— Ezt az otthont a saját két kezem munkájával terveztem és húztam fel! Komolyan azt várod, hogy egyszerűen átengedjem az édesanyádnak? — Emese hangjában hitetlenkedés csengett, mintha maga sem fogná fel, amit hall.
— Emese, már megint ezek a rajzok… Anyu mindent megszervezett — morogta Márk türelmetlenül, és még csak rá sem nézett az asztalon szétterített tervlapokra.
A nő lassan kifújta a levegőt, ujjai ernyedten hullottak az ölébe. Megint falakba ütközött. Ott ült a saját maga által megálmodott ház tervrajzai előtt — vörös diplomás építészként, aki éveket tett bele a szakmájába —, mégis úgy tűnt, senki nem kíváncsi a munkájára.
— Márk, annak a „barát építésznek” a terveiben a tartófalak elhelyezése egyszerűen hibás. Egy komolyabb havazás, és a tetőszerkezet nem fogja bírni a terhelést. Érted, mennyire veszélyes ez? — Emese a ceruzájával rábökött a kritikus pontokra.
— Anyám szerint Gergő tapasztalt szakember. A fél ismeretségi körének ő építette a házát.
— Attól még nem válik hozzáértővé, hogy sokan ismerik — préselte össze az ajkát Emese, igyekezve visszafogni indulatait.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. A nő előre tudta, ki érkezett, még mielőtt Márk ajtót nyitott volna.
— Márk! Emese! — harsant fel Hajnalka hangja, betöltve az egész lakást. — Megtörtént már a szerződés aláírása Gergővel?
Az anyós külön meghívás nélkül vonult be a konyhába, majd amikor megpillantotta a terveket, az arca megkeményedett.
— Már megint ez? — vonta össze a szemöldökét. — Újabb saját elképzelések?
— Jó estét, Hajnalka — felelte Emese kimért udvariassággal. — Csupán egy alternatív megoldást szerettem volna bemutatni.
— Kedvesem — telepedett le mellé az asszony, és leereszkedő kedvességgel megérintette a karját —, szépen rajzolgatsz a magazinoknak, de egy ház felépítése komoly felelősség. Ide gyakorlott szakember kell.
Emese arca lángba borult. A „rajzolgatsz” szó különösen fájt — hiszen a tervei rangos szakmai elismeréseket kaptak.
— Anyunak igaza van — csatlakozott Márk. — Bízzuk ezt olyanra, aki már bizonyított.
A nő szó nélkül összegyűjtötte a papírokat. Közös megtakarításból készült volna az otthonuk, közös jövőnek szánva. Úgy érezte, hiábavaló lenne tovább érvelnie.
Hat hónap telt el. A költségek megállíthatatlanul nőttek, mintha feneketlen kútba öntötték volna a pénzt. Gergő újabb és újabb összegeket kért „előre nem látható munkálatokra” hivatkozva. Emese minden alkalommal némán figyelte, ahogy apad a tartalékuk, és inkább hallgatott.
Egy este Márk sápadt arccal lépett be az ajtón.
— Emese, baj van — rogyott le a kanapéra. — A brigád leállt. Azt mondják, a tervekben komoly szerkezeti hibák vannak. Az alapozást újra kell csinálni.
— Pontosan mit kifogásoltak? — lépett hozzá azonnal a nő.
— Valami teherbírási problémáról és a magas talajvízről beszéltek. A részletekhez nem értek.
Emese lehunyta a szemét. Fél évvel korábban pontosan erre hívta fel a figyelmet.
— És mennyibe kerül mindez? — kérdezte csendesen.
— Nagyjából a teljes költségkeret harmadába. Amink félretett pénzünk volt, az gyakorlatilag elfogyott — felelte Márk megtörten, és a halántékát masszírozta, mintha ettől enyhülne a nyomás. — Talán hitelt kellene felvennünk.