– Mégis mit jelent az, hogy „menj és vásárolj be a rokonaidnak”? – kérdezte Nóra dermedt hangon, miközben a kongó hűtő belsejét bámulta.
– A holmijuk az ajtó mögött van, a kulcsot letettem az asztalra, és azt akarom, hogy egy perc múlva se legyenek itt! – remegett az indulattól a hangja, ahogy újabb, ruhákkal kitömött táskát lökött ki a folyosóra.
– Nóra, megőrültél? A saját családomról beszélsz! – Balázs elé állt, de a nő határozott mozdulattal félretolta.
– Igen, a te családodról! És én mi vagyok ebben a lakásban? Cseléd, aki ingyen főz és takarít?
– Gondolkodj már! Mit szólnak majd a szomszédok ehhez a cirkuszhoz?
– Nem érdekel, ki mit gondol! Akkor kellett volna ezen aggódnod, amikor hagytad, hogy mindent a feje tetejére állítsanak!
Balázs tanácstalanul figyelte, ahogy a felesége rendszerbe szedve pakolja össze a vendégek ruháit és apróságait. A hálószoba felől Mónika és Gábor méltatlankodó hangja szűrődött ki.
– Nóra, üljünk le inkább, beszéljük meg higgadtan – próbálkozott a férfi.
– Megbeszélni? Mit? Hogy három héten keresztül szó nélkül tűrtem a megaláztatást, mert te mindent rájuk hagytál?
Három héttel korábban még békés este volt a lakásban. Nóra vacsorát készített, zöldséget aprított a salátához, közben azon töprengett, mivel tölthetnék a hétvégét. Balázs bűnbánó arccal lépett be a konyhába; már a tartásából látszott, hogy kellemetlen hírt hozott.
– Nóri… telefonált Mónika néni. A felújításuk elhúzódott, és átmenetileg nincs hova menniük. Azt mondtam, nálunk meghúzhatják magukat egy-két hétre.
A kés megállt a levegőben. Nóra lassan fordult felé.
– Ezt komolyan nélkülem döntötted el?
– Ugyan már, családról van szó! Mónika néni, Gábor bácsi és Kinga. Nem lesz velük gond, észre sem veszed majd őket.
– Balázs, kétszobás lakásban élünk. Hova akarsz elszállásolni három felnőtt embert?
– Hát… Kinga alhat a nappaliban a kihúzható kanapén, a nagynénémék pedig… – elakadt, kerülte a nő tekintetét. – Talán átengedhetnénk nekik a hálót. Mi fiatalok vagyunk, kibírjuk a kanapén.
Nóra letette a kést, gondosan megtörölte a kezét.
– Azt javaslod, hogy a saját otthonomban vendég legyek? Esetleg költözzek ki a konyhába is?
– Miért reagálsz így? Csak pár napról van szó! Bajban vannak, nem küldhetjük el őket.
– És megkérdezni nem lehetett volna előtte?
– Ugyan, tudtam, hogy beleegyeznél. Jó szíved van.
– Vagyis a döntés megszületett helyettem. Remek.
– Szuper! Akkor holnap érkeznek.
Másnap alig hogy Nóra hazaért a munkából, megszólalt a csengő. Az ajtóban három alak állt, óriási bőröndökkel, mintha legalább egy hónapra költöznének.
– Nórikám! – terült el Mónika néni széles mosollyal. Az ötvenes, telt asszony erős rúzsa és aranyfoga minden szavánál villant. – De lefogytál! Balázs nem etet rendesen?
– Jó napot… örülök, hogy megérkeztek – erőltetett kedvességgel felelte Nóra.
– Hol a mosdó? – kérdezte Gábor, már az előszobában toporogva, arca piroslott, és az alkoholszag sem maradt rejtve.
– Apa, viselkedj! – csattant fel Kinga, aki feltűnő leopárdmintás nadrágot és harsány sminket viselt. – Nyilván ott az a fehér ajtó. És melyik lesz a mi szobánk, Nóra? Gondolom, a háló kényelmesebb.
– Mi úgy terveztük, hogy… – kezdte volna a háziasszony, de Mónika már bentebb is lépett, szemrevételezve a lakást.
– Balázs, drágám! Gyere, fogadd a rokonaidat! – kiáltotta.
A férfi sietve előjött.
– Mónika néni, Gábor bácsi, Kinga! Milyen volt az út?
– Hosszú és fárasztó – sóhajtotta a lány. – Jó lenne ledőlni valahová.
– Nahát, ez a szoba egészen tágas! – Mónika már a hálóban állt. – A tapéta lehetne vidámabb, de két hétig megfelel. Gábor, hozd be a bőröndöket!
– Talán előbb megbeszélhetnénk az alvásrendet? – próbálkozott Nóra óvatosan.
– Mit kell ezen ragozni? Felnőtt emberek vagyunk, rendes ágy jár nekünk. Nekem fáj a derekam, kanapén nem alszom. Ugye, Balázs?
– Természetesen. Mi majd a nappaliban meghúzzuk magunkat – vágta rá a férfi. – Igaz, Nóra?
A nő némán bólintott. Tudta, hogy most hiába tiltakozna.
Az első hét gyorsan pokollá változott. Mónika átvette az irányítást a konyhában, átrendezte a szekrényeket, kidobált mindent, ami szerinte felesleges volt, és pillanatok alatt eltüntette Nóra gondosan felhalmozott tartalékait.
– Nórikám, édesem, miféle koplalás folyik itt? – háborgott egy reggelen már hétkor, hangosan csapkodva a fedőket. – Csak rizs meg hajdina? Hol van az árpagyöngy, a rendes konzervhús, a kiadós alapanyag? Ilyen sovány koszt mellett hogy lehet megélni? – és a fazekak csörömpölése jelezte, hogy ez még csak a kezdet.