– Úgy döntöttem, hozzá költözöm a volt férjedhez. Szóval, kedveském, ideje lesz összepakolnod és átadnod a lakást – közölte a fiatal nő magabiztosan.
Krisztina alig néhány perce fektette le a kislányát, Nórát. Már ő maga is készülődött aludni, hogy végre kiélvezhesse a csendet és a lakás meghitt nyugalmát.
Ekkor azonban megszólalt a csengő. A dallamos hang élesen hasított bele az estébe.
– Remek, ez még hiányzott – jegyezte meg félhangosan, majd az ajtóhoz lépett.
A küszöbön egy alacsony, rövidre vágott, világosszőke hajú lány állt. Nagy, barna szemeivel alaposan végigmérte a házigazdát, mintha valami fontos döntést készülne meghozni.
– Segíthetek? – kérdezte Krisztina, kissé összehúzott szemmel.
– Jaj, bocsánat – rezzent össze a látogató. – Vivien vagyok.
– Értem – felelte hűvösen Krisztina, karba tett kézzel. – És miben állhatok rendelkezésére?
– Igen… vagyis… Vivien – ismételte idegesen.
– A nevét már hallottam – vágta rá szárazon. – A lényegre térne?
– Ön Krisztina, igaz?
– Igen. Mit szeretne?
– Nézze, kérem, én Balázs menyasszonya vagyok! – hadarta ki Vivien, és várakozva figyelte a reakciót.
Krisztina szemöldöke felszaladt. Szeme elkerekedett a meglepetéstől.
„Természetesen. A nagy hódító már talált is magának újat” – villant át az agyán, miközben gyors pillantással felmérte a lányt. – „Bár végül is… semmi közöm hozzá.”
– Beszélni szeretnék önnel a férjéről… vagyis a volt férjéről… pontosabban a vőlegényemről – folytatta Vivien zavartan mosolyogva.
– Nem hiszem, hogy bármi hasznosat tudnék mondani. Régóta külön élünk – felelte Krisztina.
– Tudom, Balázs említette. Nem veszekedni jöttem!
Krisztina magában felnevetett. „Miért is tenném? Nem vagyok már a felesége, és ez a lány… számomra teljesen közömbös.”
– Szeretném megtudni, milyen ember az én Balázsom – mondta Vivien, kissé feszülten.
„Az enyém…? Egykor az volt” – hasított bele a gondolat Krisztinába.
– Rendben, jöjjön be – sóhajtott végül.
Beengedte a váratlan vendéget az előszobába. Őt is furdalta a kíváncsiság: vajon milyen életet él most a volt férje? Mostanában alig jelentkezett, csupán a gyerektartás érkezett pontosan minden hónapban.
Krisztina feltette a vizet forrni, majd rózsaszirmokkal ízesített teát készített egy üvegkannában. Két csészét, némi süteményt tett egy tálcára, és kivitte a nappaliba.
Vivien közben kíváncsian járta körbe a helyiséget. Végigsimított a könyvek gerincén, megállt a festmények előtt, alaposan szemügyre vett mindent.
– Milyen csodás lakás! Tágas, világos… ezek a hatalmas ablakok! És a park a ház előtt! Mindig is ilyen otthonról álmodoztam – lelkendezett.
– Akkor mondja, mit szeretne pontosan tudni? – kérdezte Krisztina, miközben letette a tálcát.
– Őszintén? Mindent – felelte Vivien, majd hirtelen az egyik ajtó felé indult. – Ott mi van?
– Kérem, azt ne nyissa ki – szólt rá Krisztina élesen. – A lányom alszik bent.
– Ja, igen, Balázs mesélte, hogy van egy kislánya. Hogy hívják?
– Nóra.
– Igen, Nóra! – bólintott, majd máris a másik ajtó kilincséhez nyúlt, és szó nélkül benyitott.
– Mit csinál?! – fakadt ki Krisztina, és utána sietett.
