— Hallottad? — kérdezte Tamás halkan a kagylóba.
— Igen — felelte Zoltán. — Elfogadok mindent. Úgy lesz, ahogy mondta.
Tamás születésnapján Zoltán valóban úgy lépett be az ajtón, mintha kicserélték volna. Nem telepedett le fontoskodva a legkényelmesebb székre, hanem megkérdezte, miben segíthet. Tányérokat vitt az asztalhoz, evőeszközöket rendezett, megdicsérte a fogásokat, a gyerekekkel is türelmesen játszott, és egész este egyetlen fölényeskedő megjegyzés sem hagyta el a száját. Sőt, amikor alkalma nyílt rá, külön odalépett Nórához.
— Nóra, bocsánatot kérek — mondta komolyan. — Borzasztóan viselkedtem. Igazad volt. Te remek háziasszony vagy, Tamásnak pedig olyan felesége, akire büszke lehet.
— Hagyjuk a múltat — válaszolta Nóra tömören, de a szeméből már eltűnt az a hideg ellenszenv, amellyel korábban nézett rá.
Vacsora közben Zoltán visszafogottan mesélt a saját ügyeiről, és kivételesen Tamás munkája iránt is őszinte érdeklődést mutatott. Nem próbálta kisebbíteni, nem hasonlítgatta a saját sikereihez, csak kérdezett és figyelt. Nikolett is oldottabbnak tűnt; kevesebb volt benne a merevség, mintha ő is megkönnyebbült volna attól, hogy nem kell többé állandóan a férje hangulatához igazodnia.
Az este vége felé Zoltán hátradőlt, és kissé zavartan megszólalt:
— Tudod, Tamás, furcsa dolog történt velem azóta a bizonyos este óta. Mintha valami jó irányba mozdult volna el.
— Mire gondolsz? — nézett rá Tamás meglepetten.
— Arra, hogy rájöttem valamire. Ha otthon úgy viselkedem, mintha koronát hordnék a fejemen, akkor a munkahelyemen sem vagyok más. És ezt az emberek érzik. Nem szeretik. Amióta normálisabb hangon beszélek a beosztottaimmal, ők is másképp állnak hozzám, sőt, jobban dolgoznak. Úgyhogy bármilyen különösen hangzik, a feleséged segített nekem.
Nóra elmosolyodott. Ez volt az első valódi mosolya Zoltán felé azóta, hogy ismerték egymást.
— Örülök, ha a pörköltemnek ilyen nevelő hatása volt.
— Nevelő? — nevetett fel Zoltán. — Több annál. Most, ha érzem, hogy mindjárt valami durvát mondanék, megjelenik előttem az a tányér, és azonnal békésebb emberré válok.
Tamás büszkén pillantott a feleségére. Nóra nem csupán saját magát védte meg azon az estén, hanem valamit helyretett az egész családban. Zoltán végre felfogta, hogy a tisztelet nem jár automatikusan a hangosabb szónak vagy az idősebb testvér szerepének. Azt ki kell érdemelni.
Amikor később a vendégek elköszöntek, és a lakásban csend lett, Tamás Nóra mellé lépett.
— Tudod — mondta elgondolkodva —, nekem az az érzésem, hogy igazán csak azután az este után lettünk család.
— Miért mondod ezt?
— Mert most már mindenki érti, hol vannak a határok. És talán először mindenki tekintettel van a másikra. Régebben ez nem család volt, hanem Zoltán egyszemélyes előadása, mi pedig statisztáltunk hozzá.
Nóra átkarolta a férjét.
— Sajnálom, hogy ehhez ekkora jelenet kellett.
— Ugyan — mosolyodott el Tamás. — Ha már botrány, legalább emlékezetes volt. Majdnem antik tragédia, csak kard helyett pörkölttel.
Attól kezdve Zoltánék látogatása már nem jelentett előre rettegett próbatételt. Zoltán továbbra is megmaradt a nagyobb testvérnek, de ezt már nem oktatásban és bírálatban élte ki, hanem inkább odafigyelésben, segítségben és néha egészen kedves támogatásban. Nóra nem szorult össze többé gyomortájékon, ha meghallotta, hogy jönnek, Tamás pedig nem érezte magát kisebbnek a „bezzeg sikeres” bátyja mellett.
Néha, amikor kettesben felidézték azt a vacsorát, Nóra félmosollyal megjegyezte:
— Azért valljuk be, a lábassal is fejbe kólintathattam volna.
— Szerencse, hogy nem tetted — felelte Tamás. — Akkor nekünk sem maradt volna elég vacsora.
Az esetből idővel családi legenda lett. Zoltán gyerekei, ahogy cseperedtek, nemegyszer hallották a szüleiktől: „Viselkedjetek rendesen, mert Nóra néni még egyszer előveheti a pörköltes módszert.” Ez a figyelmeztetés pedig hatásosabbnak bizonyult bármilyen szidásnál.
Nóra közben egy életre megtanulta, amit addig csak sejtett: a legközelebbi rokonoknak is lehet és kell határt szabni. Ha az ember elég határozott, néha egyetlen tányér forró étel is elegendő ahhoz, hogy az egész élete nyugodtabb és méltóbb legyen.