– Akkor lapozz a harmadik oldalra – mondta András halkan, de olyan feszes hangon, hogy attól még jobban összeszorult a gyomrom.
Erzsébet meg sem mozdult.
– Minek nézném?
– Mert éppen ezért hoztam ide.
Néhány másodpercig senki nem szólt. Csak a falióra egyenletes ketyegése töltötte be az ebédlőt, és valahogy sokkal hangosabbnak tűnt, mint máskor.
Végül Erzsébet maga elé húzta a papírokat. Lassan lapozott, mintha minden mozdulattal időt akarna nyerni.
A tekintete egyszer csak megakadt egy soron.
A következő pillanatban összecsukta az egész köteget.
– Ezt nem itt fogjuk megbeszélni.
– De igen – felelte András. – Pont itt fogjuk.
– Valaki végre elmondaná, miről van szó? – vágtam közbe, mert már nem bírtam tovább.
András ekkor nézett rám először igazán. Az arca kimerült volt, mintha napok óta alig aludt volna.
– Három hete jött egy levél a banktól. Egy régi megtakarítási számla miatt.
– Miféle régi számla?
– Olyan, amit apám nyitott a nevemre.
Erzsébet azonnal közbeszólt.
– András, ezt most fejezd be.
– Nem fogom.
András apja, István négy évvel korábban halt meg. Halk szavú, visszahúzódó ember volt; egész életében villanyszerelőként dolgozott, és ha otthon vita támadt, többnyire inkább kiment a kertbe, csak ne kelljen állást foglalnia.
Én mindössze hat évig ismertem őt.
Annyit azonban tudtam róla, hogy mindent szeretett írásban rögzíteni. Bevásárlásokat, autószervizeket, gyógyszereket, sőt még azt is, mennyi benzin fogyott el egy balatoni nyaralás alatt.
András a számlakivonat felé bökött.
– Apa 2008-ban nyitotta ezt a megtakarítást nekem. Nem valami hatalmas összeggel indult. Havonta húsz-harmincezer forintot tett rá, később ennél is többet. Azt mondogatta, egyszer még szükségem lehet rá, lakásra vagy gyerekre.
– És erről én miért nem hallottam soha? – kérdeztem döbbenten.
– Sokáig én sem tudtam róla semmit.
Erzsébet hirtelen felállt.
– Kérek egy kávét.
– Anya, ülj vissza.
– Velem te nem beszélhetsz így.
– Akkor mégis hogyan kellene beszélnem veled?
Megfagyott körülöttünk a levegő.
András soha, de soha nem ütött meg ilyen hangot az anyjával.
Erzsébet néhány pillanatig állva maradt, aztán lassan visszaereszkedett a székre.
– Az a számla már évekkel ezelőtt megszűnt – mondta végül.
– Tudom. 2019-ben.
– Akkor mit akarsz még ezen rágni?
– Azt, hogy hová került róla a pénz.
Erzsébet ajka vékony vonallá préselődött.
András megfordította a kivonatot, hogy én is láthassam. Több régi tétel sorakozott rajta, dátumokkal és összegekkel.
Az egyik tranzakciót vastag tollal karikázták be:
4 780 000 Ft.
Kedvezményezett: E. K.
Erzsébet teljes neve Erzsébet Kovács volt.
– Ez… hozzád ment? – kérdeztem alig hallhatóan.
Nem felelt.
András viszont igen.
– Igen.
– De miért?
– Pontosan ezt próbálom én is kideríteni.
Erzsébet megrázta a fejét.
– Ezt apáddal annak idején már ezerszer átbeszéltük.
– Velem viszont egyszer sem.
– Még fiatal voltál.
– Harmincéves voltam.
– Akkor is.
– Apa több mint tíz éven át rakosgatott félre nekem pénzt. Aztán nem sokkal azelőtt, hogy Júliával lakást vettünk, szinte az egész összeget átküldtétek neked.
– Nem „átküldtétek”. Apád utalta el.
– Mert te kérted tőle.
Erzsébet ekkor rám kapta a tekintetét.
– Látod? Pontosan ezért nem kellene mindenbe belekeveredned.
– Én egyetlen szót sem szóltam – mondtam.
– De miattad szedi elő ezeket a régi dolgokat.
András tenyere ekkor az asztalra csapódott. Nem volt erős ütés, mégis összekoccantak tőle a tányérok.
– Ne fogd rá Júliára.
Erzsébet elhallgatott.
– Három hete én járok ennek utána – folytatta András. – Beszéltem a bankkal. Átnéztem apa régi papírjait. És felhívtam Kingát is.
– Kingát? – kérdeztem.
Erzsébet arca erre egészen megváltozott.
– Mit mondott neked? – kérdezte túl gyorsan.
András hátradőlt a széken.
– Azt, amit te soha nem voltál hajlandó elmondani.
Így derült ki, hogy Erzsébet nem közvetlenül magára költötte a pénzt.
Legalábbis nem úgy.
2019 tavaszán Kinga első kozmetikai szalonja komoly bajba került. Elmaradt a bérleti díjjal, tartozott két beszállítónak, és még egy ismerősétől is pénzt kért kölcsön.
Összesen majdnem ötmillió forint hiányzott.
Erzsébet tudott róla.
István is tudott róla.
Kinga azonban rettegett attól, hogy András fülébe jut az egész, mert a bátyja korábban már kétszer kisegítette.
Ezért Erzsébet azt mondta a férjének, hogy használják fel András megtakarítását.