– Szeretném megnézni az összes szobát – felelte könnyedén Vivien.
– Legyen szíves, csukja be az ajtót és jöjjön ki!
– Ugyan miért? – fordult felé sértődötten. – Hiszen ez az én lakásom!
– Tessék? – Krisztina hangja elcsuklott a döbbenettől.
– Igen. Hamarosan Balázs felesége leszek, és ezt a lakást nekem szánja. Úgyhogy… – végigmérte Krisztinát. – Ideje lesz csomagolnia, kedveském.
– Ön teljesen elvesztette a józan eszét? – kérdezte halkan, de remegő indulattal.
– Nem érdekel, mit gondol. Azért jöttem, hogy megnézzem, milyen ajándékot kapok. Nem szeretnék valami lepukkant helyre költözni. Ez viszont megfelelő… – kezdte fennhéjázva.
– Elég volt! A jelenetnek vége. Azonnal hagyja el a lakásomat! – csattant fel Krisztina.
– Ne parancsolgasson nekem! – vágott vissza Vivien, és már a következő kilincshez nyúlt.
Krisztina gyors mozdulattal félrehúzta a kezét. A lány megbotlott, csaknem elesett. A házigazda becsukta az ajtót.
– Takarodjon innen – mondta halkan, jeges hangon.
– Micsoda temperamentum! Figyeljen ide: két hetet kap. Utána beköltözöm. Világos?
Krisztina egy pillanatra szólni sem tudott. Rég találkozott ilyen arcátlansággal.
– Menjen – ismételte fojtott hangon.
– Már itt sem vagyok. A lakást még nem néztem végig teljesen, de a címet tudom. Viszlát!
Vivien gyorsan belebújt a cipőjébe, és sietve távozott a lépcsőházba.
– Két hét! – kiáltotta vissza, majd eltűnt lefelé a lépcsőkön.
Krisztina becsapta az ajtót, és nekidőlt. Térde megremegett.
„Mi volt ez az egész? Balázs nem teheti ezt… megígérte. Vagy ez a lány csak képzelődik?”
Az órára pillantott. Késő volt, de az álom messzire szökött. Beszélnie kellett Balázzsal. Előtte azonban benézett Nórához. A kislány békésen szuszogott, karjaiban a plüssmackóval. Krisztina eltökélte, hogy senki sem forgathatja fel az életüket – főleg nem egy beképzelt idegen.
Odakint a ház ablakaiban sárga fények derengtek, az utcai lámpák hosszú árnyékokat rajzoltak az aszfaltra.
A nappaliban idegesen járkált fel-alá. Időnként hátrasimította kibomlott hajtincseit. Szíve hevesen vert, gondolatai kuszán kavarogtak. Vivien szavai újra és újra visszhangoztak benne.
Ez a lakás az otthonuk volt. A kényelmes kanapé, a könyvekkel teli polcok, a falon függő családi fotók mind a biztonságot jelentették. Most azonban minden bizonytalanná vált.
Emlékezett a Balázzsal kötött megállapodásra: amíg Nóra be nem fejezi az iskolát, itt maradhatnak. A menyasszony kijelentése arculcsapásként érte.
Végül nem bírta tovább. Felkapta a telefonját, és tárcsázta Balázs számát.
– Tessék? – szólt bele a férfi mogorván.
– Ez mégis mit jelentsen? – sziszegte Krisztina, igyekezve halkan beszélni. – Az új barátnőd itt járt, és felszólított, hogy két héten belül költözzek ki. Ez valami ízléstelen tréfa?
– Értem – felelte Balázs röviden. – Először is, nyugodj meg.
Krisztina a konyhába vonult. A kis helyiség, a régi, gondosan ápolt bútorokkal mindig menedéket jelentett számára, most mégis szűknek és fojtogatónak tűnt.
– Nyugodjak meg? – ismételte hitetlenkedve, és érezte, hogy a düh újra fellángol benne, miközben választ várt a férfitól.