Márk szája megrándult, mintha hirtelen belehasított volna egy éles fájdalom. Az irodája ajtaja mögül kiszűrődő ordibálás egyre erősödött, már a folyosón zümmögő kávéfőző hangját is túlharsogta.
— Ne próbálj hülyének nézni! Pontosan tudom, hogy te voltál! — üvöltötte Gergő, a kereskedelmi igazgatóhelyettes, hangja élesen hasított a levegőbe.
Márk ingerülten az asztalra csapta a kimutatásokkal teletömött dossziét. Amikor három hónappal korábban az apja a kezébe nyomta az iroda kulcsait, majd „gyógykezelésre” indult a termálfürdők világába, ő azt hitte, a legnagyobb kihívást a számok és a költségvetés jelentik majd.
Mostanra világossá vált számára, hogy a pénzügyek eltörpülnek az emberi természet bonyolultsága mellett.
A csapat, amelyet örökölt, inkább emlékeztetett egy lezárt üvegben vergődő pókhadra: mindegyik a másik gyengeségére várt.
Az ajtó kivágódott, és Gergő feldúltan berontott. Arca vöröslött, homlokán verejték csillogott, a nyakkendője félrecsúszott. Nyomában ott állt az új takarítónő, Lilla.
Vékony testalkatú volt, mégis határozottság sugárzott belőle. Bőre sápadt, tekintete meglepően komoly. Két hete dolgozott az irodában.
— Márk, azonnal intézkedjen! — szegezte felé a mutatóujját Gergő, majd Lillára bökött. — Pénzt emelt el! Az ügyvezető táskájából ötezer forint tűnt el, a titkárnő is hiányt jelzett. Ő meg ártatlan képpel felmosóronggyal sétálgat!
Lilla hallgatott. Nem tört ki sírásban, nem tiltakozott hevesen. Csak állt egyenes háttal, és fáradt, mégis rendíthetetlen pillantással nézett Gergőre. A túlméretezett munkaköpeny elnyelte az alakját, haja szoros kontyba csavarva, arcán semmi festék. A víztől kicserepesedett, vörös kezeit maga előtt kulcsolta össze.
— Van konkrét bizonyítéka, Gergő? — kérdezte Márk visszafogottan.
— Bizonyíték? Ugyan már! — csattant fel a férfi. — Hozzáfér minden irodához! Ki más lehetne? Amíg ő nem volt itt, semmi sem veszett el! Azonnal ki kell rúgni! Sőt, értesítem a rendőrséget!
— Nem vettem el semmit — szólalt meg végül Lilla. Hangja mély volt és enyhén rekedt. — Akkor takarítottam, amikor az irodák üresek voltak. A táskákhoz nem nyúltam.
— Még tagadja is! — förmedt rá Gergő.
— Most mindenki térjen vissza a munkájához — zárta le a vitát Márk fáradt mozdulattal. — Majd én utánajárok.
Amikor az ajtó ismét becsukódott mögöttük, Márk az ablakhoz lépett. Odakint a novemberi latyak és a szürke hó összefolyt az utcán, a hideg komorsága összecsengett a gondolataival. Ha Lilla valóban lopott, az súlyos csalódás lenne.
De ha Gergő csak ürügyet keres, hogy megszabaduljon tőle, és a helyére egy saját emberét ültesse, az még sötétebb forgatókönyv.
Biztosra akart menni. A módszer, amely eszébe jutott, nem volt elegáns, sőt kifejezetten alattomosnak tűnt, de kétségkívül célravezető.
Este, amikor az épület kiürült, elővette a pénztárcáját. Néhány bankjegyet szándékosan félig kihúzott belőle, hogy jól láthatóan kilógjanak. A tárcát hanyagul az öreg tölgyfaasztal peremére helyezte.
A laptopját úgy fordította, hogy a kamera pontosan az asztal felületét vegye. A képernyőt lecsukta, a visszajelző fényt pedig egy darab fekete szigetelőszalaggal fedte le.
— Bocsásson meg, Lilla — mormolta halkan az üres szobának.
Másnap reggel feszült gyomorral indította el a számítógépet. Félt attól, hogy amit látni fog, végleg lerombolja benne az emberekbe vetett maradék bizalmat is.
Megnyitotta a felvételt. A fájl elindult, ő pedig gyorsított lejátszásra kapcsolt, és figyelni kezdte a képernyőt.