Az számított igazán, hogy végre emberek között mozoghatott, még akkor is, ha ezek az emberek idegenek voltak számára.
A műhely, ahol munkát kapott, bőrből készült táskákat, irattartókat és aktatáskákat állított elő. Ez a környezet fájdalmasan ismerős volt neki, mintha a múltjából szivárgott volna vissza valami.
– Nóra! – hallotta egyszer a háta mögül. A vezető titkárnője lépett mellé. – A főnök elment, most nyugodtan kitakaríthat az irodájában.
– Igen, máris megyek – bólintott Nóra.
A cégnél meglepően emberségesen bántak vele. Nem éreztették vele, hogy kevesebbet érne náluk. Ha valakinek születésnapja volt, neki is félretettek egy szelet süteményt, mintha magától értetődően közéjük tartozna.
Az irodában letörölte a port a polcokról, végighúzta a rongyot az asztal szélén, majd felmosta a padlót. Az íróasztalon azonban iratok tornyosultak egymáson, rendezetlenül, mintha valaki sietve csak odaszórta volna őket. Nóra régen sem bírta elviselni a káoszt a dokumentumok között, ezért szinte gondolkodás nélkül elkezdte különválogatni a papírokat.
Ekkor akadt meg a szeme néhány adaton. Az egyik számlán ugyanaz a beszállító szerepelt, amely korábban is bőrt szállított. Csakhogy az árak sehogy sem illettek a valósághoz. A közvetítő cég neve pedig még inkább megdermesztette: az ő régi vállalkozása állt ott.
Nóra azonnal megértette, miről van szó. Gábor ezen az úton szivattyúzza ki a pénzt a cégből. Ez pedig csak egyet jelenthetett: már nem akarta megtartani az egész vállalkozást. Túl jól ismerte az ilyen módszereket. A vevők fizetnek, a pénz pillanatok alatt eltűnik valahol, a cég pedig üresen, irányítás nélkül marad hátra.
Annyira belemerült a felismerésbe, hogy összerezzent, amikor közvetlenül mögötte megszólalt egy férfihang:
– Én azért fizetem, hogy takarítson, nem azért, hogy az irataimat böngéssze.
Nóra sietve visszatette a lapot az asztalra, majd megfordult.
– Elnézést kérek. Nem akartam beleolvasni, csak rendet szerettem volna rakni… Kérem, ne haragudjon.
Felkaptа a vödröt, magához szorította a rongyokat, és szinte menekülve hagyta el az irodát.
Tamás elgondolkodva nézett utána. Különös takarítónő volt. Túlságosan különös. Aztán megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni a felbukkanó emlékeket. Nem, nincs ideje a múlton rágódni.
Éppen a rendőrségről tért vissza, ahol megtette a feljelentést. Az ügyvédje még ott maradt, hogy intézze a továbbiakat. Rosszabbkor nem is jöhetett volna ez az egész. Már a szerződés elején gyanúsnak érezte az üzletet, mégis elfogadta, mert túlságosan kedvező határidőket ígértek.
Hát idáig jutott? Őt, aki annyi éve mozgott az üzleti világban, ilyen egyszerűen csapdába csalták? Régebben senki sem mert volna ilyen nyíltan próbálkozni ellene.
Nóra közben egy raktárhelyiségben húzta meg magát. A szíve még mindig hevesen vert. Hogy lehetett ennyire vak? Miért nem jött rá azonnal, hogy ez a Tamás ugyanaz a férfi, akit évekkel korábban megismert?
Akkor egy üzleti út során találkoztak. Nóra épp csak kezdett beletanulni az apja cégénél folyó munkába, Tamás pedig tárgyalni érkezett hozzájuk. A férfi autója elromlott, az apja pedig megkérte őt, hogy vigye el a lányát.
Tamás előbb kávéra hívta, később vacsorázni is. Nóra pedig ezután többé nem fogadta a hívásait. Megijesztette az, amit mellette érzett.
Akkoriban úgy látta, Tamás már majdnem idős férfi, hiszen tíz évvel idősebb volt nála. Később egyszerűen eltűnt az életéből. Az apja csak annyit mondott róla, hogy külföldre utazott, saját céget akar építeni, és közben továbbképzésre jár.
Nóra idővel megnyugodott. Aztán megjelent Gábor.
De most mit tegyen? Hogyan dolgozhat tovább ezen a helyen? Minden mozdulatára vigyáznia kellett, nehogy akár véletlenül is Tamás útjába kerüljön.
A vállalatnál közben egyre sötétebb napok következtek. A szerződés, amelyet Tamás megkötött, csalásnak bizonyult, de még ez sem volt a legnagyobb baj. Ezután újabb és újabb támadások érték a céget. Valaki nyilvánvalóan azt akarta, hogy összeomoljon.
Az alkalmazottak szinte beköltöztek az irodába. Nóra maga is látta, hogy Tamás már ott tölti az éjszakákat.
Ő segíthetett volna. Előléphetett volna a rejtekéből, és leállíthatta volna a számlák mozgását. Csakhogy abban a pillanatban Gábor is megtalálta volna.
Vagy talán éppen ezt kellene hagynia? Meddig rejtőzhet még? Lehet ezt egyáltalán életnek nevezni?
Másnap reggel Nóra munkába ment.