A ház sorsa nem idegen alkuk tárgya volt többé.
Nóra feltekerte a fűtést, kitárta az ablakokat, és beengedte a hűvös, tiszta levegőt. Ezután leült az asztalhoz, és hosszú ideig mozdulatlanul figyelte az udvart az üvegen át. A gondolatai lassan elcsendesedtek.
Világossá vált számára, hogy ezt a helyet nem akarja eladni. Ugyanakkor az sem volt többé opció, hogy zárva tartsa, mintha nem létezne. A fejében fokozatosan körvonalazódni kezdett egy megoldás.
Tavasszal hirdetést ad fel bérbeadásra. Olyan megbízható embereket keres majd, akik vigyáznak a házra, és otthonként tekintenek rá. A befolyó összeg fedezi a fenntartási költségeket, a maradék pedig végre az ő terveit szolgálhatja.
Hosszú idő után először a jövő gondolata nem nyomasztotta, hanem megkönnyebbüléssel töltötte el.
Néhány nappal később az apósáék próbálták hívni, de Nóra nem vette fel. Ehelyett egy rövid üzenetet küldött, amelyben tömören összefoglalta az álláspontját, és jelezte: a továbbiakban kizárólag vagyonjogi kérdésekben eljáró ügyvéden keresztül hajlandó kommunikálni.
Az élete lassan, de határozottan átrendeződött. A költségvetésében jelentős összeg szabadult fel. Elment orvoshoz, megvette azokat a függönyöket, amelyeket régóta kinézett magának, és megengedett magának egy rövid tengeri utazást is.
Egy este kopogtak az ajtaján. Emese Pavlovna állt kint.
— Hogy vagy? — kérdezte óvatosan.
Nóra elmosolyodott.
— Jobban, mint gondoltam volna.
A szomszéd bólintott.
— Az igazság néha fájdalmas, de felszabadít.
Nóra az ablakhoz lépett, és a város fényeit nézte.
— Túl sokáig éltem a múltban — mondta halkan. — Ideje felépíteni a saját jelenemet.
A tavasz szinte észrevétlen gyorsasággal érkezett meg. A hó eltűnt, előbukkant a nedves föld. Nóra egyre gyakrabban járt ki a házhoz, rendet rakott, virágokat ültetett az üvegházban. A friss levegőn végzett munka megnyugtatta, helyre tette a gondolatait.
Egy alkalommal, amikor a kapunál állt, eszébe jutott Gergő egyik mondata: „Jobb látni, mint találgatni.” Akkoriban egyszerű óvatosságnak tűnt. Most már értette a súlyát.
A tudás kapaszkodó. Az őszinteség az alap. Nélkülük bármilyen kapcsolat előbb-utóbb szétesik.
Nóra bezárta a kiskaput, majd visszanézett a házra. Már nem a veszteség jelképe volt, hanem egy új fejezet kezdőpontja.
Néha éveket kell árnyékban tölteni ahhoz, hogy az ember egyszer kiléphessen a fényre, és meglássa az előtte futó utat.
Április nemcsak meleget hozott, hanem váratlan hírt is. A postaládában egy ajánlott levél várta. A feladó Botond Illés volt. Odabent egy rövid üzenet és egy banki értesítés másolata lapult.
Az após kézírása bizonytalan volt, nélkülözte a korábbi magabiztosságot. Leírta, hogy Nóra látogatása után önállóan ügyvédhez fordult. Az ellenőrzés igazolta Nóra állításait: a biztosító Gergő hitelét szinte azonnal rendezte a tragédia után. Mindössze elenyésző kamattartozás maradt, amelyet régen kiegyenlítettek. Az az összeg, amelyet Nóra öt éven át fizetett, nem kapcsolódott semmilyen valós kötelezettséghez.
A levél végén egyetlen mondat állt: „Hibáztunk.”
Nóra többször is elolvasta. Nem érzett kárörömöt, sem elégtételt. Csak a lezárás halk, nyugodt érzése maradt. Gondosan összehajtotta a papírokat, és az iratok közé tette.
Néhány nap múlva megszólalt a telefonja. A kijelzőn Kinga Arkagyjevna neve jelent meg. Nóra felvette.
— Találkozhatnánk? — kérdezte fáradt hangon. — Vita nélkül. Csak beszélni.
Belement.
A találkozó egészen másképp zajlott, mint korábban. A lakásban nem volt feszültség. Botond Illés megöregedettnek tűnt, mintha hónapok alatt éveket öregedett volna. Kinga Arkagyjevna egy borítékot szorongatott.
— Ez a pénz egy része — mondta, és átnyújtotta. — Eladtuk a telket, ami még a házasságunk előtt az enyém volt. Többet most nem tudunk visszaadni, de fokozatosan pótoljuk.
Nóra nem nyúlt azonnal a borítékért.
— Miért tették ezt? — kérdezte nyugodtan.
Az após nagyot sóhajtott.
— Gergő halála után úgy éreztük, minden széthullik. Kevés volt a nyugdíj, romlott az egészségünk. Féltünk. Amikor láttuk, hogy nem kérdezel, könnyebb volt hallgatni.
— Könnyebb volt megtéveszteni? — pontosított Nóra, indulat nélkül.
Kinga Arkagyjevna lesütötte a szemét.
— Azzal nyugtattuk magunkat, hogy fiatal vagy, dolgozol, majd megoldod.
Nóra lassan bólintott.
— Megoldottam. Csak nem maguk miatt.
A szobában csend lett. Nem volt emelt hang, csak a felismerés súlya.
— Nem fogom egyben követelni — szólalt meg végül. — Annyit adnak vissza, amennyit tudnak. De a kapcsolatunk nem lesz a régi. A bizalom lassan épül, ha egyáltalán.
Botond Illés bólintott.
— Értjük.
Nóra átvette a borítékot, megköszönte, majd elindult. Odakint ragyogó napsütés fogadta. A levegő olvadt föld és friss fű illatát hordozta. Könnyűnek érezte magát — nem a pénz miatt, hanem azért, mert végre megszűnt az a teher, amely eddig láthatatlanul visszatartotta.