– Vagy… – Nóra torkán akadt a szó; képtelen volt még egyszer kimondani, mire gondol.
Erika szája sarkában keserű mosoly jelent meg.
– Te tényleg azt feltételezed rólam, hogy bosszúból elcseréltem a kisbabádat? Ezt komolyan gondolod?
– Már azt sem tudom, miben higgyek! – fakadt ki Nóra. – A DNS-vizsgálat azt állítja, hogy Zoltán nem Marcell apja. Én viszont soha, egyetlenegyszer sem csaltam meg a férjemet. Akkor mégis mi lehet erre a magyarázat?
Erika odalépett az asztalhoz, lassan kihúzott egy széket, és leült.
– Nézd, azt nem fogom letagadni, hogy amikor Zoltán miattad elhagyott, darabokra törtem. Igen, fájt. Igen, haragudtam rád. És igen, azon a napon szolgálatban voltam a szülészeten. De attól még nem vagyok őrült, hogy újszülötteket cserélgessek!
– Akkor mi történt? – Nóra tehetetlenül tárta szét a karját.
Erika hosszan, fürkészve nézett rá.
– Pontosan mit írt a lelet? Azt, hogy Zoltán nem az apa? Vagy azt, hogy a gyerek hozzád sem köthető?
– Csak azt, hogy Zoltán nem Marcell biológiai apja.
– És melyik laborban végeztettétek?
– A GenLabnál.
Erika arca elkomorult, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami.
– Különös egybeesés… A húgom lánya ott dolgozik. Lilla Saveljeva. Ő az eredmények feldolgozásával foglalkozik.
Nóra és Katalin egyszerre néztek egymásra.
– Úgy érted… képes lehetett belenyúlni a leletbe? – kérdezte Katalin óvatosan.
– Ezt nem mondtam – vágta rá Erika túl gyorsan. – De Lilla nagyon ragaszkodik hozzám. És pontosan ismeri a történetemet Zoltánnal.
Ilona, Zoltán nagymamája, a kis lakásában várta az unokáját. Nyolcvanéves kora ellenére az esze borotvaéles maradt, a természete pedig éppolyan kemény, mint régen.
– Ülj le, fiam – intett a székre. – Tamás már mindent elmondott. Mondd csak, miféle ostobaságba keveredtetek?
Zoltán fáradtan roskadt le.
– Nagyi, ez nem ostobaság. Leletek vannak a kezemben, hivatalos vizsgálati eredmények…
– Leletek! – horkant fel az idős asszony. – Magadat megnézted mostanában rendesen? Vagy a nagyapád fiatalkori arcát?
Felállt, odament a régi komódhoz, és előhúzott belőle egy kopott fényképalbumot.
– Tessék. Nézd meg jól.
Kinyitotta az albumot egy megsárgult fotónál. A képről egy tíz év körüli kisfiú nézett vissza rájuk, akinek arcvonásai döbbenetesen emlékeztettek Marcellre.
– Ez… kicsoda? – kérdezte Zoltán elhaló hangon.
– A nagyapád. László. Az én megboldogult férjem. A kép 1953-ban készült.
Zoltán reszkető ujjal vette kézbe a fényképet.
– De hát… ez olyan, mintha Marcell lenne. Hogy lehetséges ez?
– Nálunk a vérvonal furcsán dolgozik, Zolikám – sóhajtott Ilona. – Van, hogy egy nemzedéket átugranak a vonások. Te az apádra ütöttél, Tamás rám hasonlít, Marcell pedig szinte kiköpött László.
– Csakhogy a vizsgálat…
– Már megint az a vizsgálat! – legyintett a nagymama. – Azt tudod, hogy Lászlónak ritka vércsoportja volt? Neked is ugyanaz jutott. És Marcellnek is.
– Ez önmagában nem bizonyít semmit, nagyi.
– Az viszont mit bizonyít, hogy egy papírlap miatt képes lennél romba dönteni a családodat? Legfeljebb azt, hogy bolond vagy, semmi mást.
Nóra a MedTeszt igazgatójának irodájában ült, és dermedten bámulta a második vizsgálat eredményét. A számok ugyanazt támasztották alá, mint az első lelet: Zoltán nem szerepelt Marcell biológiai apjaként.
– Előfordulhat, hogy két külön labor is téved? – kérdezte remegő hangon.
Az igazgató lassan megrázta a fejét.
– Ennek nagyon csekély az esélye. Ugyanakkor léteznek olyan genetikai sajátosságok, amelyek félrevezethetnek bizonyos vizsgálatokat. Rendkívül ritka esetekről beszélünk, de nem lehetetlenek.
– Miféle sajátosságokról?
– Például kimérizmusról. Ilyenkor egy ember szervezetében különböző genetikai állományú sejtvonalak vannak jelen. Vagy olyan mutációkról, amelyek éppen azokat a markereket érintik, amelyeket az apasági tesztek vizsgálnak.
Nórának azonnal eszébe jutott Ilona mondata a különleges vércsoportról.
– Hol lehet olyan részletes vizsgálatot kérni, amely ezeket az eltéréseket is figyelembe veszi?
– Az állami genetikai intézetben. De készüljön fel rá: drága, és sok időbe telik.
– Nem érdekel. Nekem az igazság kell.
Gábor egyáltalán nem számított rá, hogy Zoltán áll majd a lakása ajtajában.
– Zoli? Mi a…
Nem jutott tovább. Zoltán megragadta a gallérjánál, és nekilökte a falnak.
– Miért tömted tele a fejem Nórával kapcsolatos célzásokkal? Miért hazudtál nekem?
– Én… nem hazudtam – préselte ki magából Gábor, miközben próbált kiszabadulni. – Engedj már el!
Zoltán ellökte. Gábor a fal mentén lecsúszott a földre.
– A te unokahúgod dolgozik a GenLabnál, igaz? Lilla Saveljeva.
Gábor arca egy pillanat alatt elsápadt.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
– Dehogynem. Pontosan tudtad, hogy a megjegyzéseid után el fogok menni DNS-tesztet csináltatni. Azt is tudtad, hová megyek, mert te ajánlottad azt a helyet. „Megbízható labor”, ezt mondtad.
– Zoltán, ez nevetséges. Nem ismerek semmilyen Lillát…
– Elég a hazugságokból! – Zoltán elővette a telefonját, és az orra elé tartott egy képet. – Ez itt te vagy és Lilla a GenLab céges rendezvényén.