Amikor Nóra átnyújtotta neki a szürke papírba csomagolt dobozt, amelyen még egy masni sem volt, a férfi hosszú évek óta először nem kárörömöt érzett, hanem megmagyarázhatatlan nyugtalanságot. Valami idegen volt a nő viselkedésében. Túlságosan egyenes tartás, túl feszes önuralom, túl határozott tekintet. Nem így fogadja az ember a férjét, aki egy „üzleti útról” tér haza, miközben lelkiismeret-furdalás nélkül osztotta meg az ágyát egy másik nővel.
— Nyisd ki — szólalt meg Nóra halkan, szinte gyengéden.
A férfi elmosolyodott, biztosra véve, hogy ez is csak egy újabb kísérlet a kibékülésre. A fejében még mindig ott lebegett a kép: a terhes babafigura, amelyet hamarosan elővesz, és diadalmasan az asztalra tesz majd, bizonyítékként arra, hogy Nóra „hiányos”. Már látta maga előtt, ahogy a nő elsápad, ahogy megremeg a szája széle.
Csakhogy minden másképp alakult.
A dobozban nem játék volt, hanem egy egyszerű, karton irattartó. Semmi dísz, semmi hatásvadászat. A férfi összevonta a szemöldökét.
— Ez meg micsoda? Papírhulladék? — vetette oda gúnyosan.
— Lapozz bele — felelte Nóra, majd egy lépést hátrált.
Először csak felületesen futotta át az oldalakat. Aztán megdermedt. Leletek, vizsgálati eredmények, hivatalos pecsétek. A név a fejlécen az övé volt.
— Ez valami rossz vicc? — a hangja hirtelen rekedtté vált.
— Nem az — mondta Nóra nyugodtan. — Reprodukciós klinika. Tudom, te a tényekben hiszel.
A hideg lassan kúszott fel benne, a gyomrától egészen a torkáig. A zárójelentésben egyértelműen állt: „Azoospermia. Biológiai apaság kizárt.”
— Ez lehetetlen… — suttogta, miközben a komód szélébe kapaszkodott.
Nóra aznap este először mosolygott őszintén. Ebben a mosolyban azonban nem volt öröm, csak fáradtság és megkönnyebbülés.
— De igen, lehetséges. Meg is történt. Engem háromszor is kivizsgáltak, különböző orvosoknál. Téged egyszer sem. Mert a férfiak szerint velük „úgysem lehet baj”, és ez a mondat most egészen új értelmet nyert.