A dermedt csendben még visszhangzott Ildikó önelégült mosolya, amikor Márk hangja megremegett.
– Ezt most hogy érted…?
– Pontosan úgy, ahogy mondom! – ragyogott Ildikó, mintha valami zseniális húzást hajtott volna végre. – Lilla, folyton azt hajtogatod, hogy nem becsülünk meg. Nézd meg azt az összeget! Másfél órát töltöttünk a boltban miattad. Válogattunk, mérlegeltünk. Ez figyelmesség! Ami pedig a nyakéket illeti… hová vennéd fel? A műhelybe a férfiak közé? Elhagynád, vagy valaki leemelné rólad. Nálam biztonságban van. Legalább tudod, hogy az anyósod őriz egy ékszert, amit tulajdonképpen neked szánt. Ez jelképes ajándék!
Diána harsány nevetésben tört ki.
– Anya, ez zseniális! Tiszta művészi szimbolika!
A kezemben tartott hőpapír-darabkát néztem. A bennem felgyülemlő indulat, amely máskor perzselni szokott, most jeges, metszően tiszta gondolattá hűlt. Sorra villantak fel az emlékek: amikor Diána kabátját ingyen alakítottam át. Amikor az apósom öltönyeit igazítottam méretre. Amikor három teljes hétvégémet áldoztam arra, hogy függönyöket varrjak a vidéki házukba. „Ugyan már, Lilla, család vagyunk, itt nincs helye számolgatásnak.”
Lassan összehajtottam a blokkot, és a zsebembe csúsztattam.
– Köszönöm, Ildikó – szólaltam meg tisztán, érthetően. – Valóban… felbecsülhetetlen tanulság. És igazán időszerű ajándék.
– Na látod! – lelkesedett az anyósom, miközben újabb szelet tortát emelt a tányérjára. – Az okos asszony hamar átlátja a dolgokat.
Az este hátralévő részében kifogástalan háziasszonyként viselkedtem. Töltöttem a teát, kedvesen mosolyogtam. Márk megkönnyebbült; azt hitte, elült a vihar. Nem sejtette, hogy bennem addigra minden a helyére kattant.
Másnap kivettem egy szabadnapot.
Nem csaptam jelenetet, nem emeltem fel a hangomat. Leültem a számítógép elé, és szerkeszteni kezdtem egy hivatalos iratot. A műhelyben rendszeresen dolgozunk szerződésekkel, a jogi szövegek világa nem állt távol tőlem. A Polgári Törvénykönyv ismer néhány érdekes fogalmat, de én egyszerűbb megoldást választottam.
Este átmentem Ildikóékhoz. Vacsoráztak.
– Nahát, megjött a menyünk! – Ildikó a szóban forgó új nyakéket viselte. A topázok feltűnően csillogtak a vastag nyakán. – Újra megköszönni jöttél?
– Azért is – feleltem higgadtan, és cipőben léptem a nappaliba. – Meg hogy átadjam a viszontajándékot. Mondhatni: viszonzás.
Az asztalra tettem egy vastag mappát.
– Ez meg mi? – ráncolta a homlokát Diána.
– Nézzék meg.
Ildikó hanyag mozdulattal kinyitotta. Belül egy részletes számla feküdt, pecséttel ellátva, az egyéni vállalkozásom adataival, amelyet egy hónapja indítottam mellékállásban.
Függönyök készítése (bársony, 6 ablak) – 45 000 Ft.
Kabát átalakítása (kasmír, kézi munka) – 25 000 Ft.
Öltönyök igazítása (3 db) – 15 000 Ft.
Estélyi ruha varrása Diána részére – 30 000 Ft.