? Anyának szüksége van arra a pénzre! Holnap fizetnie kell a számlákat!
— Az édesanyádnak van nyugdíja, félállásban dolgozik, és még albérlőt is tart. Nekünk viszont ott a kocsihitel, amit még akkor vállaltál be, amikor volt állásod — felelte Eszter, miközben elsétált mellette a konyha felé. — Nyolc hónapja egyedül állom az összes költséget.
— Már megint ezzel jössz! — ment utána Balázs ingerülten. — Ez most nehéz időszak az informatikában. Nem fogok aprópénzért elmenni dolgozni. Megvárom a hozzám méltó ajánlatot.
Eszter kinyitotta a hűtőt, majd csalódottan felsóhajtott. A polcok szinte üresen tátongtak.
— Bevásárolni sem jutottál el? Reggel ott hagytam a listát meg a pénzt a konyhapulton.
— Volt egy online interjúm — legyintett Balázs. — Aztán beszéltem a régi kollégákkal. Egyszerűen nem maradt rá idő.
— De arra igen, hogy felhívd Ildikót, és panaszkodj neki, amiért nem küldtem át tizenötezer forintot — mondta Eszter, miközben kipakolta a táskájából a hazafelé vásárolt élelmiszert. — Elegem van. Fizikailag és lelkileg is kimerültem. Dolgozom, főzök, takarítok, te pedig csak bírálod, amit csinálok, és az anyádat mentegeted.
— Ne csinálj drámát — ült le Balázs az asztalhoz, mintha természetes lenne, hogy hamarosan elé kerül a vacsora. — Átmeneti helyzet. Ha találok egy rendes fizetésű állást, minden helyreáll.
— És az mikor lesz? — fordult felé Eszter hirtelen. — Egy hónap múlva? Fél év múlva? Vagy majd akkor, amikor teljesen összeroppanok? Nappal projektmenedzserként dolgozom egy reklámügynökségnél, este pedig még pluszfeladatokat vállalok, hogy kijöjjünk a pénzből.
— A pluszmunkát te választottad — vágta rá Balázs. — Senki nem kényszerített rá.
— Akkor mégis miből fizessük az autót, az albérletet és az anyád támogatását? — Eszter nekilátott feldarabolni a zöldségeket a salátához. — A fizetésem épphogy fedezi a legalapvetőbb kiadásokat.
— Először is, az az autónk, nem az enyém. Másodszor pedig, anyának tényleg szüksége van a segítségre. Egyedül nevelt fel. Nem hagyhatom magára.
— Ildikó harmincöt éve nevelt fel! — csattant fel Eszter. — Most hatvankét éves, kap nyugdíjat, részmunkaidőben könyvel, és kiad egy szobát a háromszobás lakásából. Több bevétele van, mint nekem!
— Honnan tudsz a kiadásról? — húzta össze a szemét Balázs.
— Véletlenül belefutottam a hirdetésbe. Felismertem a címet és a képeket — tette elé a salátás tálat. — Csak abból a szobából havi huszonötezer forint jön be neki. És ez még a nyugdíján és a fizetésén felül van.
— Kémkedsz utána? — háborodott fel a férfi.
— Csak szeretném megérteni, miért kell támogatnunk valakit, aki nálunk jobb anyagi helyzetben van! — ült le vele szemben Eszter. — És miért utasítasz vissza nyolc hónapja minden lehetőséget arra hivatkozva, hogy „nem neked való”?
— Tíz év tapasztalatom van! Nem fogok hatvanezer forintért dolgozni, amikor korábban százötvenet kerestem!
— Annál a cégnél, ahonnan létszámleépítés miatt elküldtek — jegyezte meg halkan Eszter. — Azóta eltelt nyolc hónap. Ennyi idő alatt már többször újrakezdhetted volna.
— Anyu is megmondta — tolta félre a tányért Balázs. — Nem állsz mellettem. Ahelyett, hogy hinnél bennem, csak számon kérsz.
— Ildikó szerint eleve rosszul választottál feleséget — állt fel Eszter. — Minden találkozáskor céloz rá, hogy egy „rendes” asszonynak el kell tartania a férjét, és nem illik kérdezősködnie.
— Ő csak félti a fiát.
— És engem ki fél? — remegett meg Eszter hangja. — Ki kérdezi meg, hogy bírom-e még? Hogy mennyit alszom? Hogy maradt-e bennem egy csepp energia is?
Balázs elfordította a tekintetét, és nem szólt semmit.
— Látod? Pont erről beszélek — kapta fel a kabátját Eszter. — Szükségem van egy kis levegőre. Ki kell szellőztetnem a fejem.
Az utcára érve elővette a telefonját, és tárcsázta a barátnőjét.
— Nóra, átugorhatok? Muszáj beszélnem valakivel.
Fél órával később már Nóra konyhájában ült, kezében egy bögre forró teával.
— Nem megy tovább — mondta csüggedten. — Nyolc hónapja én viszem a hátamon az egészet. Ő pedig csak panaszkodik és az anyját védi.
— És az anyósod? Tényleg rászorul? — kérdezte Nóra komolyan.
— Pont ez az. Egyáltalán nem. Utánanéztem, és kiderült, hogy…