Nóra már az esküvő előtt is észrevett furcsaságokat. Márk időnként órákra eltűnt, és amikor rákérdezett, csak zavaros, jelentéktelen magyarázatokat kapott. A hűségében sosem kételkedett, mégis újra és újra felmerült benne a kérdés: mit titkolhat előle a férje? Ezek az esetek ritkán fordultak elő, és Nóra – aki alapvetően könnyed természet volt – igyekezett elhessegetni a rossz gondolatokat. Bőven akadt elfoglaltsága: a friss házasok közös otthonát rendezték be, és már a gyermekvállalást tervezgették. Márk három gyermeket szeretett volna, és ezt halálosan komolyan vette. Bejelentkezett a családtervezési központba, ragaszkodott genetikai vizsgálatokhoz és minden létező szűréshez.
– Egészséges gyerekeket akarok – ismételgette gyakran.
Nóra egyetértett vele, mégis maradt benne valami megfoghatatlan nyugtalanság. Nem tudta volna szavakba önteni, mi zavarja, de a férje hanghordozásában volt valami, ami kellemetlenül érintette.
Közben kiderült, hogy Nórának több egészségügyi problémával is szembe kell néznie, így egy időre teljesen háttérbe szorultak Márk különös eltűnései. Aztán egy nap, amikor a férfi nadrágját készült kimosni, egy blokk csúszott ki a zsebéből. A felsorolt termékek között olyan élelmiszerek szerepeltek, amelyek náluk sosem kerültek az asztalra, ráadásul a vásárlás egy közeli kisváros szupermarketjében történt. Nóra szíve hevesen vert. Lehet, hogy mégsem volt alaptalan az aggodalma?
Nem mert egyenesen rákérdezni. Korábban, amikor hasonló témát hozott szóba, Márk felcsattant:
– Nem bízol bennem? Azt hittem, te más vagy.
Nóra mindenáron különbözni akart a „többiektől”. Aznap este az anyósa is felhívta, és mellékesen megjegyezte, hogy Márk nála járt. A közlés kissé mesterkéltnek tűnt, de ugyan miért fedezné a saját fia kilengéseit?
Nóra végül elhatározta, hogy maga jár utána a dolgoknak. Gyerekkorában falta a detektívtörténeteket, és titokban mindig arról álmodott, hogy kiváló nyomozó válhatna belőle. Lelkiismeret-furdalást nem érzett: joga van tudni, mit hallgat el előle leendő gyermeke apja.
A férje holmijának átvizsgálása nem hozott átütő eredményt, de akadt néhány furcsaság. Időnként olyan kiadások bukkantak fel, amelyek nem illettek Márk szokásaihoz. Például vásárlás egy olcsó ruházati boltban – ő inkább márkás darabokat hordott, még ha nem is a legdrágábbakat. Kórházi számlák kiegyenlítése ugyanabban a kisvárosban. Élelmiszervásárlás, de nem romantikus vacsorára utaló tételekkel: se kaviár, se gyümölcs, csak hétköznapi dolgok – felvágott, mirelit gombóc, kenyér.
Talán mégis téved? – villant át Nóra fején. Mi van, ha Márk valami nemes ügyet támogat? Segít valakinek, aki rászorul. Hiszen ők maguk is egy jótékonysági eseményen ismerkedtek meg: Nóra az édesapjától megmaradt ruhákat vitte el adományként, a szatyor pedig a lépcsőn kiszakadt. Márk akkor lehajolt, és segített összeszedni a szétszóródott holmikat.
Nórát szégyenérzet fogta el. Hogy gyanúsíthatja a férjét mindenféle alaptalan dologgal? Lehet, hogy csupán egy idős rokont vagy ismerőst támogat. De akkor miért nem beszél erről nyíltan?
Végül elhatározta, hogy felkeresi azt a klinikát, ahol Márk számlákat fizetett be. Megmutatja a fényképét, és kitalál valamilyen hihető történetet.
Így is tett. Elutazott a kisvárosba, belépett az intézménybe, majd az adminisztrációs pultnál megszólította a recepcióst:
– A férjem elveszített egy fontos iratot. Arra gondolt, talán itt hagyta, amikor legutóbb önöknél járt. Meg tudná nézni, nem került-e elő valami a nevére?