— Márk, ugye tisztában vagy vele, hogy az édesanyját meg kell hívnunk? — Melinda Pavlovna még csak rá sem nézett Nórára. A fiához beszélt, mintha a menyasszony ott sem ülne az asztalnál.
— Anya, persze — felelte Márk, közben villát vett a kezébe, és unottan piszkálni kezdte a salátát.
— Bár őszintén szólva legszívesebben kihagynám az egészet. Ugyan mit látott volna eddig a saját Tokajában? Fogadni mernék, hogy meleg víz sincs náluk a hét felében.
Nóra a terítő alatt ökölbe szorította a kezét. Megszólalt volna, de a torkában megült a gombóc, és egyetlen szó sem jött ki.
— Drága Nórám, ne vedd magadra — fordult végül felé Melinda Pavlovna. — Én csak azt szeretném, hogy minden rendben menjen. Az anyukád biztosan egyszerű asszony. Küldünk majd érte taxit a repülőtérre, a szállodát előre kifizetjük. Jöjjön két nappal korábban, szokja meg a környezetet. Rendesen meg tud majd fürödni.
— Anyukám minden nap fürdik — mondta Nóra alig hallhatóan.
— Persze, persze, ezt nem is vitatom. Csak hát vidéken, tudod… nem mindig tiszta a víz. Itt majd rendbe szedi magát, normális körülmények között. Így az esküvőn is megfelelő benyomást kelt.
Márk hallgatott. A paradicsomot apró, már-már nevetségesen kis darabokra vagdosta.
— Az ültetésnél pedig jobb lesz, ha külön asztalhoz tesszük — folytatta Melinda Pavlovna. — A távolabbi rokonok mellé. Ott lesz Beáta néni, meg Levente bácsi. Egyszerű emberek, köztük jobban érzi majd magát. Nem lenne jó, ha az édesanyád feszengene a mi üzleti partnereink között, igaz?
— Melinda Pavlovna, az én anyám…
— Csitt, kedvesem. Én mindent értek. Jó kislány vagy te. De legyünk őszinték: elhívod a falusi anyukádat, mi pedig gondoskodunk róla, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi. Ez végül is a te érdeked is, nem?
Nóra felállt az asztaltól. A lába remegett, alig tartotta meg.
— Elnézést, ki kell mennem egy percre.
Márk még csak fel sem nézett.
Odakint Nóra azonnal tárcsázott. Az édesanyja az első csörgésre felvette.
— Anya, én vagyok.
— Nóra, mi történt?
— Semmi… csak… a leendő anyósom szerint el kellene jönnöd az esküvőre. Két nappal korábban. Hogy… megfürödj. Így mondta. Márk előtt.
Csend. Aztán egy mély lélegzet.
— Értem. És ő mit szólt?
— Salátát evett.
A szünet még hosszabb lett.
— Rendben. Elmegyek. Küldd el a címet.
— Anya, biztos akarod? A hátsó asztalhoz ültet majd. Mindenkinek elmondja, hogy faluról jöttél. Én… szégyellem magam.
— Nekem nincs miért szégyenkeznem, kislányom. Ott leszek. Aztán meglátjuk, kinek lesz oka pironkodni.
Az esküvőt egy elegáns, városon kívüli klubban tartották. Hófehér sátrak, kockaköves sétányok, jégből faragott díszek mindenütt. Több mint száz vendég gyűlt össze, Nóra a felüket sem ismerte. Melinda Pavlovna barátai, a férje kollégái, üzleti kapcsolatok minden irányból.
Emese Stepanovna egy órával a szertartás előtt érkezett. Nóra a parkolónál fogadta. Az édesanyján szürke kosztüm volt, egyszerű, minden cicoma nélkül. Az arca nyugodt maradt, már-már hűvösen fegyelmezett.
— Anya, jól vagy?
— Jól. Mutasd, hol van ez a nagy pompa.
Melinda Pavlovna pezsgőspohárral a kezében lépett eléjük. Mosolygott, de a tekintete méricskélő volt.
— Ó, hát megérkezett a vendég Tokajból! Milyen volt az út? Gondolom, a repülő nagy élmény volt.
— Minden rendben ment. Köszönöm a figyelmességet — válaszolta Emese Stepanovna egyenletes hangon.
— Örülök. Az asztaluk ott lesz, hátul, a technikai bejáratnál. Sajnos más hely nem maradt. Távolabbi rokonokkal ül majd, egyszerű emberekkel. Így mindenkinek kényelmesebb.
— Köszönöm. Addig inkább kint maradok. Jólesik a levegő.
Melinda Pavlovna vállat vont, és továbbindult a többi vendég felé.
Nóra megszorította az anyja kezét.
— Bocsáss meg. Az egészért.
— Miért kérsz bocsánatot, szívem? Nem te találtad ki, hogy a hátsó ajtó mellé üljek.
— De én hoztalak ide. Én mondtam igent erre az esküvőre.
Emese Stepanovna hosszan a lánya szemébe nézett.
— Nóra, mondd meg őszintén: szereted Márkot?
— Én… nem tudom. Régen igen. Mostanra csak fáradt vagyok. Az anyjától. Attól, hogy Márk hallgat. Attól, hogy állandóan úgy érzem, mintha nem lennék elég jó, és ez az érzés egyre nehezebben engedte el a szívét.